Közélet: Orvosi rendelésre várva

2005. szeptember 2., péntek, Archívum 2003–2007

Alig reggel, az utcán húzom magam után a nyakam köré bugyolált sálat, köhögéstől rázkódik a hátam, de még csak tíz, már csak öt, négy, három lépés - odaértem! Köszönést mímelve padra kuporodás, utána körültekintés a mûfényben: egy év alatt semmit sem változtak a plakátokon mosolygó, reumamentes öregek és a vadítóan kék hegyképek, a barackízû gyógyszirupot már nem is kívánom. Körülöttem savanyú ábrázatú nénikék, szigorúan összeszorított szájú bácsik, terhes nők és lázas szemû gyerekek. Csak egy lány próbálja utánozni a köhögésem, összefogunk a világ ellen: együtt nevessük ki a várakoz(tat)ást! Hogy is mertem azt gondolni, hogy 30 foknyi melegben alig lesznek az orvosnál?
Az idő álmosan kóvályog, egyre többen érkeznek. Meghatározott ütem szerint buggyan fel egy-egy mondat: ,,maga várjon, met mi még maga előtt vagyunk, lelkem!?; ,,mostantól senki bé ne mejen!?, és az elmaradhatatlan ,,vigyázzon, me? megtépázom!? Iszonyú lassan halad a sor, az asszonyok türelmetlen topogásába a felháborodottság pufogásai vegyülnek. Szemforgatás, szemvillogtatás, szemfényvesztés... Idővel a szomszédjukhoz fordulnak az emberek, felismerik a közös helyzetüket, s kölcsönösen örülnek a lehetőségnek, hogy idő előtt elpanaszolhatják bajaikat. Senki nem jajgat, csak ha színt kíván a története; mások az órák óta fövő levest búsulják, de a politika az örök téma. S az erkölcsök - aminek hiánya egyenesen szemet szúró ebben a várakoz(tat)ásban: a rózsacsokorral és határozottsággal befurakodó ,,protekciósok? közutálatot váltanak ki. A hangulat hevül, és már annak sincs esélye hamarabb bejutni, aki meghunyászkodva kérleli az előtte levőket, hogy engednék őt előbbre, hiszen? s a szánnivaló betegségek lajstroma következik. A terhes nőket megillető elsőbbséggel kevesen élnek, mert csúnyán hőbörögnek a várakozók. Micsoda merészség: egy terhes lány soron kívül érkezik, kopog, benyit, fél óra, mosolyogva kijön. A reakció nem késik, egy idős ember utánaszól: ,,na, ez jól megjátszodta a szerepit, s az öreg itt üljön!?
Az idő kevésbé álmosan teleget. Cigánycsalád érkezik, ünneplőruhában, az ölben türelmetlenkedő kislány egy rózsaszín tüllhalmaz, az apa nagyon menni szeretne, s amúgy sem hisz az orvosoknak. A váróterem zsummogása átcsap életbe, kicsit mosolyognak a panaszosok, és a kislányt csalogatják cukorkával. De ő inkább az anyjához menekül, ott nyílik a mûanyag ing, előbukkan egy mell, s abba bele tud csimpaszkodni.
Órák óta tartó várakozás után már mindenki tolakodni próbál. A nő, mielőtt sorra kerülne, az ajtó elé áll, fél óra után fáradtan legyint: ,,kicsit leülök még, ejsze?. Bottal járó bácsi a hamarabbi bejutásért licitál, de veszít: az előtte állónak két ,,szívinfraktja? volt, míg neki csak egy. Az újabb érkezők barátságtalan fogadtatásban részesülnek, gyanakvóan nézegetik őket a többiek, hiszen sosem lehet tudni, ki tolakodik majd be soron kívül.
Mindjárt lejár a rendelési idő! Az ajtó mellé vonulok én is, már lehetetlen kívül maradni a panaszkodók és szitkozódók bûvöletén, abbahagyta mindenki a lábcserélgető unatkozást, és az ajtót bámuljuk. Értse meg, nem érdekel, hogy négy órája vár itt - gondolom magamban -, hiszen úgysem lenne, amihez kezdjen otthon! Azt hiszem, maga élvezi, hogy reggel nyolctól várakozik, ez a hónaponta egyszeri alkalom arra való, hogy beszélhessen a fájdalmairól másoknak, s hogy ne az üres lakásban kelljen csücsülnie.
Nem akarom többet hallani a panaszokat! ?k is tudják, meg én is, hogy sosem fog megszûnni az áradat, ezután is lesznek protekciósok, olyanok is, akik a ,,csak receptet kell felírni? segítőeszközzel bejutva, fél órákat vizsgáltatják magukat, és mindig is ilyen végtelenül sokat kellett várni az orvosnál. A megoldáskeresés kudarcba fullad, csak egy hasznos ötlet születik: miért nem oszt a doktornő sorszámot, s csak azokat fogadná, akik érkezési sorrendben követik egymást? Hmmm...
Végre sorra kerülök, ,,zárás? után fél órával, megszokott sorrendben sorakoznak a tüneteim, gépiesen vetkőzöm és sóhajtozom, persze, nem tûnik furcsának a zörgő tüdőm és a magas lázam. Nagy nehezen kicsikarok egy röntgen-küldőpapírt s egy kevéske ingyengyógyszert, csókolom, mehet a következő. Órámra pillantok, teljes 8 darab percbe telt a vizsgálat, s ebből négy a receptírásra kellett. Taknyosan lépegetek a patika felé, s arra gondolok, hogy megérte nekem négy és fél órát várakozni erre? S különben is, mások mivel tudnak fél órákat tölteni a rendelőben??
Bordás Bea
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-09-02: Archívum 2003–2007 - :

Közélet: A Debren partján

2005-09-02: Archívum 2003–2007 - :

Köszönetnyilvánítás