Katona Béla az Országgyűlés új elnöke
Az Országgyűlés tegnapi ülésén a szocialista Katona Bélát 319 igen 22 nem mellett választották meg házelnöknek, miután Szili Katalin (MSZP) lemondott posztjáról. Katona Béla 1944-ben született Budapesten. Gépészmérnöki oklevelet szerzett, 1984-ben egyetemi doktorrá avatták. 1972-től a Magyar Szocialista Munkáspárt, majd 1989-től a Magyar Szocialista Párt tagja. 1990-ben az MSZP budapesti listáján szerzett parlamenti mandátumot, majd fővárosi egyéni választókerületi képviselő volt a legutóbbi, 2006-os választásokig, amikor is a párt országos listáján jutott be a parlamentbe. Közel egy évig a Horn-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere volt.
Horvátország halad
Horvátország akár a jövő év közepéig lezárhatja az EU-csatlakozási tárgyalásokat — vélekedett Olli Rehn, az unió bővítési biztosa. Üdvözölte, hogy a múlt héten Horvátország és Szlovénia megállapodott kétoldalú tengeri területi vitájuk rendezésének módozatáról, és hogy ennek nyomán a szlovénok úgy döntöttek, nem akadályozzák tovább a horvát EU-csatlakozási tárgyalások folytatását. Rehn szerint az elkövetkező hetekben már folytatni is lehet ezeket a tárgyalásokat, és számos témafejezetet le lehet zárni az összesen 35-ből.
Csalódást okozott a vita
A közvélemény és a sajtó számára általános csalódást okozott Angela Merkel kancellár és kihívója, Frank-Walter Steinmeier televíziós vitája. A háború utáni német parlamenti demokrácia harmadik televíziós vitáját mintegy 21 millióan nézték végig, de a felmérések arról tanúskodtak, hogy a többség csalódva állt fel a képernyő elől. A megkérdezettek úgy vélekedtek, hogy a konzervatív kancellár és a szociáldemokrata kancellárjelölt a politikai párbaj helyett inkább egyfajta baráti beszélgetést folytatott, egyformán kiemelve az elmúlt négy év közös, nagykoalíciós kormányzásának eredményeit.
Medvegyev ajánlata
Okos politikát ajánlott a világnak Dmitrij Medvegyev orosz elnök A korszerű állam és a globális biztonság című, Jaroszlavlban rendezett nemzetközi konferencián. A jövő az olyan politikáé, amely nyílt viták, kutatások és elemzések útján tárja fel a feladatokat, és megfontolt, egyeztetett módszerekkel oldja meg azokat — mondta. Úgy vélte, a világnak maga mögött kell hagynia a nacionalizmus, továbbá az osztályharc archaikus előítéleteivel kapcsolatos veszélyes illúziókat, a globális uralom utópikus terveit, a katonai kalandoknak, az emberi és szabadságjogok elnyomásának és mindenféle jogsértő lépések gőgös igazolását — mondta.
Kinevezték az új főigazgatót
Megerősítette Amano Jukija japán diplomata megválasztását a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) új főigazgatójává a szervezet közgyűlése tegnap Bécsben. Amanót július 2-án választotta meg a NAÜ 35 tagú kormányzótanácsa, de a kinevezést a 150 tagú közgyűlésnek is jóvá kellett hagynia. Amano kettős célt jelölt meg: az atomfegyverek terjedésének feltartóztatását és az atomenergia békés célú hasznosításának támogatását. A 62 éves Amanót, Japán eddigi NAÜ-nagykövetét a nukleáris és leszerelési tárgyalásokban nagy tapasztattal rendelkező diplomatának tartják, technokrataként jellemzik. A NAÜ leendő vezetője nehéz feladatok előtt áll: a szervezet napirendjén egyszerre szerepel az iráni és az észak-koreai atomprogram, valamint egy feltételezett titkos szíriai atomreaktor ügye.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.