
Fotosmartonos fölött, a Fotosi Avas nevû erdőrészen - a Bodoki-hegység déli nyúlványán - három asszonyság két-két púpozott vödör eperrel cipekedett az erdei legelőn át a falu irányába.
Kérdeztem is őket, csak hogy mondjak valamit: befejezték a szüretelést? Bólintottak, az üres kosaramra pillantva mondták, hogy ha vásárolni akarok, ott van még a gazda az epres kertben, s 150 000 lejért ad egy vödör epret.
Az eperrel tele vödörrengeteg körül két férfi sürgölődött. A nejlonnal lekötött vödröket szorosan egymás mellé illesztve rakták fel a raktérre. Köszönés után mondtam, hogy mit akarok. Egy vödör epret.
A gazda bólintott a vásárlási szándékomra, és elkezdte ócsárolni az eprét. A sok eső tönkretette, rothadt is van benne, nem elég édes, értékesíteni sem tudja, ezért berohasztja az egész mennyiséget cefrének, bár a cukortartalma sem valami nagy, de nincs egyéb, amit tennie. Nézzem végig a vödröket, válasszak magamnak olyant, amilyent akarok, de ismét figyelmeztetett a rossz vásárra.
A saját portékáját becsmérlő székely embert akár egy másik kontinensen is felismerném. Mondtam neki, hogy válasszanak ők, én, amennyire két balkezes vagyok, úgyis a leggyengébb gyümölcsöt választanám. Nem volt ebben semmi magamat kellető szándék, rég tapasztaltam a piacokon gyümölcs-, dinnyevásárlás közben, hogy ha a portéka gazdáját megkéred, hogy ő válasszon számodra gyümölcsöt, a gesztust megtiszteltetésként értékeli, és a vártnál is tisztességesebben szolgál ki. Ez a ,,válasszon olyant, mintha magának választaná? a román árusokat is ,,megbabonázza?, s udvarias mosollyal, szapora beszéddel igyekeznek a kuncsaftot kiszolgálni.
Az epresgazda szólt Csaba névre hallgató társának, hogy válasszon számomra egy szebbnek tetsző vödör gyümölcsöt.
Megtörtént.
Csaba áttöltötte a portékát az én vödrömbe, a gazda szólt, hogy jaj, összetörnek a szemek, ferdén kellett volna a vedret tartani.
Kifizettem az eper árát, s akkor kérdeztem, hogy lefényképezhetem-e ezt az eperszüretes idillt. Miután kellően összebarátkoztunk, az erdész a hosszú-hosszú eperágyásokkal nem sokat törődött, csak egy-egy más levélformájú és más színû parcellánál jegyezte meg, hogy az ,,Gödöllői Gorilla? fajta, onnan szerezte be a szaporítóanyagot, ez mennyivel édesebb, mint a másik, s az asszony mindig ebből választja ki a kompótnak vagy a dzsemnek valót.
Sandi Vilmos számára a csemeték az erdei sztárvendégek. Bemutatójának nem is annyira szakszerûsége a lenyûgöző, hanem ennek érzelmi töltete. Az erdők privatizálása során ő ezt a másfél hektáros parcellát mérette ki magának. Itt gyenge minőségû, lassan növekedő másodlagos akác-, rakottya- és nyíres erdő volt. Talajmintákat vett, a termőréteg a Fotos Avasának e részén vastag, humusztartalma kiváló. (Tenyerében elmorzsolja, majd a földre pergeti az eperlevelek alól kimarkolt földet.) Az erdészet, tekintettel az erdőrész degradáltságára, a lassú növekedésû faállományra, engedélyezte a tarvágást az ő magánterületén. A tûzifaként hasznosítható anyag elszállítása után nekiállt, és körbekerítette a maga parcelláját. Iszonyú munkával ezerméternyi ág- és dorongkerítést fûzött a birtok köré. Eközben a kerítésbe ,,bedolgozták? azt a hulladék anyagot, amely a csemeteültetést és a karbantartást akadályozta volna.
A magas palánkra nem csak a vaddisznók és a tolvajok kártétele miatt van szükség. Télen a nyulak a zsenge csemeték ellenségei. A kerítés apró hézagain is átbújnak, s főleg a bükk csemeték hóból kiálló részét rágják le. Az erdőt ellenük addig kell védeni, amíg a fiatal fák ki nem nőnek a nyúl szájából. Télen hetenként kétszer-háromszor is meglátogatja az ültetvényt, a nyulak nyoma után felfedezi az új meg új bejáratokat, és ezt ággal, karóval befûzi, bevarrja.
A parcella szélére egy sor vörösfenyőt telepített. Ennek a gyökérzete mélyre hatoló, nagyon erős. Lombhullató fenyő. Színe, mintázata - innen a vörösfenyő elnevezés - okán kiváló bútorfa. A vörösfenyőkordon védi a belső állományt, mert a szél nem tud bebújni a fák közé, ahol a gyengébb gyökérzetû fajták között nagy kárt tehetne.
Az ültetvény ,,bútorfa-centrikus?. Nemes fajokat telepített, hegyi juhart, diót, vadcseresznyét, nemeshársat, vörös tölgyet. Képzelje el - mondja -, a vörös tölgynek a levele negyven centisre is megnő. A köztestermesztésû eper nem önmagáért való csupán, ennek a mûvelése egyben a csemeték gondozását, ápolását is jelenti. Ezt a fácskák rendkívül gyors növekedéssel hálálják meg. Minden tizedik ,,csemetefészekbe? vad gyümölcsöt is ültetett. Vackort, vadalmát. A vadaknak is kell a táplálék. A vadkörte, a vadalma szintén az állomány szelekkel szembeni ellenálló képességét növeli. Ültetett néhány gesztenyét is. Inkább dekorációnak, dísznek.
A diót sem a terméséért telepítette. Bútorfa lesz ez is.
Melinda lánya másodéves erdészeti egyetemi hallgató Brassóban. Mikor a lány felvételije sikerült, ennek emlékére 180 diócsemetét ültetett. Termése majd a madarak táplálékául szolgál. A vadcseresznye-csemetéket mutatja, gyümölcsük ugyancsak kiváló madáreledel. Képzeljem el, micsoda hangulata lesz ennek az erdőnek, amikor ezek a fák termőre fordulnak. Elsimít egy vakondtúrást, s mondja, hogy járatfurataival lazítja a talajt. Nem bántja, nem üldözi, neki is élnie kell.
Átmegyünk egy másik parcellára. Ez nem háromnyaras - a fák életkorát nyarakban méri, hisz a fa a vegetáció idején nő -, szóval ez kilencnyaras telepítés. Van köztük tíz centiméteres átmérőjû cseresznye, s ez legalább négy méter magas. A csemetés koronája már záródott. Alatta elsatnyul a beültetett egres, fekete ribizli, a szőlő. Igen, kísérletképpen szőlőt is telepített a csemeték közé. Megtörtént, hogy hársfáról, cseresznyefáról ,,szüretelt?. (Nevet.)
- Erről a területről két és fél tonna epret szüreteltünk, amíg a koronazáródás be nem következett. Az egész beruházást ennek az értéke visszahozta. Ebből is jutott az újabb munkálatokra pénz.
Ez a parcella nem az övé, ezt a területet az erdő-visszaszolgáltatás alkalmával öt gazdának mérték ki. Nem örülnek neki, mert az új erdőtulajdonos elsősorban azt nézi, számigálja, hogy mikor és mennyi haszna lesz neki ebből. Tulajdonképpen ennek a gyönyörû, egészséges ültetvénynek nem örvend, mert nem tudja értékesíteni. Az erdészet viszont kötelezővé teszi bizonyos munkálatok elvégzését. A gyérítést, a gyomfák kitakarítását. Ez hatalmas munka, sok pénz!
- Hány éves? - kérdezem erdei kalauzomat.
- Ötvenhat.
- Isten éltesse!
- És mikor lesz vágásérett a saját parcelláján az ültetvény, a Melinda sikeres felvételijének emlékére ültetett 180 diófa?
A kérdés nem lepi meg.
- Száz-százhúsz esztendő múlva. Az ember csakugyan az unokájának, dédunokájának ültet fát?
- Nekem ez az életem, ez a mindenem. Az erdő. A csemeték, az eper gondozása. A kétszázötven darab vadcseresznyefa növése. A nyulak kitiltása, a kerítés újrafûzése. Görgényszentimrén végeztem, az erdészeti szakiskolában. Erdész vagyok, miközben az erdőre vigyázok, a magaméról is gondoskodhatom. A család, a szomszédok, a barátok segítenek.
A Bodoki-hegység lenti nyúlványán, a Fotosi Avas nevû helyen nekem az jut eszembe, hogy az egyik zágoni közbirtokosság - a Bota nevû - 1038 hektár kétszáz évesnél öregebb ,,őserdőt? kótyavetyélt el. Pontosítok: nem csak a fát, magát a területet, a földet is eladta...
Lapunk világgá kürtölte és fellármázta a világot. A végkiárusítók bukaresti, brassói kapcsolataik révén keresték azokat a joghézagokat, amelyeken a vásárlók a kerítésen belül kerülhetnek, s kitúrhatják, lerághatják az ültetvényt.
Magamban füstölgök, Sandi Vilmos gyümölcs- és erdőtelepítési kedvét nem vehetem el, a Fotosi Avas hangulatát nem tehetem tönkre.
Inkább arra kérdezek rá a Fotosi Avas szép szál tölgyfái között, hogy tudják-e, miért Avas a neve ennek az erdőnek?
Kérdően néznek rám. Örülök, hogy én is belefûzhetek a történelmi ismeretek hézagába néhány ágat. Valaha minden székelyföldi településnek megvolt a maga ,,avasa?, ,,öreg erdeje?, ,,óerdeje?, amelyet a falutörvények szigora védett. Ma génbanknak neveznők. Magerdőnek, makkosnak. Mint ahogy volt régen eresztevényerdő is. Mert bármennyire szép az a monda, miszerint a háromszéki Eresztevény onnan kapta a nevét, hogy amikor egy kopasz tatár szorongatni kezdte a menyecskét, akkor a menyecske azokkal a szavakkal lökdöste el magától, hogy ,,eressz-el-te-vén!?, a kevésbé költői valóság az, hogy minden falunak volt eresztevény-, azaz sarjerdeje is. Ebben tilos volt a legeltetés mindaddig, amíg a fa ki nem nőtt a juh, a kecske szájából. Az eresztevényerdők - és erdőnevek - azért ritkábbak ma, mert ezek viszonylag gyorsan vágásérett erdőkké cseperedtek, s vélük együtt az erdőnevek tarvágása is bekövetkezett.
Az avas erdők tölgyei és bükkfái viszont száz, kétszáz évnél is tovább éltek. Ennyi idő alatt olyan mélyen vésődött-rovódott be nevük a közemlékezetbe, hogy ez tarvágás után is megőrződött.
És ez a Sandi Vilmos arról is elhíresedett, hogy a visszaszerzett székelyföldi erdőtulajdon jogi kerítését, ahol ezen hézag, rés keletkezett, mert lyukat vágtak agyarukkal a vaddisznók, mindig új ágakkal újrafûzte, s példát mutatott arra is, hogy a napi, az azonnal zsebre vágható filléres haszonnál nagyobb érték az, amit a saját és a megőrzött közösségi birtok jövedelmez és kamatoztat a maradékaink életében.
Sylvester Lajos