Elemi iskolai tanulmányait a szülőfaluban végezte, tanítói biztatásra a kézdivásárhelyi-kantai római katolikus főgimnáziumban folytatta tanulmányait, az utolsó tanévet (1932—1933) pedig a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban járta, de érettségi vizsgát nem sikerült tennie, ami az akkori, a kisebbségi fiatalokat, illetve a felekezeti iskolákban végzetteket sújtó romániai politikai viszonyok között eléggé gyakori volt. Az ifjú Fazakas János előtt tehát egy ideig bezárult az értelmiségivé válás kapuja, szülőfalujában fizikai munkából élt, de bekapcsolódott a falu közművelődési életébe, és nem hagyta abba az önművelést. Kézdiszentléleken éppen ezekben az években virágzott a közművelődési élet Pál Domokos plébános (1930—1944) és Szakács Antal kántortanító (1932—1940) vezetésével. A katonai szolgálat teljesítése után, 1939-ben rövid ideig átvette a helyi szövetkezet vezetését, ugyanebben az évben megnősült. Felesége szintén kézdiszentléleki, Molnár Mihály és Miklós Veronika Anna nevű lánya. Aztán az észak-erdélyi magyarság számára kedvező körülmények teremtődtek, így Fazakas Jánosnak is sikerült érettségi vizsgát tennie (1941), és tanítói állást kapott a Szolnok-Doboka (ma: Kolozs) megyei Ónokon. 1943-ban szerzett tanítói képesítést Kolozsvárt a Magyar Királyi Állami Tanítóképzőben. A második világháború után szülőfalujában telepedett meg és kapott tanítói állást. Amint azonban tehette, oktatói munkájával párhuzamosan vállalta a továbbtanulást, 1959-ben biológia-földrajz-kémia szakos tanári oklevelet szerzett Kolozsvárt. Tanárként és aligazgatóként ment nyugdíjba 1968-ban. Fazakas János szerette, amit tanított, és szenvedéllyel tette dolgát. Magával tudta ragadni a gyermekeket, felfedeztetve velük az élővilág, a természet mélyebb titkait. Megnyerő egyéniség volt, ugyanakkor szigorú és igényes.

Az 1930-as évek közepétől-végétől részt vett a falu közművelődési életében, az amatőr színjátszók csoportjában és a dalkörben. Hatvanéves korán túl is szívén viselte faluja kórustevékenységét, vállalva az újjászervezés és újraindulás nehézségeit az 1970-es évek közepén. Nagy sikerekben volt részük ugyanis a kézdiszentléleki műkedvelőknek az 1930-as években: a ,,hazai" előadások mellett nemegyszer fordultak meg szomszédos falvakban, továbbá Kézdivásárhelyen, de Kolozsváron és Budapesten, az Eucharisztikus Kongresszus keretében (1938). Külön kell szólnunk Fazakas János honismereti-helytörténeti érdeklődéséről. Fennmaradtak szülőfalujára vonatkozó kéziratos feljegyzései és jegyzetei. Gyűjtötte a történelmi és néprajzi vonatkozású adatokat és forrásokat, a népköltészet helyi gyöngyszemeit, valamint a helynévanyagot. Ez utóbbi nyomtatott formában 2009-ben jelent meg a Kézdiszentléleki breviárium című gyűjteményes kötetben (Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó).

Követendő pedagóguspálya a Fazakas Jánosé, akiben testet öltött az igazi népszolgálat igénye, s aki emberségből és magyarságból példát mutatott falusfeleinek hosszú élete folyamán.