Tizennyolc fiatal zenész mesterképzése zajlik a héten az Árkosi Művelődési Központban az Echo Egyesület szervezésében, a tanfolyamot péntek délután egyedülálló, a Szentkereszty-kastély és parkja különböző helyszínein zajló koncert zárja.
A képzés az egyesület újabb, fiatal zenészeket támogató kísérlete, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében már egy éve szervezett Kék Esték zenei rendezvénysorozat folytatása, hagyományteremtő szándékkal — mondta el Emil Pantelimon, az Echo Egyesület elnöke. A tizennyolc fiatalt szakmai zsűri válogatta ki olyképp, hogy a képzés végére egy alkalmi szimfonikus zenekart alkothassanak, előadásaik pedig rendhagyóak: a péntek délután öt órakor kezdődő gálára kíváncsi közönséget körbevezetik a parkban, az útvonal mentén pedig — a tóba nyúló félszigeten, a kápolnában, a szoborösvények mentén, az angolparkban, és végül a kastélyban — különböző zenei előadásokra kerül sor, a képzésen részt vevő fiatalok mellett fellép Szilágyi Zsolt, valamint a Snaps Vocal Band és a Strike kvartett is. (vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.