Riport: A Nevenincs cigányfalu

2005. október 13., csütörtök, Archívum 2003–2007

Nagy a zûrzavar, alighanem sok a félreértés, még több a félremagyarázás és indulatoskodás a lügeti és szászmagyarósi romák honfoglalásnak nevezett településalapítása körül támadt zenebonában, mely nem mentes bajkeverők sanda szándékaitól sem - állapíthatta meg bárki a minapi híradásokból. A bölöni határ déli peremén, a falutól távolabb, de Lüget és Szászmagyarós közvetlen közelében, alig egy-két kilométerre tőlük új cigányfalu bújt ki a földből, s a két megye hatóságainak eddigi erőtlen rendezési kísérletei - Háromszéket kellene kárpótolni odaveszett húsz hektárjáért - legfeljebb azt eredményezték, hogy a romák ma már erőltetett ütemben húzzák fel vagy inkább eszkábálják össze viskóikat a falujukká lett egyetlen út mentén, a Bölön felőli oldalon. Ezzel a számukra valóban legcélszerûbbnek ígérkező taktikát követik, mellyel mindkét felet, mind a bölöni és vele egyúttal a háromszéki székelységet, mind a szászmagyarósi és brassói román hatóságot kész helyzet elé kívánják állítani. No de ki és mennyire érdekelt, és mennyire elfogult a kérdésben, ki milyen módon iparkodik kiaknázni a másik szorultságát vagy félreértéseit, ki milyen manipuláció áldozata, a felek milyen jogos és jogtalan célokat követnek? - ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kereste a riporter a választ.
Agyonfoltozott aszfaltút
Az Előpatakon és Árapatakon keresztül Bölönbe vezető agyonfoltozott országút mintha a múltba vezető ösvény jelképe lenne, a méteres, néhol embermagasságú parlagfû-kolóniák, a szabadon tenyésző gizgazok látványát az elvadult árokpartokon és a mûveletlenül hagyott parcelláktól tarkálló határban legfeljebb a langyos őszi verőfény feledteti, hisz oly kevés részünk volt mind fényben, mind cirógató melegben az idén. Előpatakon üzemel a borvízforrás, gombát, vesszőseprût áruló cigányok állították fel asztalukat a buzgó csövekkel szemben, Árapatakon anyaszült meztelen, felpuffadt hasú cigány purdék szaladnak át a kocsi előtt az úton. Lüget ortodox templomának tornyából az új divat szerint román trikolór kandikál ki az ablakon, erről jut eszébe az embernek, hogy bár útszéli tábla nem jelzi, a falu e tájon az egyetlen Olton inneni, Brassó megyéhez tartozó település, a ?68-as megyésítéskor ugyanis a románok és cigányok lakta helységnek nem fûlött a foga a Kovászna megyéhez csatoltatáshoz, befolyását latba vetve elintézte hát a valamikori Háromszék vármegye és a földrajzi racionalitás kárára, hogy közigazgatásilag a másikhoz tartozhassék. (Apácát elmulasztották érte cserébe adni, holott jött volna bizonyosan.)
Minden riporter örök ihletője, a véletlen küldte nyilván a hetvenhat éves lügeti cigány asszonyt, ki a községközpont, Szászmagyarós orvosi rendelőjébe igyekezvén, kocsijába kérezkedik, fájós lábaira hivatkozva. A hálálkodó asszonyság ugyan a Jóistennek tudja be a riporter feltûntét, de ezenközben nem tagadja meg azt sem, hogy családjáról beszámoljon. A tiszta, ünneplőöltözet és fejkendő nyilván a doktor úrnak szól, a panaszos szó súlyos szívelégtelenségről árulkodik, a barna, ráncokban bővelkedő arc mégis némi öregkori derûről tanúskodik. A néni tizenöt éve özvegy, mai szerencséjének azt tartja, hogy férje annak idején Brassóba ingázó ipari munkás volt, s ezért neki ma kijár az özvegyi félnyugdíj, olyan 900 000 lej. Viszont magára van utalva, hogy két lánya és fia támogatni tudná, azt ne nagyon higgyem, megvan azoknak a maguk baja és családja, mert tizenöt ám az unokái száma. Egyelőre. Mind Lügetben laknának, bár valamennyi fia Magyarországon van kinn vendégmunkán, és nem először teszik. ,,Sok ott a szőlő, ott keresik a pénzt?. Magyarul? Megtanultak persze - s itt derül ki, amit a későbbiek is megerősítenek: a lügeti cigány a székelyek példáját követve megy külföldre, míg a szomszédos Szászmagyaróson és az egyelőre nevenincs cigányfaluban arra hivatkoznak: nem bírják a nyelvet, ezért nem mehetnek ,,in Ungaria?. S mikor a riporter értetlenkedik, hogy hát nem kell a mezei munkához nyelvtudás, azt felelik: de bizony tetemes hátrányt jelent annak hiánya, hiszen a megállapodásban akadályozza meg őket. Úgy tûnik, az utóbbi évtizedeknek sikerült a kétnyelvûséget kiölniük az itt lakókból, illetve sokan távolabbi vidékről vándoroltak be, s az egyoldalú iskolai nevelés sem gerjeszt egyebet idegenségérzetnél - tûnődöm el. A néni menyei különben itthon nevelik a rajkókat, napszámba járnak, amikor van hova, s várják a férjek havi pénzküldeményeit, hogy élelmet vásároljanak a sok éhes szájnak. A férfiaknak különben egy hónapon belül itthon kell lenniük, akkor vége a betakarításnak, s kezdődnek a munkátlan, semmittevésre kárhoztató téli napok. Az öregasszony úgy tudja: nem mind szászmagyarósi eredetûek az új cigányfalu lakosai, Lügetből is költöztek oda.
Séta a szász temetőben
A polgármesterre várva, kis sétát teszek Szászmagyarós központjában. A lehangoló utcakép, a kiáltó pénztelenségre és nemtörődömségre valló elhanyagolt középületek, üzlet, kopott vendéglő, félig romos gazdasági épületek, egy múlt század eleji, valamikori szász jólét és közélet jelei bizony minden mentő körülmény mellett sem válnak a maiak dicséretére. A nagyközséget ma főleg románok (60%) és romák lakják. Aki a hajdanán prímet vivő németekre kíváncsi, itt sem tehet mást: a szász temetőbe kell kisétálnia. Szépen kikövezett ősi sétány a főútról az evangélikus templom felé kanyarodik fel, a hatalmas épület - szép gótikus ,,erezetû? kapubéllet tanúskodik ősiségéről - öles falaival, zömök tornyával és védmûveivel (erődtemplom) ma is uralja a települést a dombról, ahová építették, s cintermében alusszák álmukat, akik egykor a kezükben tartották itt az életet és vagyont. A példásan gondozott, mértani rend szerint sorakozó sírokon márványkövek, rajtuk német név és szöveg, nem egy gótikus betûkkel vésve. Kék szemû ötvenes asszony irtja kapával a gyomot a kaviccsal felszórt ösvényeken. Igen, ő a temetőgondnok, már amíg vállalja még, méltatlankodik, mert nehezen kapni férfit, aki lekaszálná a füvet, különben is sok más panasza van. Nyolcvanöten maradtak szászok a községben, azok túlnyomórészt időskorúak, ,,énkorombeli vagy csak tíz, fiatal meg alig?, mondja. ,,Én nem megyek el, gyerekeim, testvérem, szüleim mind itt maradtak. Vissza nem tért senki, de úgy tudom, van, aki jönne, ha lenne neki, hova. Miután eladtak mindent, a házakat is, már nincs számukra visszaút.? A kék szemû szász asszony szerint a cigányság többségre tett szert a településen (a polgármester később 40 százalékot mond), ,,mióta szabad az abortusz, a nem cigányok még kevésbé szaporodnak? - teszi hozzá egyik lehetséges magyarázatként. A sírokat az évente hazajáró rokonok szedik rendbe, mutatja, bár sok, már százra rúg a felhagyott, gazdátlan hant. A sírköveken elvétve magyar neveket is látok (Lukács, Máté, Szász), ők vegyes házassággal kerültek volna ide és maradtak itt.
A szomszédos általános iskolában (egykori szász épület) ma a román szó és zsivaj a kizárólagos, a sok gyerekből párhuzamos osztályokra is futja, mi több, egyesek kimondottan cigányosztálynak nevezhetők, de - mint megtudom - annyian vannak a szapora nép gyerekei, s annyira aránytalanul kevesen a románok, hogy ,,kevert osztályok? alakítása elkerülhetetlen. (A szelekcióban - ki kerülhet a válogatottabb gyerekekből álló, pedagógiailag könnyebben kezelhető osztályokba? - szempont a régebbi, bennszülött roma és a jövevény roma származás. Ennek, mint látni fogjuk, abban is lesz még szerepe, hogy ki hova kap házépítési, letelepedési engedélyt.)
A hivatalban
A régi, tágas, emeletes községháza szintén a szász múltat, a száz évvel korábbi városiasodás stílusát, az egykori jómódot idézi, udvarán fiatal, farmernadrágos cigány lányok és asszonyok kapálják ímmel-ámmal s találomra csápolva a gazt, szemlátomást a szociálissegély-folyósítás feltételeként megszabott ,,közmunkát? végzik. Az inkább tereferélő, mint dolgozó ,,brigád? két kapavágás között nagyokat kacag az épp mesélő adomáján, egyikük haja szalmasárgára festve virít, a többiek öltözetén és manikûrözött körmein, női topánkáin is látszik, hogy közösségük, életük a metropolisz, Brassó körül forog. A látszatmunka, ahogy a tessék-lássék kapálgatás után bevonulnak trécselni az épület mögé, és küldöncöt menesztenek az irodára, mehetnek-e, mert elegük volt már a dologból, arra vall, a hatóság sem tud komoly feladatot rájuk bízni, ők sem hajlandóak többet vállalni, kiegyeznek hát a könyvelhető semmittevésben, a mondvacsinált közösségi munkában. Jaj, közeleg az október - a nyári szünet után ismét adják majd a szociális segélyt, sokak egyetlen állandó pénzjövedelmét!
A polgármester, Dorel Todera? jómodorú, tapasztalt közigazgatási vezető, jóval túl az első próbálkozásokon és ötleteken, melyekkel még a kivándorolt szászok németországi meghívásának is eleget tett, hátha községének valami haszna származhatna eme érzelmileg máig nagyon erős kapcsolatokból. ,,Szokásukká vált, hogy szabadságukat itthon töltsék el, némi segítség is került, sajnos, nem elegendő ahhoz sem, hogy a társulás igazán jól menjen, egyetlen traktor jött be például? - foglalja össze a szászokhoz fûzött illúziói kudarcát. Ez a szál hát elszakadni látszik, marad a saját erő - az erőtlenség, a honi szegénység fölösen több változatban.
- Hatszázmilliót, a költségvetés harminc százalékát osztom ki szociális segély formájában köztük, nem évente, hanem havonta, szerkesztő úr - térünk a tulajdonképpeni tárgyra, a romákra. - Ebből egy utcát le tudnék aszfaltoztatni - teszi hozzá, hogy fogalmam legyen arról, mennyit szív el e réteg a közpénzekből. Segélyosztáskor két napig hegyen-völgyön lakodalom folyik, megtelnek a kocsmák, sokan a leggyerekesebb módon mindenféle nyalánkságra szórják el a pénzt. A riporter megtudja, hogy a régi cigányság a falu két végén, két külön negyedben lakik, nem ,,törzsekről?, hanem elkülönülő két rokoni klánról van inkább szó, magyarázza. Itt érkezünk el a harmadik cigánynegyedhez, a mi nevenincs falunkhoz, melynek lakói a megyehatáron túl, Háromszék területén raktak fészket maguknak, s ahova az újonnan beköltözőket és a két másik negyedben már nem férőket irányítják, ha házhelyet kérnek maguknak. (Erre még visszatérünk.) Gyerekeik látogatják az iskolát, nem kétséges, hogy jórészt a kifli-tej programnak és annak köszönhetően, hogy ott télen fûtenek, meleg van, s mint köztudott, a családi pótlékot (gyerekpénzt) sem vehetik ki szüleik, ha többet hiányoznak a megengedettnél. A polgármester nem tagadja, a szegényes költségvetés és tanácstalansága miatt tehetetlenül áll a cigánykérdés előtt, s ma is beleborsódzik a háta, ha az idelátogató svájci segélyszervezetesek - a lügeti iskolát szerelték fel korszerû mosdóval, illemhellyel - tanácsára gondol: ,,Képzelje, azt mondta, olvadjunk össze velük!?
Hogy dolgozni szoktak-e? Külföldre nem járnak, napszámosként a helyiek nem szívesen fogadják meg őket, mert sokat kérnek - 250 000 lejt és három étkezést plusz pálinkát -, ráadásul munkájukat - többnyire csak kapálásról lehet szó - hanyagul végzik. Egyes férfiak kaszálni szegődnek el Törcsvár környékére, de a zöm állandóan Brassót bújja. Nincs mit szépíteni, a falu apraja-nagyja, asszonyok, férfiak, öregek és fiatalok guberálni járnak oda pereputtyostól, újabban már kis kéziszekérrel ülnek fel a vonatra, hogy a szemétlerakó helyekről minden kidobott háztartási cikket, elromlott kisgépet hazahordhassanak. Gyûjtenek papír- és fémhulladékot, azt pénzzé teszik, de a polgármester maga látta, hogy a kukákból előbányászott ételmaradékot el is fogyasztják? A hivatal által osztott szociális segély szerinte nem megoldás, bár egyesek a sok gyerek miatt ,,szinte hárommilliót is felvesznek?. Időnként az amerikai prédikátorok hoznak még élelmiszercsomagokat? Na látja - teszi hozzá -, talán a vallás, az hozhatna némi változást. Az adventisták, pünkösdisták, baptisták stb. térítési akcióiról van szó, melyek, úgy tûnik, a cigány közösségek belső igényeire ráhangolódva, belső szükségleteknek is megfelelnek, mert terjeszkedésük szembeötlő sikerekkel jár. Jele lenne a romák önösszeszedésére tett kísérletének, egy saját vallási és kollektív identitás kialakításának? Az olyannyira nélkülözhetetlen önszervezési hajlam jelentkezésének? - töpreng a riporter, miközben meghallgatja a polgármester búcsúként előadott utolsó adomáját:
- Nekem keresztfiam is van a cigányok közt, aki engem keresztapjának szólít, bár igazság szerint keresztszülője nem én, hanem az én egyik szülőm volt. Tudja, van egy hiedelem a köreinkben, miszerint szerencsét hoz, ha egy cigány gyereket keresztvíz alá tartasz. Nos, édesanyám meg is keresztelte egy cigány zenész porontyát, az nevez engem ,,na?ule?-nak, ma is jóban vagyunk. A déli faluvégen lakik, várjon, beszólok neki telefonon, látogassa meg, személyében egy prédikátorral is szóba állhat.
(Még annyit: a Bölönnel folyó területi vitában egytelen megoldást tud elképzelni: ő ,,átveszi? a cigányokat, ezért cserébe Bölön mondjon le határa egy részéről. Azon persze nem csodálkozik - teszi hozzá -, hogy ezért a bölöni tanács nem lelkesedik?)
(folytatjuk)
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-10-13: Archívum 2003–2007 - :

Belföldi hírek