Az amerikai pénzügyminisztérium hamarosan megvonja a bankoknak nyújtott rendkívüli támogatásokat, mivel az ország már nincs a pénzügyi szakadék szélén — közölte Timothy Geithner miniszter a washingtoni kongresszusban.
Mint mondta, már nem fenyeget pénzügyi összeomlás, az Egyesült Államok gazdasága láthatóan jó irányba mozdult el. A pénzügyi tárca visszavonja azt a korábban igényelt 750 milliárd dollárt, amelyet bankmentő segélyekre szánt, és a 2010. évi költségvetésben is szerepelt. Timothy Geithner elmondta, hogy a bankokat a korábbinál nagyobb tőketartalék biztosítására fogják kötelezni. Az Egyesült Államok kormánya több mint 200 milliárd dollárt fecskendezett a bankokba azok életben tartása érdekében azóta, hogy a Bush-kormány tavaly meghirdette a banki mentőcsomagot. A talpra állt pénzintézetek eddig 70,4 milliárd dollárt fizettek vissza az államnak. A pénzügyminiszter elmondta: a következő másfél évben további 50 milliárd dollár visszafizetése várható.
Nehogy alábbhagyjon a lendület
A kínai kormány továbbra is erősen bízik az év elején elképzelt, legalább nyolcszázalékos idei gazdasági növekedésben, és — amint a kormányfő csütörtökön a piac megnyugtatására megismételte — folytatja a költségvetési ösztönzést s a laza pénzügypolitikát, nehogy alábbhagyjon a lendület. A tegnap megjelent, friss adatok igazolni látszanak a kormányzati reményeket: az ipari termelés, a beruházások, a hitelellátás növekedése augusztusban is gyorsult, az egyetlen gyenge pont az export maradt. Augusztusban a kínai export értéke 23,4 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, miután júliusban 23 százalékos volt az elmaradás. Az éves elmaradás tizedik hónapja tartott augusztusban. A behozatal értéke 17 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit a júliusi, 14,9 százalékos éves elmaradás után. A kínai tervhivatalban a mostani negyedévről 8,5 százalékos GDP-növekedést várnak. Ezt alátámasztják szintén pénteken megjelent más hivatalos adatok: az ipari termelés augusztusban 12,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ez tizenkét hónapon belül a leggyorsabb növekedési ütem volt. A tőkeberuházások értéke 33 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, meghaladva a júliusi éves ütemet. Kína gazdasága tavaly kilenc százalékkal, 2007-ben tizenhárom százalékos, rekord ütemben bővült.
Az adó bevezetése ellen tiltakoznak
A Magyar LEADER Szövetség, illetve a Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetsége kezdeményezésével egyetértve 45 civil szervezet — köztük a Szövetség az Élő Tiszáért — tiltakozik a falusi és agroturizmus, az őstermelők, kistermelők személyijövedelemadó-kedvezményének eltörlése ellen. Az aláírók a leghatározottabban tiltakoznak a magyar kormány által benyújtott, az Országgyűlés által június 29-én elfogadott törvény ellen, amely eltörli a falusi és agroturizmus, az őstermelők, kistermelők személyijövedelemadó-kedvezményét is. A csatlakozó szervezetek kérik a döntéshozókat, elsősorban a miniszterelnököt, a pénzügyekért és a vidékfejlesztésért felelős minisztereket, hogy még egyszer tekintsék át, alaposan fontolják meg, hogy mit veszthet az ország ezzel a lépéssel, s egyáltalán lesz-e valami nyereség-, illetve minimális adóbevétel belőle? A tiltakozó szervezetek emlékeztetnek, a falusi vendéglátásban az elmúlt év során tizenhét százalékos növekedés volt tapasztalható, mely köszönhető a helyi termelők, termékek vonzerejének is, a lépéssel nem csak a pályázati rendszer, hanem a fenntartható vidékfejlesztés is veszélybe kerül. Nem beszélve a szürkegazdaság erősödéséről.
Amerikai szegények
Két és fél millió fővel csaknem negyvenmillióra emelkedett tavaly a szegények száma az Egyesült Államokban a gazdaságot sújtó recesszió hatására — adta hírül csütörtökön közzétett jelentésében a washingtoni népszámlálási hivatal. Eszerint tavaly 39,8 millió amerikai állampolgár élt a szegénységi küszöb alatt, szemben az előző évi 37,3 millióval. Ez már közel áll ahhoz a szinthez, amelyet 1993-ban és 1960-ban mértek az Egyesült Államokban, ahol jelenleg a szegénységi küszöböt egy fő esetében évi 11 000 dolláros, egy négytagú család esetében pedig évi 22 025 dolláros jövedelemnél húzták meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.