Lassan-lassan a labdarúgó vb-selejtezők végéhez érkezünk. Az viszont már eldőlt, hogy a magyar válogatott nem lesz ott a döntő torna mezőnyében (szerintem nem lesz ott a román sem, de ezt most hagyjuk). Pedig - mondják a hitbuzgó magyarfoci-imádók, a sajtó képviselői, mondja az MLSZ, mondja Matthäus (hát persze, hogy mondja, hiszen neki az volt a feladata, hogy ,,kivigye? Németországba a válogatottat, tehát hinnie kellett az esélyben!), a válogatott szövetségi kapitánya - volt rá esélye a svéd, horvát és bolgár trióval szemben. Elméletileg tényleg volt esélye, méghozzá úgy, hogy a csapat megnyer mindent, az ellenfelek keresztbe verik egymást. A gyakorlatban viszont ez a továbbjutási esély nagyon, de nagyon minimális volt már az indulásnál. A jelenlegi magyar futball színvonala nem tart ott, hogy válogatottja kijusson egy világbajnoki vagy Európa-bajnoki döntő tornára. Ennek a magyar futballnak az élére állíthatnak ma akármilyen csodaedzőt, az megbukik. Kiégett hangyabolyból - hogy ne legyek nagyon durva - aranyat bányászni nem lehet, és nem tud senki!
Most aztán kereshetjük, ki a hibás az idén véget érő világbajnoki selejtező magyar fiaskójáért. Rakhatjuk egymás mellé a legutóbbi szövetségi kapitányok mérlegét (a vezetésük alatt állt válogatott eredményeit rangsorba foglalni felesleges, mert mindenik más-más csapatok ellen vezette válogatottját, tehát a rangsor ily módon sántít), jöhetnek sorra a legutóbbi évek szövetségi kapitányai, hogy pálcát törjenek Matthäus feje fölött (elkeseredésemre teszik is nagy-nagy buzgósággal, lásd legutóbb Verebest), vagdalkozhatnak a mellébeszélésekkel, mert porhintés az egész. Matthäuson számon kérni azt, amit a magyarok magyarul ,,eltoltak?, enyhén szólva gyávaság (mert nincs tiszta gatyájuk, hogy szembenézzenek a valósággal). Az igazság az, hogy a magyar labdarúgás mélyrepüléséért a mindenkori magyar társadalom, a sportminisztérium, a Magyar Labdarúgó-szövetség, egyesületi vezérkarok és edzők okolhatóak. Marseille óta, s az egészen pontosan 1969. december 3-án volt (a fájó és azóta is begyógyulatlan sebet ejtő csehszlovák-magyar 4-1, mely a magyar labdarúgás ,,mohácsi vészének? bizonyul), lett volna elegendő idő, hogy talpra állítsák a magyar futballt, úgy, ahogy tették a londoni 6-3 után az angolok hazájuk labdarúgásával. Nem tették. Megelégedtek a szabadesés részsikereivel. Emlékezzünk csak: Baróti Lajos (?78-ban), Mészöly Kálmán (?82-ben) és Mezei György (?86-ban) kivezette a válogatottat a világbajnokságra. De csak ennyi, az ottani szereplést most ne elemezzük. Na, de ez jórészt az egykori remek játékerő utórezgéseként tudható be a lassú és biztos hanyatlás folyamatába.
A hetvenes évek egész elején a Mészöly Kálmán, Müller Sándor, Esterházy Márton edzőjével, a jó öreg Korodi Rezsővel, a III. Kerületi TTVE mesterével együtt néztem végig a Budapest-Moszkva ifjúsági mérkőzést a Népstadionban (ma Puskás Ferenc-stadion). Csapnivalóan gyenge, színvonal nélküli játék zajlott a pályán. Egyszercsak így szólt Koródi mester: ,,Látod, Karesz, rövid időn belül erre a szintre jut az egész magyar labdarúgás! S hogy megértsem, miért, így folytatta: az egyre ritkábban feltûnő tehetségeket sok pénzért elcsábítják - a gyors és könnyû siker céljával - a vidéki kis egyesületek, ahol aztán nem kell sokat edzeni (hetente egyszer-kétszer, jobb esetben háromszor), csak a fizetést kell felvenni, s a fiatalok idő előtt plafonálódnak. Na meg aztán NB I és NB II-es edzőink sem tudnak (vagy nem is akarnak) lépést tartani a világ labdarúgásával??
Na de ezen edzők egy részének arra van ereje, hogy szidja az idegenből hozott szövetségi kapitányt, s valósággal hátat fordítson az ország labdarúgósportjában uralkodó állapotoknak, holott az asztalt kellene verniük, hogy erőltessék anyagi áldozatok révén a Bozsik-programot és a hozzá hasonló kezdeményezéseket. Nincs több? Akkor találjanak ki, s ne azt szidják, ami beindulóban van - a válogatott ígéretes arcváltását.
Ha énekes volnék, most rázendítenék a Régi szerelem még néha-néha visszajár kezdetû dalra, csak azért, hogy pumpáljak egy kis reményt a csüggedni nem akarókba. Csak azért, hogy megerősítsem az igazságot: a remény hal meg utoljára?
Talán-talán a Bozsik-program segíthet, ha a hatalmasok belé nem fojtják a szuszt.
(Nagymohai)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.