
A kereszténység előtti egy- vagy többistenes korunkban is jelöltünk az évben egy napot az eltávozottaknak, a lélektelen földi maradványoknak meg a közöttünk szállongó testtelen lélek-elődöknek.
Tisztesség volt ez is, pogány, kereszténység előtti, emberi tiszteletadás a bennünk fényekben megmaradó elhalt elődök iránt.
Apostolok, pápák sora csombolyította pogány európai népek nagy sorát a Kereszt köré, az együttélés és a közös ima, az egyistenhit jegyében e halálig terjedő fénymorzsa-időben. (Már akkor is az összetartozás és az összefogás reményében? - teszem föl magamban a kérdést a vergődő, kohézió után kapkodó Európában.)
Bonifatius római püspök maga is vállalta a hitek közti metsző körök lehetőségét, és a pogány ősök ünnepét áthozta az új, a kereszthit irányába, magukat a népeket tekintve fontosnak. Meg az elhaltak irány- és példaadó cselekdeteit a jelen s jövendő számára. Így lett a dorbézoló, tûzrakó s az elhaltak lelkéért világító halottak napjából csöndes, magunkba révedő, gyertyás ünnep.
Bonifatius püspök nem sokat ravaszkodott. Az egykori pogány népek sem akkor, amikor a mindenszentek napját visszalényegítették halottak napjává. Mert gyámoltalan halandóként születtek egykor az apostolok, szentek is. És a gyarló földi elődök is hagytak maguk után olyan nyomokat itt, e földi udvarban, talpalatnyi országban, melyeket szentségként tisztelünk ma is: göröngy, egykor életes agyagdarab, melyet ők igazítottak tenyerükben formára, hogy úgy legyen jó családnak, nemzetségnek.
Szentek havának kapujában mi, az élők.
Szapora lélegzéssel, kezünkön ballagó, eleven öregeinkkel és kézen futkosó gyermekeinkkel állunk szentek és esendőségükben lelkekké átnyugodott halottaink előtt. Ki mire gondol az általuk megformált maradék világban, sose firtassuk. Elevenek voltak, értünk is éltek, nem csupán a maguk örömére.
Mi voltunk az ő örömük.
Gyászainkká váltak egykor. Azon az utolsó órán.
A szenteknek nem kell külön ünnepnap. Napjaik sora végtelen és változatlan, fényességes. Itt ülnek, állnak mellettünk a gyertyafényben. Tudják, melyik váll szakad meg a fájdalom friss terhétől, maguk is épp oda hajtják súlytalan fejüket: - Vigasztalódj meg itt lenn, a tieid eleven világában.
Fenyőfák a sírok között. Amott az egykori májusi rózsabokor, mostanra piros bogyókkal - piros könnycseppek a léleklángok fényében.
Czegő Zoltán
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.