Lyukak a gyermekvédelmi hálón címmel a Háromszék szeptember 4-i számában közli Kocsis Zoltán olvasói levelét. Kocsis 2006 novemberétől 2007 áprilisáig volt a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság alkalmazottja. Mivel pedagógusként dolgozott előző munkahelyén, örvendtünk, hogy szakembert találtunk az ideiglenes nevelői állás betöltésére a Kézdivásárhelyi 2. számú Elhelyezési Központba.
Nagyon aktív nevelő volt, főleg a szabadidős tevékenységek megszervezésére fektette a hangsúlyt, kevésbé a belső szabályok és normák elsajátítására és betartására. Annak ellenére, hogy pedagógusi ismeretekkel rendelkezett, sok esetben nem megfelelően kezelte a gyermekek és felnőttek között kialakult nézeteltéréseket.
2007 februárjában jelezte az igazgatóság vezetőségének, hogy szerinte gondok vannak a gyermekek napi élelmiszeradagjának összeállításával, a gyermekek nem kapják meg a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet. Az intézmény vezetője belső ellenőrzést rendelt el, melynek során kiderült, hogy léteznek kisebb hiányosságok, amelyeken javítani kell (pl. a menü ésszerűbb összeállításával), de nem igazolódott be az, hogy a gyermekek éheznek, és nem kapják meg az élelemre előirányzott napi összegeknek megfelelő táplálékot.
Egy másik felvetett probléma a vasárnapi iskola látogatottsága volt, illetve a körülötte kialakuló bonyodalmak és félreértések.
2009 januárjában Kocsis Zoltán megkereste az igazgatóság vezetőjét, és jelezte, hogy a 2. számú központból néhány gyermeknek nem engedélyezik a vasárnapi iskola látogatását annak ellenére, hogy ők szeretnék, és jól érzik ott magukat. Abban az időszakban nyolc gyermek járt rendszerességgel erre a foglalkozásra, közülük csak kettőt nem engedett el házvezetőjük. A kialakult helyzet megvizsgálása érdekében az igazgatóság vezetője magyarázatot kért a házvezetőtől, jellemzést a gyermekek tanítónőjétől, és a felelős pszichológus megbízást kapott a gyermekek felmérésére. Mivel a magyarázatok, felmérések nem voltak egyértelműek, az igazgatóság vezetője úgy tartotta, a gyermekek továbbra is járhatnak a vasárnapi iskolába, feltéve, ha igénylik, és ha az adott körülményeknek megfelelően a nevelőjük is engedélyezi. Kocsis Zoltánnak minden alkalommal írásban kell jeleznie a központ vezetősége felé szándékát, ha be szeretné vonni bármilyen tevékenységbe a gyermekeket, fiatalokat.
Ezek után érthetetlen Kocsis Zoltán viselkedése, erőszakos fellépése, mivel az előző egyezséget éppen ő nem tartotta be.
Nem mellékes az sem, hogy alkalmazásakor Kocsis Zoltán aláírt egy bizalmassági nyilatkozatot, valamint az sem, hogy ismernie kellene a gyermekek jogát magánéletük és közszerepléseik tiszteletben tartására.
Intézkedéseivel és az újságokban közzétett, féligazságokat tartalmazó írásaival Kocsis Zoltán nem csak a gyermekek jogait sérelmezi, de az igazgatóság közéleti képét is rombolja.
Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.