Nem is olyan régen még az az embertípus volt a társadalom fő pillére, aki úgy tudott beépülni a nagy embertömegbe, mint a sejt a testbe, és létfenntartási funkcióin kívül csak ,,a vezért? hivatott szolgálni. Úgy mûködött minden, mint egy hangyabolyban, ahol a dolgozók minden igyekezetükkel a királynőt táplálják.
Az egyenruha, egyenétel, egyenlakás világában minden közös volt - annak kellett lennie -, minden a ,,miénk? volt. Aztán lassan kezdett derengeni a fejekben, hogy az a tulajdon, amit a miénkként hirdettek, a következőképpen értelmezendő: ,,Ami a tiéd, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz semmi közöd.? A kapcsolatrendszerek fondorlatos labirintusa már rég meghaladta a hangyák szervezkedési szintjét, és a ,,miénk? lassan az ,,enyém?-mé vált. A valutaszámba menő kávé, Kent, whisky, disznóhús azonban egy szûk kör tulajdonjogát erősítette. A kisember csak néha részesült e kiváltságokból, és akkor sem a saját élvezetére, hanem munkahelye, előmenetele eszközeként használhatta ezeket. Az egyéni tulajdon fogalomköréből már rég kikopott a föld vagy az erdő fogalma.
Aztán megtörtént a várva várt csoda: egyszerre mindenki e rég vágyott földi javak birtokosa lett. Habzsolta a változatosságot, de még inkább az áhított nyugati cigarettákat és italokat. A régi tapasztalatokból okulva úgy gondolta, hogy csak az az övé, amit megehet, megihat, megfoghat.
Újraindult a szervezkedés a ,,minden az enyém? címszó alatt. Minden kárhozatra volt ítélve, ami a közös tulajdon jegyét viselte magán. Nem a dolgozók építettek most új hangyabolyt, hanem a rablóhangyák hordták szét a régit: a magtárat, a gyárat, az erdőt? A kisember egyre erősebbnek érezte magát, hiszen végre visszakapta mindazt, ami az övé volt, vagy amit az övének érzett. A gumírozott futószalag szépen lefedte a sáros udvart, a régi kollektív gazdaság épületanyagából új ház épült valakinél, az elhordott sínt gerendaként lehetett használni, a réz alvázért még pénzt is adtak.
Miközben ő boldogan habzsolt, lassan darabjaira hullt a gyár, aprópénzzé vált a visszakapott föld, kopárrá az erdővel borított hegyoldal. Az egyén tulajdona szünet nélkül gyarapodott, csak most már az életfogytiglani bankkölcsönök árnyékában. Sokaknak lett mobiltelefonja, mikrohullámú sütője, autója, termopán ablaka, egyéni központi fûtése?
Persze, volt, akiknek most is több jutott abból a ,,miénk?-ből. Ha a sok már annyira sok lett, hogy nem képezhette egy egyén tulajdonát, akkor jutott ebből a fiúnak, leánynak, menynek, vőnek, feleségnek.
Az erdő, a föld már rég nem az ,,enyém? vagy a ,,tiéd?, de mi még mindig nem jöttünk rá, hogy egyedül, okos szervezkedés nélkül gyengék vagyunk.
Vajon hány özönvíznek kell még lezúdulnia, míg értelmet nyer számunkra ismét a ,,miénk? fogalma?
Jártó Kocsis Edit
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.