
Benkő József, a lelkész, történész, botanikus és nyelvújító
Középajta felé is vénséges vén almafák szegélyezik az utat. Girhesek, göcsörtösek, ápolatlanok. Többszörösen is székelyföldi jelképfák. Dr. Demeter János megyei tanácselnökkel együtt utazunk a Középajtai Falunapok, illetve az ez alkalommal indítandó Benkő József Arborétum és Füvészkert-program ügyében. Nem véletlen, hogy az almafák az Erdély-szerte híres botanikusra, a XVIII. századi gyümölcsfa-nemesítőre emlékeztetnek. A középajtai polgármester, Brotea Olga mondja is, miközben a valamikori Füvészkert felé kapaszkodunk a domboldalon, hogy volt idő, amikor ki akarták vágatni az almafákat, de ezek a középajtaiakat is Benkő Józsefre emlékeztették, s emiatt a pártutasítást szabotálták.
- Ha az idén eljutnánk addig, hogy egy új füvészkertnek letennők az alapjait - mondja Demeter János -, jövőre már szakmai konferenciát lehetne szervezni. Ha mindenik arborétum csupán két csemetével ajándékozza meg a jövendő Benkő József Arborétumot, már akkor nagyon szép növényállománnyal lehetne a füvészkertet elkezdeni.
Utána kellene járni, hogy milyen dokumentumok maradtak fenn a füvészkerttel kapcsolatosan. Szakmailag is szép kihívás lehetne egy ilyen létesítmény. A kétszáz éves tapasztalatokra építve egy mai modern fûvészkertet és arborétumot kellene létrehozni.
Ez azért is izgalmas dolog lenne - azonkívül, hogy önmagában is érdekes feladat, turisztikai látványosság -, mert olyanfajta szakmai tevékenység indulhatna meg Középajtán és környékén, vagy az egész Kovászna megyében, amely a régi, egyre inkább eltûnő, hagyományos gyümölcsfa-újrahonosítást eredményezhetné.
Itt lehetne bemutatni, hogyan nézzenek ki a székelyföldi falvak parkjai, sétányai.
Ma, ha végigmegyünk egy székelyföldi településen, és megnézzük, hogy a kertekben milyen gyümölcsfák vannak, megkérdezhetjük, miért tûnt el, mondjuk, a vörös dió, amely most már csak Magyarországon van? Szép lassan eltûnik a Budai Domokos mint almafa. Annak idején Háromszék útjainak nagy részén ilyen almafák voltak.
Beszélgetésünk egy átfogóbb program, a Háromszéki Nemzeti Emlékpark irányába kanyarodik. Ezt a tervek szerint Maksa-Eresztevény térségébe, az Óriáspince-tetőre kellene elhelyezni. Megegyezünk, hogy szakemberek bevonásával ennek az emlékparknak a helyszíni szemléjére is alkalmat kerítünk.
Dr. Demeter János folytatja:
- Egy hónap múlva már dolgozni fogunk a Székelyföld-fejlesztő Kutatási Intézetben Árkoson, az EU képzőközpontjaként fog mûködni. Arra való intézmény lesz, hogy ezeket a kutatásokat koordinálja bármilyen témában. Ez egy nagy hiány volt. A szakmaiság nem tudott jelen lenni ebben a régióban úgy, mint egy szovátai Teleki Központban vagy hasonló jellegû központokban. Ezért a megye sem ment előre, különböző szakmai berkekben nagyon kis mértékben tartják számon Kovászna megyét. Nem itt voltak a konferenciák, nem itt találkoztak az emberek, hanem valahol máshol.
A következő fordulatnál a tanácselnök ismét visszakanyarodik Középajta irányába:
- Nincs Benkő József-kultusz, nincs semmiféle kultusz. Mindenki megelégszik azzal, hogy van egy emléktábla az iskola vagy valamilyen más épület falán. De azonkívül, hogy azt a szellemiséget ápolják, egyre kevesebb helyen fordul elő.
Tulajdonképpen 2007-re minden településen - ahol ez nem történt meg - legalább egy nagy szülött szobrát fel kellene állítani. Ez lenne a minimum. Ezt a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára kellene összehozni. Meg vagyok győződve, hogy minden háromszéki testvértelepülés magyarországi vagy más partnertelepülése boldogan támogatná ezt az elképzelést.
Közben engem kapacitálnak, hogy a Középajtai Falunapok alkalmával szólnék Benkő Józsefről.
Ódzkodom, mert az egykori erdélyi hírességnek éppen ezen a középajtai rendezvényen a híres füvészre, botanikusra emlékezve kívánunk programot indítani, arborétumot és füvészkertet létesíteni.
Benkő József református lelkész tevékenysége viszont annyira szerteágazó, enciklopédikus érdeklődési köre és tudása annyira körülindázza az érdeklődőt, hogy nem találhat ürügyet a visszautasításra.
Otthon belelapozok az általam elérhető Benkő József-dokumentációba. Megdöbbenve tapasztalom, hogy alig találni valamit is róla.
A legtöbb haszonnal az Origo weblapját nézegetem. Ebben a Laár Tibor által összeállított, Három Benkő címû életpályákból - Ferenc, Sámuel, József - választom ki az utóbbit.
Benkő József, akinek édesapja református lelkész volt, apja nyomdokaiba lépett, ő is papi tanulmányt végzett, azonban ez nem elégítette ki, hanem fiatalos lendülettel kutatta az erdélyi könyvtárakat, levéltárakat, és a kiterjedt gyûjtőmunkája eredményeként megírta első mûvét, Erdély történetét, amit két kötetben, Bécsben adott ki Transsilvania címen 1777-78-ban. Ebben a mûvében számos erdélyi író és tudós életrajzát ismertette. Jelentős egyháztörténeti munkája a kétkötetes Milkovia címmel kiadott könyve, amelyet az 1228-ban, II. András király korában alapított milkói püspökség sorsáról írt. A történeti írásaival párhuzamosan foglalkozott a növénytannal. Három jelentős tanulmányt írt, az első 1780-ban jelent meg Pozsonyban a Magyar Könyvház könyvsorozatban Molnár János kiadásában. A Nomenclatura címû könyvet latin, magyar, német és francia nyelven írta meg, tehát négynyelvû munka. Benkő József a Carl von Linné svéd természettudóst, az élővilág modern rendszere kidolgozóját követte, ezért ,,Magyar Linnének? is nevezték. Több kisebb cikkben és tanulmányban ismertette Linné rendszerét, majd 1781-ben Szebenben megjelent Téli bokréta címû, mindezt összefoglaló könyve. Ezt követően 1783-ban jelent meg közel ezer növényfaj latin-magyar-német-francia nyelvû növénynévszótára Nomeclatura Botanica címmel. Ezt követte a Nomina Vegetabilium címû mûve, amelyben a növények latin-magyar-román nyelvû nevei vannak felsorolva. (?)
1789-ben végképp papi pályára vonul vissza Középajtára, ahol saját kertjében több mint hatszáz növényt tartott nyilván.
1793-ban a köpeci gyülekezet lelki gondozását is elvállalta. (?) Benkő József életét és munkásságát gr. Mikó Imre, a Sepsiszentgyörgyi Kollégium alapítója jelentette meg 1867-ben Pesten.
Rám Benkő József levelezése, nyelvének ízei, az általa használt székely népnyelv zamata és ennek a köznyelvbe, a tudományok szaknyelvébe emelése olyan hatással volt, hogy a Szabó György és Tarnai Andor összegyûjtötte több mint négyszáz levélből az alábbi szemelvényeket választottam ki, mert a ,,tsalogány? szó nekem is nagyon tetszik.
Benkő József levelezéséből
Kendeffi Jánosnak:
Ez a? Botanica, s? az egész Naturalis Historia olyan, a? melly magát annál inkább kivántatja, minél inkább visgáljuk.
Közelebbről pedig ezesztendőnek folyásában arra nagy gondom lészen, hogy én is, avagy tsak a? ritkább füvek szerzésével egy tollatska lehessek a? Nsgd igyekezetének szárnyában.
A Magyar Hírmondónak:
Öt gyanus ember bé toppan későn estve egy házba. A? gazda épen akkor valahova oda jár vala. Fiatal felesége kicsiny leánykájával tsak maga volt otthon. Ettől nagy reménykedve szállást kérnek a? legények: de a? menyetske az ura otthon nem létével szabadkozott. Azonban csak annyira reá kérik vala még is, hogy végre egy megtömött zsákjoknak szállást ada. Ezt oda támaszták közel a? tûz hellyhez: holott a? menyetske kitsiny leányával éppen azon estve ruhát szapul vala. Azon közbenn ki talál történet képen valami kevés forró lúg víz a? zsákra lotsanni. ?S ihol, mi tsoda dolgot láttanak! A zsák erre mozogni kezde. Itt a? friss eszû menyetske tsak hamar szépen fel találá magát. Bé merít a? lúgos katlanba, s azzal le forrázza a? zsákot. Arra a? zsák egészen meg elevenedik: ide is, amoda is vondoskodik: érzi hogy forró a? lúg. No! Tudta már a menyetske, mi vagyon a zsákbann. Hamar tehát segédül kiáltja szomszédait. Ezek, azonnal odagyûlvén, ki húzzák a? benne valót: ?s ihol majd tsak nem fél holtan itt áll a? Legény. Mit akart, magától is nyilván vólt: ?s azért a jó virágot le is köték. Hamar utána lévén, még meleg nyomokbann ott érték társait is a? bor ivó házbann. Ej! Be nem jött korty lehetett e? nékiek. Most már mind fogva vannak.
Szintén a Magyar Hírmondónak:
Szent János Havának 26 napján indult ki Brassobol, Gróff Kálnoki Úr eő Nagysága. Feleségével és Leányával együtt. Kinek, hogy az ő Uttyában fekvő Rika és Hagymás nevezetü nagy, és töbnyire Haramiákkal tellyes Erdőken, annál bátorságosabb utazása lehessen, két Székely lovas-Katonákat maga elött, előre el-küldetett. Ezek a? szokás-szerint egy uttyokban lévő Kortsomába bé-bétérvén, véletlenül, a? Tolvajoknak 20 főből álló társaságokra találtok: kik közül tsak ugyan minden kár és sértődés-nélkül ki menekedvén, leg-ottan vissza tértenek, és a? Gróffnak hogy, és mint jártanak légyen minek-utána megbeszéllettek: elkezdett uttyából szerentsésen vissza tértt: és másnap 30 székely lóvos Katonákot vévén maga mellé, haza menő uttyát Dráás és Tártlan felé fordította.
Révai Miklósnak:
Uram! Hát így-e? Ha így folytatod a Magyar Hazától sokat érdemlő hivatalodat, reménlhetjük anyai nyelvünknek álomba indult állapotjából való fel serkenését. Ó Magyar égnek csillagai mosolyogjatok ennek a szíves igyekezetnek! Örvendeztetett engemet a méltó dícséretû Ráth Mátyás Úrnak nyelvünk gyalulása körül való mozdulatja, szeretnem kellett Mattus Úrnak ahhoz köttetett folytatását, olly igen, amint féltem a Magyar hírlelő Leveleknek félbenn szakaszkodásoktól: most pedig már emelkedvén emelkedem, és csak a Montgolfiér levegő szekerébe ülve repdesek, örömmel szemlélvén a Magyar Újság Levelek iró polcára olly véggel lett ülésedet, hogy hazai nyelvünknek tovább való fejtegetésébenn, és kiszélesítésébenn izzadozz. Ó Mindenható! Ez igyekezetbenn nyújtsad szerelmedet meg korcsosulásra hajlott Nemzetemhez! - kivált, ha én is, székely lévén, Magyar Nemzetbéli vagyok.
Kazinczy Ferencnek:
A? mi illeti a Hedera Poeticat: készen vagyon annak neve a? Székelyeknél, kik igaz Magyar Nyelvvel szoktunk születtetni. Repkény-fa nálunk az ő neve , úgy tetszik, az egyéb fákon való fel-folyásától avagy repülésétől. Nem tudtam ezt a? nevet sem akkor, mikor Téli Bokréta nevû Botanica Prédikátziómat (mellyből egynek utat igyekeztem keresni az Úrhoz való juttatására) ki-nyomtatták: sem mikor Főtisztelendő Molnár János Apátúr ösztönös kérésére dolgoztam a? Botanica Nomenclaturát. Mellyet az az Úr a?Magyar Könyv-Házban ki-adott. Hallottam először, mintegy két esztendővek, Csiki-Székelyektől: de nem vettem bé mindjárt, vélvén hogy tsak valami szegeletbéli szó: aztán bé kellett vennem, ki tanúlván, hogy Székely földûnkön mindenfelé isméretes nevezet: de mindazon által nem minden embernél. Hogy is volna? Holott egyéb plánták aránt is közönséges az, hogy közülük egy falunak nagyobb része alig tud szóval nevezni húszat, másfelől egy vén Aszszony tud kétszázat is.
A Tsalogány név nékem nagyon tetszik. Többet ilyet!
A Magyar Hírmondónak:
Erdélyben Bibartzfalvától nem messze a? Bardoczi Fiú Székben lévő hegy a? múlt Böjt? más havának 18 napján különb különb helyeken meghasadott: melylyből azutánn azon hónak 21 napján éjszakán, és másnap reggel szörnyû sok sárgás, feketés, zöldes, és fehéres föld folyam indult ki négy ölnyi szélesen meg nyílt üregen, olyly erővel, hogy ellent nem lehetett semmiképpen állni, de halkal folyt mégis, egyenesen a? falunak, hol ott is hat udvart egészen le omlatott, hogy tsak legkisebb jele se látszatik már. A? lakosok mindenestől ki takarodtak házaikból, és igen rettegnek, mivel még ez a? folyam még szüntelen mozdúlóbann vagyon, ne talán nagyobb károkat okozzon.
Sylvester Lajos