(folytatás tegnapi számunkból)
Az iskola igazgatóját is sikerült elérnem, ekkor a történet még érdekesebb fordulatot vett.
- Azért zavarom, mert értesüléseim szerint nem mindennapi események színhelye az ön által vezetett iskola. Tudomásom van arról, hogy évkezdéskor a XII.-esek három IX.-es magyar fiúval három alkalommal is himnuszt énekeltettek. Ha jól tudom, őket meg is büntették, vagy meg fogják büntetni.
- Egy szó sem igaz az egészből. Kivizsgáltuk az ügyet, beszéltünk a tanulókkal, és nagyon jól tudjuk, mi történt. Egy gyerekes játékot - nem a himnuszénekeltetésre gondolok - felnagyítottak, ami nem más, mint provokáció.
- Ki tehető felelőssé ezért a provokációért?
- Az ifjúsági része egy szervezetnek, nem tudom, mi az, valami Erdélyi Magyar Ifjak, akik ezt fel is tették a világhálóra. De ezt telefonon nem tudjuk megbeszélni, a legjobb lenne, ha találkozhatnánk.
- Azt sem tudja megmondani, mi az a bizonyos internetes lelőhely?
- Nincsenek nálam a szükséges papírok, de ha idejön, megmutatom.
- Az most lehetetlen, mert nem tartózkodom Csíkszeredában, de megmondaná, kérem, pontosan melyik szervezetről van szó? Én semmit sem tudok erről.
- Mondottam már, csak személyesen. Különben is dokumentumokat kell mutatnom önnek. Annyit viszont elmondhatok, hogy mindebből semmi, de semmi nem igaz. Ez egy eltúlzott ügy, amit etnikai ismérvek alapján értelmeztek, ez pedig igen fájdalmas és helytelen, másrészt provokáció.
- Annyit legalább elmondana, mi is történt?
- Az történt, ami más iskolákban is szokás minden évkezdéskor: a gyerekek szórakoznak a IX.-esek rovására, például lelocsolják őket vízzel, ráírják a homlokukra, hogy ,,boboc?, egyik emeletről a másikra vitetik velük a szemeteskosarat, ilyesmi, de semmiképpen nem az történt, amit mondanak. Csak játék volt, semmi súlyos, nem az, amit állít. És ugyanaz történt magyarral, románnal, mindenkivel.
Végül megegyeztünk abban, hogy másnap délelőtt felhívom, akkorra utánanéz a honlapcímnek, ahol az állítólagos provokáció található. Úgy döntöttem, elmegyek, és megtekintem azokat a bizonyos dokumentumokat, ezenkívül kiderítem, mi galádságot cselekedett a hátam mögött az EMI, melynek országos alelnöke vagyok. Ennek érdekében a titkárnőnek bejelentettem érkezésemet, s másnap reggel már az igazgatói irodában szürcsöltem az Octavian Goga Nemzeti Kollégium kávéját. Csatlakozott hozzánk az aligazgató is, aki szónoki képességekben és reagálási gyorsaságban messze fölülmúlja az igazgatónőt.
Aligazgató: Honnan vannak ezek az információk? Tudni akarjuk az adatforrást, mert lehet, hogy nem hiteles, lehet, hogy csak egy híresztelésről van szó.
Bagoly: Megtörténhet, ennek tisztázása végett vagyok itt most. Az adatközlőmről pedig csak annyit árulhatok el, hogy ebben az iskolában végzi tanulmányait. Szeretném hallani az önök változatát is. Mi történt? Történt egyáltalán valami? Az igazgatónő telefonon provokációnak minősítette az esetet, és egy ifjúsági szervezetet tett felelőssé érte, amelyik szerinte valamilyen anyagokat töltött fel erről a világhálóra.
Igazgató: Ezt mi is csak hallottuk. (Csend.) Az pedig, amit ön állít, egyáltalán nem igaz. Minden csíkszeredai iskolában ,,megkeresztelik? a IX.-es gólyákat. Ez csak ártatlan játék. Ráírják a homlokukra, hogy ,,boboc?, leöntik őket vízzel, vagy szavalniuk kell.
Aligazgató: Itt arról van szó, hogy néhány gyerekes dolgot rosszul értelmeznek. Ezt nemcsak magyarokkal vagy romákkal csinálják, hanem maguk között is. Találomra választják ki a felavatandót.
Bagoly: Engem az érdekel, hogy az általam említett dolog megtörtént-e vagy sem. Erre válaszoljanak, ha kérhetem.
Igazgató: Ez nem történt meg.
Aligazgató (szavába vágva): Itt az történt, hogy abból, amit ön mond, meg amit mi is hallottunk, azt szûrték le, hogy lenne egy szertartás, melynek keretében a magyar gyerekeket zászló mellett a himnusz éneklésére köteleznék. Ez nem igaz. Ebben az iskolában nyoma sincs magyar- vagy romaellenességnek. Itt ugyanolyan szeretettel tekintünk minden egyes tanulóra, nemzetiségtől függetlenül. Nagyon sok olyan magyar gyerek jár ide, aki úgy gondolja, itt minden szükséges információt megkap. Van öt, hat, tíz magyar nemzetiségû tanár is. Ezenkívül vegyes házasságból származó gyerekek. Minden szülő dicséri az iskolánkat. Ide jár például Hecser, a Hargita Népe újságírójának a gyereke is, s kitûnően érzi magát nálunk. Mi az európai kultúrához akarunk felzárkózni, hiszünk a multikulturalitásban, és ugyanezt tanítjuk a diákjainknak is. Még magyar iskolába beilleszkedni nem tudó tanulókon is segítettünk már. Mi több, kitüntetett figyelemben részesítjük a magyar tanulókat, hogy érezzék, biztonságban vannak.
Bagoly: Köszönöm, megértettem, mi az iskola hivatalos politikája. Én viszont továbbra is a konkrét esetre lennék kíváncsi. Tényeket mondjanak, kérem. Megtörtént-e vagy sem?
Aligazgató: Mi, miután hallottunk róla, természetesen felvettük a kapcsolatot az osztállyal.
Bagoly: És megkérték a tanulókat, írják le egy papírra, amit tudnak.
Igazgató: Igen.
Aligazgató: Minden osztállyal megtettük ezt. ?k pedig azt mondják. (Igazgatóhoz) Mit mondanak?
Igazgató: Azt, amit már említettem. Szövegkiemelővel felírták a homlokukra.
Bagoly: A himnuszos kérdésemre válaszoljanak, nagyon kérem.
Igazgató: A himnuszos, az, igen. Néhány gyerek, szám szerint négy - nem tudom, van-e köztük magyar, de három száz százalékban román - valóban elénekeltetett két sort a himnuszból, de játékból, ellenőrizni akarták, tudják-e a tanulók a nemzeti himnuszt. Az ő ötletük volt, szervezettségről nincs szó (ezt egyszerre mondják), sem nacionalizmusról vagy sovinizmusról. Nincs ebben semmi túlzás. De nem úgy történt, ahogy ön állítja, szertartásszerûen.
Aligazgató: Tudja, milyenek a gyerekek: eszükbe jut valami, és megvalósítják. De ez nem rendszeres.
Bagoly: Én úgy tudom, hogy öt XII.-es tanuló a tettes, a katedrán lévő névlistáról válogatták ki az áldozatokat, akik valamennyien magyarok.
Igazgató: Nem igaz. Mi nem éppen a második, de a harmadik napon elkészítettük a naplókat. Azokat a listákat, melyeket említ, az osztályfőnökök készítették el az ünnepség utáni első napon, és délig le is adták.
Bagoly: Tehát nem igaz az, hogy csak magyarokkal énekeltették a himnuszt?
Igazgató: Nem. Ezért lenne jó, ha tudnánk, ki mondta ezt el, hogy szembesíthessük a diákokat, s derüljön ki az igazság.
Aligazgató: Valaki egérből elefántot csinál, ebből nem lehet következtetéseket levonni.
Bagoly: Mit tudnak az igazgatónő által említett ifjúsági szervezetről? Mi a neve egyáltalán?
Igazgató: Nem tudunk semmit, nekünk is csak úgy mondták, ahogy önnek.
A továbbiakban ismét végighallgattam a színromán iskola multikulti értékeinek dicséretét, majd az igazgató megkért, legyek tekintettel az ő nemzeti érzékenységükre, mert 90-ben sokat szenvedtek, aztán szelíden bár, de felvetette, talán nem is kellene megírni ezt a cikket, mert ,,az más dolgokat is mozgásba helyezhet?. (Ha ezek a dolgok már mozgásban lesznek, visszatérünk az ügyre.) Végül némi jámbor követelőzés után beleegyeztek, hogy megtekinthessem a diákok által írt névtelen tanúvallomásokat. Annyi kikötésük volt éppen, hogy adjak nekik húsz percet.
A húsz percből harminc lett, azután rendelkezésemre bocsátottak néhány papírlapot. Huszonvalahány cédula volt, valamennyin vagy az szerepelt, hogy ,,leöntöttek vízzel?, esetleg ,,ráírtak a homlokomra?, vagy az, hogy ,,nem avattak fel?, párszor odabiggyesztve még a ,,nem tudok semmiről semmit? formula. Ez rendben is lett volna a ,,védelem? részéről, de eszembe jutott, hogy mindegyik osztályban írattak ilyent. Akkor pedig nem kéttucatnyi papírlapnak kellett volna lennie, hanem többször ennyinek. Nem tudom leküzdeni a gondolatot, hogy összefüggés van a hiányzó vallomások és a harminc perc várakoztatás között. Arra pedig, miért nem látott senki semmit, a félelmen és az összetartáson kívül van egy kézenfekvő magyarázat: a lány, akinek ez a cikk köszönhető, elmondta, hogy csak arra kellett válaszolni, téged felavattak-e, ha igen, kik és hogy, azt viszont már nem kellett leírni, láttál-e valamit. Rákérdeztem az ifjúsági szervezet provokációját bizonyító dokumentumokra is. A hölgy előbb tagadta volna, hogy ilyeneket emlegetett, majd olyasmit motyogott, hogy az előttem heverő ,,dokumentumokra? gondolt. (Az EMI semmilyen anyagot nem rakott fel sehova erről az ügyről, megjelent viszont a hír levelezőinknél - az is világháló. Ha arra keresünk választ, honnan tudhatja egy Székelyföldön élő román iskolaigazgató, mi folyik az EMI levelezőlistáján, könnyen a román hírszerzésnél lyukadhatunk ki.)
Az iskolalátogatást enyhe lelkizéssel zártuk, megígértem az igazgatónőnek, hogy nem leszek gonosz. Tartom a szavam, azonban az aligazgató tanácsát is megfogadom, hogy mindebből nem szabad következtetéseket levonni, így ezt a részt átruházom az Olvasóra. Az igazságot esetleg Asztalos Csaba diszkriminációellenes tevékenysége deríthetné ki, ha hivatalból eljárást indítana, amint indított antiszemitának nyilvánított ügyekben.
Bagoly Zsolt (Erdélyi Napló)