
Beszélgetés Benczédi Sándor építésszel
Több mint egy évtizedes munka után az Európában lehetséges legmagasabb szintû szakmai elismerésben részesültek a sepsiszentgyörgyi Mûemlékmûhely építészei. Az Európai Unió és az Europa Nostra mûemlékvédő civil szervezet 2004-es nagydíját a segesvári Hegyitemplom helyreállításáért adományozta, a rangos elismerést Benczédi Sándor építész vette át június elején a norvégiai Bergenben. Az EU- és az Europa Nostra érmét szeptember 4-én helyezik el a mûemlék falán. A Benczédi Sándorral folytatott beszélgetésünkből kiderült, hogy ,,a viharos középkori múlt után? egy tekintélyes nemzetközi csapat, három nemzet képviselői dolgoztak példás együttmûködéssel, jó hangulatban; a restaurálás érdekében erdélyi román, magyar és szász szakemberek fogtak össze. Számtalan szakmai érve mellett talán figyelemre méltó Benczédi itteni falképekre vonatkozó megjegyzése is, miszerint Erdélynek, ,,ennek a Kárpátok lába alatt húzódó peremvidéknek mindig voltak sajátos megnyilvánulási formái, ami pont attól szép, attól bájos, hogy egy picit provinciálisabb módon jelenítették meg azt, ami egyébként teljesen európai szintû kultúra volt?; tömören tehát: Erdélynek mindig volt egy sajátos íze?
- Mi történt Segesváron, miért kapták a díjat?
- Nagyon hosszú folyamat volt: 1991-ben kezdődött, amikor aláírták a román-német kulturális együttmûködési szerződést, és az erdélyi szász kultúra felmérési programjában egy mûemlék-helyreállítás is szóba került. Erre a segesvári származású, Németországban mûemlékesként dolgozó Cristoph Machat teremtett lehetőséget. 1992 őszén a sepsiszentgyörgyi Mûemlékmûhelyt bízták meg a segesvári Hegyitemplom helyreállításával, a restaurálás ugyan 2003-ban hivatalosan befejeződött, de önerőből az idén is dolgoztunk rajta. Többszöri felkérés után 2005-ben pályáztunk az EU kulturális díjára. A Hegyitemplom különben hihetetlenül fontos az erdélyi építészetben, hisz a Parler-iskolának a legkeletibb példája (Peter Parler kölni építész, a közép-európai gótika kiemelkedő mestere - szerk. megj.).
- Milyen állapotban volt a templom?
- A szász közösség a nyolcvanas évek elejétől már nem használta a Hegyitemplomot. Egyrészt állapota miatt, másrészt, mert a segesvári vár legmagasabb pontján áll, 181 falépcsőn kell felmászni oda, az időközben elöregedett segesvári szász közösség tagjainak komoly nehézséget jelent a megközelítése. Viszont a segesvári szász közösségnek ez volt az első plébániatemploma, tehát lelkileg ehhez kötődnek. Így került sor a helyreállítására is, ami a tetőszerkezettel kezdődött. A munkát eleinte a müncheni Messerschmitt Alapítvány fizette, aztán következett a román mûvelődési minisztérium társfinanszírozása; egy idő után már teljesen ők állták a költségeket. A későbbi beavatkozás biztosította aztán a középkori tartószerkezet hordozóképességét.
- Megerősítették a falakat?
- Igen, egy teljesen új, Kelet-Európában először alkalmazott falfúrásos módszerrel. Ez azt jelenti, hogy a kritikus pontokban végigfúrtuk hosszában a tartófalakat, speciális acélrudakat húztunk azokba, és utófeszítéssel összehúztuk a falakat, ezáltal biztosított azok eredeti hordozóképessége, tartóképessége. Helyreállítottunk számtalan mûalkotást, ami mind része a templomnak: mindenekelőtt a nagyon értékes, XIV-XV. századi falképeket.
- Mikor épült a templom?
- Az eredetileg román kori bazilikát a XIV-XV. század folyamán építették át gótikus stílusba: lebontották a román kori szentélyt, és felépítették a gótikus szentélyt, majd a XV. században a hajó átépítésére került sor, így a XV. század második felétől datálható a mai állapot. 1486 az utolsó írott dátum, amikor már az utolsó falképek is elkészültek, tehát befejezettnek tekinthetjük a gótikus periódust. A XVI. század elején apróbb beavatkozások történtek, portikuszok épültek a templomhoz, csak toldalékok, a templomon már nem változtattak. A templom építésének a leggazdagabb periódusa Mátyás király idejére esik, amikor az egész történelmi Magyarország általános felvirágzást élt meg.
- Tehát ezt magyar mûemléknek is lehet tekinteni?
- Ezt a szász közösség teremtette, de a történelmi Magyarország egyik mûemléke. Nem is tudom, hogy egy mûemléket lehet-e etnikai hovatartozás szerint besorolni. Feltételezhető, hogy a XII. században egy őrtorony és egy kisméretû, román kori rotonda volt a mai Hegyitemplom helyén, ami még a szászok idejövetele előtt épült, tehát egyértelmû, hogy a magyar királyi hatalom expanziója következtében előretolt helyőrségeként mûködött azon a helyen. De akik érdemben, mondhatnám egy nagyobb építkezésben, kezdtek megnyilvánulni, vagy egyszerûen kultúrát teremtettek, azok már a szászok voltak. Ennek borzasztó bonyolult és érdekes története van, hisz ez a templom a mi kultúránk szempontjából is kiemelten fontos, ugyanis I. Rákóczi fejedelmünket itt koronázták meg. Nehogy valaki azt higgye, hogy ez Isten adta nagy ünnepség volt! Nem, egyszer el kellett foglalni a várost, utána el kellett foglalni a templomot, és végül erődemonstrációként ott meg kellett koronázni Rákóczit. Tehát ez a XVIII. század elején az ott élő közösségnek nem igazán volt örömünnep. A kutatás során mindenféle érdekes adat került elő, arra utaló tárgyi bizonyítékok is vannak, hogy ezt a templomot már többen elfoglalták: az Ulászló király címerével díszített, XV. század végi gótikus külső ajtó restaurálása közben dió nagyságú ólomdarabok, azaz szakállaspuska-lövedékek kerültek elő.
- Ki lőtt kire?
- Nem igazán történészként mondom: azok lőttek, akik kint voltak, azokra, akik bent tartózkodtak. Így biztos, hogy nem veszünk részt a történelemhamisításban.
- Segesváron most hány szász lélek él?
- Tudtommal közel ötszáz evangélikust tartanak nyilván.
- Mennyibe került a helyreállítás?
- A két legnagyobb finanszírozót említeném meg: 2,5 millió euróval támogatta a német fél, és 1,5 millió eurót adott a román mûvelődési minisztérium. Nagyon sok pénz 4 millió euró ilyen célra, mûemlék-helyreállítások terén ez csúcs.
- Nem mindegy, hogy ott van-e a háttérben Németország.
- Persze, és ott van egy olyan, hihetetlenül erős, a német kultúra fennmaradását támogató Messerschmitt Alapítvány, amely fedezte a költségek nagyobb részét.
- Miért jobbak ők, mint a magyarok? Csak azért, mert gazdagabbak?
- Azon túl, hogy gazdagok, azon túl, hogy Magyarország a legkisebb németországi tartománynál is kisebb, létezik egy olyan, minden érdek fölötti nemzeti összefogás a világ bármely részén élő német és az anyaországi német között, aminek példaként kellene lebegnie a Kárpát-medencei magyarság előtt.
- Segesvárról kanyarodjunk Háromszékre. Melyek itt a legégetőbb mûemlékes bajok?
- Háromszéken, de mondhatnám általánosan: Erdélyben mindenhol gond van. Egy-két kiemelkedőbb példa - Gelence, Kilyén - mellett apró-cseprő eredmények vannak, de általánosságban, sajnos, nagyon rossz a helyzet. Hihetetlenül leromlott a háromszéki mûemlékállomány, zavaros a jogi helyzet, borzasztó alacsony a társadalmi igény, nincs gazdasági potenciál. Még egyszer hangsúlyoznám: nincs társadalmi igény, nincs mûemlékes gondolkodás, nincs mûemlékes oktatás az iskolában. Ezt nagyon hiányolom, mert nagyon fontos lenne. Bármilyen értéket képvisel a mi szûkebb világunk kultúröröksége, tárgyi öröksége, ezzel bizonyítjuk létjogosultságunkat ezen a területen, tapintható bizonyítéka annak, hogy mi nem jöttmentek vagyunk, hanem itt kultúrát, országot teremtettünk. Bármilyen szerény ez az örökség, nekünk hihetetlenül fontos. Ezért kellene nagyon odafigyelnünk erre, sokkal fontosabb lenne, mint számtalan más dolog. Nem akarok rosszat mondani a falra táblát tevő vagy emlékmûveket, szobrokat emelgető világra, de szerintem pont olyan fontos nekünk a Szent László-legendát ábrázoló falképünk, mint első világháborús emlékmûveink. Katasztrofális a helyzet a bodvaji vashámortól kezdve az oltszemi Mikó-kastélyig, mindenhol szörnyû állapotok uralkodnak. Ez nem sírás, nem is sopánkodás, egyszerûen ténymegállapítás, egyfajta vészharang.
- Kinek kell ezt meghallania?
- Leghamarabb mi magunknak. Ne mindig mástól várjuk a segítséget. Ez a vészharang a háromszéki székelyeknek szól. Ne várjuk a csodát mástól, mert saját értékeink esetében csak újra kell kezdeni, és gazdaemberként, saját hagyományunkat szerető emberként kellene megőriznünk azt, amink van.
- A hatóságoknak mi a szerepük?
- Elsősorban rajtunk múlik, én nem is mennék tovább. És csak utána lehet arról beszélni, hogy az állam nem ad elég pénzt.
- Ne menjünk Bukarestig, maradjunk a mi önkormányzatainknál.
- Egy kicsit fontosabbnak látom bármelyik bikfalvi kúria megmentését, mint a kolbászfesztivált. De ez nézőpont kérdése, és lehet, hogy a szakmai deformációm olyan, hogy már csak ezen keresztül tudok látni.
- Ön is megyei tanácstag volt.
- Tizenkét évig.
- Van háromszéki mûemlékes stratégia?
- Gyakorlatilag nincs. Próbáltunk valamit tenni, de ennek még nagyobb közösségek szándékával kellett volna találkoznia.
- A tulajdonosoknak mit kellene tenniük?
- A tulajdonosok nagyon furcsa helyzetben vannak, nagyon sokan visszakapták a család fénykorában megalkotott kúriát, kastélyt. Viszont ma már nincs meg az a gazdasági erő, ami képes volt megteremteni és fenntartani azokat. Van egy olyan veszély, hogy ha helyre állítják is ezeket a kúriákat, vagy ha meg is mentik, nem szakszerûen, hanem felületesen teszik. A másik nagy veszély az, ha nem egy Kálnoky Tibor típusú, igazán ragaszkodó családi sarj kapja vissza a tulajdont, hanem olyan, aki saját családi örökségében már nem lát fantáziát, és egyszerûen eladja.
- De vannak azért jó példák is.
- Határozottan. Nem fölöslegesen említettem a Kálnoky-családot. Gróf Kálnoky Tibor nem itt nőtt fel, de valamikor gyermekkorában, a neveltetésén keresztül kapott egy olyan információegységet, ami elég erős volt ahhoz, hogy hazajöjjön, itt alapítson családot, és próbálja ápolni és újrateremteni a családi értékeket. De neki sem megy könnyen, és egyáltalán nem hamar.
- Mûemlékes szempontból nézve mit tett?
- ? az arisztokráciának az a példája, aki belátta, hogy elsősorban gazdaembernek kell lenni. A gazdaember nem gazdálkodót jelent, hanem a tulajdonával jól bánó és arra odafigyelő embert. ? tudta, hogy egyszer gazdasági hátteret kell teremteni ahhoz, hogy be tudjon fektetni, a miklósvári kastélytól esetlegesen a kőröspataki Kálnoky-kastélyig. Én egy húszéves kifutást jósoltam neki, ő ellenben azt mondta, hogy három fia van, és még kicsik. Tehát ez megint egy hosszú távú, egészséges gondolkodás.
- Említésre méltó a torjai Apor báró is.
- Nagyon érdekes helyzet, idevág. Persze, megint sajátos, hiszen a 83 évesnél idősebb agrármérnök báró hosszú éveken keresztül perelte vissza jogos tulajdonát, és most azon fáradozik, hogy lakhatóvá tegye szétszórt családjának az ősi fészket, hogy a gyermekeket visszahozza, legyen, aki továbbvigye a családi hagyományt. Szinte ajándék, hogy a torjai Apor-kastély helyreállítása közben olyan értékes, ritka és szép falképek, építészeti részletek, faragott kövek kerültek elő, melyek a XVI-XVII. század erdélyi reneszánsz építészének kimagasló példái. Persze, ahányszor én ezért lelkendezem egy kolozsvári mûvészettörténésznek, ő mindig azt mondja, ne csodálkozz, Apor István abban az időben Erdély leggazdagabb embere volt!... Tehát újra és újra visszatérünk a pénzre: nem utolsósorban, és kifejezetten lényeges. Még egyszer mondom, ez nem jelenti azt, hogy kevesebb pénzből, odafigyeléssel nem lehet nagyon jó dolgot véghezvinni?
Kérdezett: Mózes László