Az emléktábla-avatás híre megörvendeztetett, a Tanúfa Az őrnagy hazatér című könyvem egyik ,,hőse". Siettem is fellapozni a megfelelő oldalakat Az én ezernyolcszáznegyvennyolcam alcímű, 1999-es kiadású könyvből (Sepsiszentgyörgy, Trisedes Press).

A népi emlékezet kedves példája — írtam egykoron — egy rétyi cserefa története is. A háromszéki községben Maksai Albert és falusfelei úgy tudják, hogy a nevezett személy anyai ági dédapja, néhai Maksai János, akinek születését 1853. november 23-án írták be a családi imakönyvbe, serdülő legénykeként a Rétyi Nyír komollói részének Lókert nevű tölgyfaerdejéből hazavitt egy sapka makkot, s azt az udvar hátsó felébe elültette. Amikor a fácskák kikeltek, egyet közülük kiválasztottak, elévitték az akkori öregház elé, s arra kérték a Fennvalót, hogy ezt tartsa meg az 1848—49-es szabadságharc emlékére. A ma 288. házszámmal jelzett portán, a község szívében, amint népmesei fordulattal mondanók, a fa nőtt, nődögélt, és hatalmas koronájú cserefává terebélyesedett. Maksai János nevét a történelem során máig őrző család generációinak soha nem jutott eszébe, erre az ereklyeként is őrzött fára fejszét is foghatnának, sőt, tisztelettel óvták, védték.

,,Benne látták a továbbélés, a fennmaradás erejét — mondja Maksai Albertné nyugalmazott tanítónő —, amelyre olyan nagy szükség volt az elmúlt századokban és évtizedekben. Ez a fa látta a kiegyezés korát, látta a századfordulót. A község lakóival örvendezett a néha-néha rájuk köszöntő, jobb sorsfordulások idején — személyesíti meg a fát —, sajnos, ezek száma elég kevés volt, ezeknél sokkal hosszabb a szenvedések és megpróbáltatások ideje, amelyet együtt élt meg székely népünk balsorsos életével."

Úgy tűnt, hogy a kocsányos tölgy ,,makkegészséges". Az is volt, semmiféle korhadás nem látszott rajta, a koronaszáradás is megkímélte. 1984-ben egy hatalmas szélvihar gyökerestül kicsavarta, és a szomszéd porta házára döntötte, maga alá temetve azt. Érdekes, hogy a község lakossága nem átkozta ki a kegyelet fáját, hanem a kárvallottak segítségére sietett, segített a lakóházat újjáépíteni.

Magam, illetve könyvem idézését tovább nem folytatom, mert a törött tölgyfa törzsének akkor tervezett sorsa a könyvétől részben eltérő irányba fordult. 1999 előtt ugyanis a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület vezetőségében úgy gondoltuk, hogy a Réty község területén meggyilkolt, Moldva felől Észak-Erdély felé szivárgó, a keleti front mögött rekedt német katonák emlékére állítunk emlékjelet a Rétyi Nyírre néző faluszélen, egy önmagában is esztétikai értékkel bíró erdeifenyő-csoport előterébe. (A katonákat a közelben lőtték a Feketeügy vizébe.)

Az egyesület elnökeként minden alkalmat megragadtam, hogy a Német Demokrata Fórum, a szebeni német konzulátus tudomására hozzuk szándékunkat. Szükségünk lett volna mintegy ezer márkára, hogy tűzifaáron a Maksai családtól megvásároljuk a fa törzsét.

Itt most nem részletezendő okok miatt erre nem kerülhetett sor. (Egyik ,,érvet" azért csak felidézem: magyar diplomata — néhai Karikás Péter — figyelmeztetett, mit képzelek, hogy a német hatóságok egy, az érdekszférájukba tartozó országban egy ilyen, az 1944-es fordulat kellemetlenségeire emlékeztető emlékjel állítását támogatják, és ha ezt meg is tennék, hogy gondolom, hogy ezt éppen egy, a magyar kisebbséghez tartozó személyre bíznák? Ezek után beláttam, hogy csapnivalóan rossz diplomata lett volna belőlem.)

Nos, a Mikes Egyesület szerzett némi anyagi támogatást, és egy szimbolikus összeget juttatott a Maksai családnak, annál is inkább, mert több, nem a környékünkről való érdeklődő, a ,,sapka makkból" faóriássá cseperedő fához nem kötődő vásárló is szemet vetett a cserefa törzsére, és igen kedvező árajánlattal próbálták meggyőzni a gazdáit. Ekképpen az ereklyefa messzire került volna szülőföldjétől, s attól a szándéktól is, amely életre segítette.

A Maksai család — Albert és Mária — is ragaszkodott ahhoz, hogy az óriástölgy törzse a községben maradjon, és ne csak 1848—49-re emlékeztessen, hanem az egykori, a Rétyi Nyír legelővé vált vagy futóhomokká degradálódott területein lévő hatalmas tölgyfaerdők tanúfája is legyen.

Ekképpen került sor mintegy tíz évvel ezelőtt a hatalmas tölgy törzsének ,,előléptetésére" természetes térplasztikai alkotássá, amely azóta is ott magaslik egy zászlósor központi elemeként a rétyi polgármesteri hivatal, a kultúrház és a rétyi koncertterem határolta parkban. Felállítását és gondozását a községi tanács vállalta magára.

És erre a fára került rá most a TANÚFA felirat, és annak a jelzése, hogy a cserefa-matuzsálem emlékeztet 1848—49-re, tanúja volt 1914—18-nak, 1941—45-nek és 1948—1989 történéseinek.

Az avatási emlékbeszédet Maksai Mária nyugalmazott tanítónő tartotta.