Ma megszólalnak az iskolacsengők, s országszerte újra padokba-órákra szólítják a legfiatalabbakat. Ünnepi pillanat, minden esztendőben az, főleg azoknak, kik óvodát, iskolát, középiskolát éppen most kezdenek. Szép, biztató szavak fognak ma elhangzani, szép, biztató szavak az indulásról, az elérendő célokról, s akik elmondják, bizonyosan komolyan is veszik azokat. A fiatalokat, gyermekeket nem is lehetne - nem is lenne szabad! - lemondó, rezignált számvetésekkel útnak indítani.
Pedig az új tanév - s ezt hadd mondjuk el csak önmagunk közt, mi, felnőttek, anyák, apák, nagyapák és nagymamák - újra sok bajjal-gonddal indul el, hiszen voltaképpen alig oldottunk meg valamit abból a seregnyi fölgyülemlett nyavalyából, mit a dicsőségesnek kikiáltott szocializmus hagyott mireánk. Bő másfél évtized kevésnek bizonyult arra, hogy az állítólagos honi demokráciában megoldást találjunk az oktatásügy krónikus gondjainak orvoslására, s végre-valahára korszerû tanítást-nevelést biztosíthassunk gyermekeinknek és unokáinknak. S nem a pedagógusok felelősek ezért, nem a máig is ,,nemzet napszámosainak? számító óvónők, tanítók és tanárok, hanem az a politikai elit, mely - bár számos, önmagát pedagógusnak valló tagja van - képtelen volt megoldást találni az oktatás és a nevelés valós gondjaira. Történt itt már mindenféle kísérlet kikísérletezése, de a dolgok a javulás helyett inkább romlottak, ha megengedőek szeretnénk lenni, úgy azt mondhatnánk, nem nagyon mozdultak jó irányba.
Egyetlen megállapítás: az ország iskoláinak jó fele része nem felel meg az egészségügyi-pedagógiai elvárásoknak, s mégis el kell kezdeni mindenikben a tanítást, mert mit lehetne tenni egyebet!?
Egy ország, mely törvényben mondja ki, hogy az oktatás-nevelés kérdése kiemelten fontos nemzeti ügy, s nem biztosítja a civilizált iskoláztatáshoz szükséges anyagi hátteret, az önmagát, szavahihetőségét minősíti. Pedig most már nemzetközi támogatásból is sok minden elérhető, csak néha - nem is oly ritkán - ennek a felhasználására is alkalmatlanoknak bizonyulunk.
S most újra nem a pedagógusokat, az iskolaigazgatókat, a tanfelügyelőket szólnám meg (bár lehet, hogy országszerte van közöttük sok alkalmatlan is), hanem azt a vezető elitet, mely nem látja be, nem akarja belátni, hogy a jövendő fölemelkedésének egyetlen, megkerülhetetlen záloga a korszerû, emberi arcú oktatás.
Énnékem vannak, szerencsére, igen pozitív példáim is, tudom, hogy Háromszéken a pedagógustársadalom többsége nagyon komolyan veszi hivatását, s a napi feladatokon túl építkezni, teremteni is akar. Évtizedek lemaradásait, félresikerült intézkedéseit próbálván jóvá tenni. Tehát van remény, ahogyan az is reménységgel tölt el, hogy legalább Sepsiszentgyörgyön például csillapodni látszik megállt népességfogyatkozásunk rossz trendje, s iskolákra, óvodákra szükségünk lesz a jövőben is.
Persze, szeptember elején nem erről kellett volna írni, hanem bizalomról, hitről, derûlátásról, az Út megkezdésének öröméről. A gondok fölemlítésében ez is benne van.
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.