Az eseményen több mint 200 civil szervezet vett részt az ország minden részéről, a háromszékiek pedig sajátos összképpel igyekeztek megjeleníteni megyénk értékeit, turizmusát, civil életét. A háromszéki kiállítósátrakat látogatók közül többen elmondták, jártak már Székelyföldön, tisztelik az ott élőket, de többüknek el kellett magyarzáni, merre is van ez a vidék, a háromszéki civilek pedig az autonómiatörekvésekről szóló tévhiteket is próbálták eloszlatni. A háromszéki szervezeteknek több partnerségi kapcsolatot, együttműködést sikerült kialakítaniuk, amely a későbbiekben szakmai hátteret jelenthetnek különböző pályázatokban, programokban — áll a Civek által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. (Farcádi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.