
Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy külön fogalomkörben kell tárgyalni a tarlóégetést és külön a szalmahasznosítást, ugyanis utóbbi a trágyázás szerves része, tehát ott kell beszélni róla. A kérdésre nem lehet egyértelmû választ adni, mivel ismeretes, hogy a tarlóégetéssel nemcsak a káros, de a hasznos szervezeteket is pusztítjuk.
Angliában, Dániában és Franciaországban engedélyezik a szalma szántóföldi égetését, Ausztriában, Csehországban és Németországban viszont tiltják. De általános tendencia szerint jövőben a szalmát nem elégetni, hanem hasznosítani akarják, és így is a helyes, mert magas az energiatartalma (3300 kcal/kg), és az energiahordozókat nem szabad lebecsülni.
Romániai vizsgálatok eredményei szerint a tarlóégetés a baktériumok, a cellulózbontó szervezetek, a sugárbombák munkáját nem befolyásolja jelentősen. Csökkenti a nitrogénkötő baktériumok számát, de újabb fajok szaporodása pótolja hiányukat, mivel a talajbaktériumok nagyon gyors szaporodásra képesek.
Alapvetően növényvédelmi szemszögből kell eldönteni a tarlóégetés szükségességét. A tarlótûz a szikleveles és apró gyomnövényeket is elpusztítja. A tarlómaradványok elenyésző tömege nélkülözhető, a benne lévő és elégő nitrogén mennyisége minimális (10 kg N), a kálium - ha a szél el nem fújja - a területen marad (15 kg K2O), a foszforból vész el a legkisebb mennyiség (3 kg). A felső két cm-es talajrétegben viszont károsodik a humusz. A kérdés megoldását a vetésforgó vagy a vetésváltás fogja hozni, amennyiben sikerül egy okszerû növényi sorrendet kialakítani, hogy ne kerüljön kalászos önmaga után.
Habár nincs szó általánosan elterjedt módszer alkalmazásáról, az utóbbi évtizedekben jogosan felvetődik a légszennyeződés elleni tiltakozás jogosságának kérdése is. Akkor mégis miért ragaszkodnak a tarlóégetéshez a gazdák? Íme néhány előny: hozzájárul a váltás nélküli és monokultúra okozta elégtelenségek csökkentéséhez; elmaradnak a jó tarlóhántás akadályai; utána kiváló talajmunka végezhető. Szakmai körökben általánosan ismert, hogy a leggondosabb aratás, szalmabehordás után is maradnak a táblán szalmamaradványok, amelyek akadályozzák a jó tarlóhántást. Ez a hátrány gondos tarlóégetéssel megszüntethető.
A tarlóégetés növényvédelmi célú indíttatása inkább csak fedőnév. Sokkal fontosabb feladat a betakarítás utáni, szalmabála-behordást követő gyors, pontos és lelkiismeretes tarlóhántás és -ápolás elvégzése.
Nem érthetünk egyet a tarlóégetés nagyméretû alkalmazásával, ez esetleg csak akkor lehet indokolt, ha többször kerül kalászos önmaga után.
A tarlóégetés a gyommagvakra eltérően hat. A vadzab, széltippan egyszikû gyomnövények magvai morfológiai okok miatt könnyen és gyorsan égnek, a tarlóégetéssel ezek nagy része elpusztul. Ez a magyarázata annak, hogy abban a monokultúrás búzatáblában, ahol előző évben leégették, kevesebb egyszikû gyomot találunk, mint máshol. A galaj, szulák és búzavirágfélék magjainak egy része elpusztul a tarlótûzben, mert a gyomnövények többsége a tarlómaradványok között marad, és magjuk nem pereg gyorsan. Egy sor egyéb gyomnövény - árvacsalán, ebszékfû stb. - magjaira nincs a tûznek hatása, mert ezek az aratás idejére kiperegnek, a talajrepedésekben vagy a talajfelszínen fekszenek és a szalmalángnak ellenállnak. Egy optimális időben, szakszerûen elvégzett szántás sokkal több gyommagot képes mélységbe juttatni, ahonnan nem tud kikelni, mint amennyit a tarlóégetés képes elpusztítani.
A tarlóégetés hátrányai között gyakran esik szó a vadpusztulásról. Vizsgálatok kimutatták, hogy a vadkímélő tarlóégetés alkalmazásával lényegesen kisebbek a veszteségek. Ennek a lényege, hogy a tarlót közepén vagy széliránnyal ellentétes oldalon gyújtják fel. Ily módon a tûz kifelé szorítja az állatokat.
Mindent egybevetve, a tarlóégetés mégis felesleges rossz, különösen, ha hozzászámítjuk a gondtalanság okozta károkat is. A tarlóégetést alkalmi tûzveszélyes munkának kell tekinteni, és azt csak engedély alapján, állandó felügyelet mellett, nem minden oldalról egyidejûleg szabad végezni. Nagyobb területen szakaszosan kell égetni, és csak az egyik szakasz felégetése után szabad a másik szakaszhoz hozzáfogni. A szakaszokon a tarlót három méter szélességben körül kell szántani, és legalább egy traktort ekével a helyszínen készenlétben kell tartani. Az égő tarlót, a tüzet őrizetlenül hagyni nem szabad. A tarlóégetés befejezése után a parazsat földletakarással meg kell szüntetni, besötétedés előtt biztosítani kell a tûz eloltását, megfelelően kiképzett és kellő létszámú dolgozót vagyunk kötelesek biztosítani.
Dr. Márkus István (az Erdélyi Gazda nyomán)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.