Augusztus 15—23. között egy húron pendültek a paksi, viski, galántai és kézdivásárhelyi citerások a Balatonszabadi-Sóstói Nemzetközi Citeratáborban. Az ötlet Herczeg József paksi tanácsnoktól származik. Az egyik cél az augusztus 20-i közös fellépés volt a paksi vízi színpadon. Ennek érdekében a négy testvérváros citerásai napi hét órát gyakoroltak a Kalinkó együttes tagjaival és az oktatókkal.
Lehőczi Ildikó tanárnő úgy állította össze az anyagot, hogy a műsor elnyerje a közönség tetszését, és a kezdők is tudjanak játszani. Végül minden csoport megtanult egy gyermekdalcsokrot, és közös produkcióval is készültek, amelyben majd negyvenen pengették a húrokat többezres nézőközönség előtt a Duna-parti városban. A Balatonon hagyományos tábori életnek nyoma sem volt, nem pattogott a labda, nem hallatszott gyerekricsaj a tóban, azonban pengtek a citerahúrok, és népzenétől zengett a hely.
A kézdivásárhelyi Molnár Józsiás iskola kilenc tanulója három éve kapta ajándékba Paks várostól a citerákat, melyeket Ábri Béla tanár segítségével szólaltattak meg. A tábor költségeit is Paks városa támogatta, a gyerekek kiutazását Kézdivásárhely önkormányzata finanszírozta.
Kelemen Éva tanító
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.