
Mottó: ,,Önöknek kell az önálló erdélyi magyar egyetemet kérni, az általam vezetett párt teljes mértékben támogatja a Bolyai ügyét.?
(Orbán Viktor, Nagyvárad, 2005. október 13.)
A kolozsvári egyetem 1919-es minősíthetetlen eltulajdonítása, tanári karának brutális kiebrudalása után az önálló magyar állami egyetem visszaállítása évszázados célja és követelése lett az erdélyi magyarságnak, melyről csak úgy lemondani egyik napról a másikra nem lehet és nem is tanácsos, még kevésbé kell bármilyen felcicomázott mítosza legyen ma az ún. multikulturalitásnak vagy bármi egyéb pótlékként kínált ötletnek.
Azzal, hogy tizenöt év sem volt elegendő számára az állami (!) keretekben kért kisebbségi felsőoktatási önállóság elismeréséhez, a román politikai osztály a lehető legrosszabb bizonyítványt állította ki magáról. Korábban, mint ismeretes, a fokozatos leépítés rendjén előbb erővel egyesítették a Bolyai és a román Tudományegyetemet, idővel karai és tanszékei is elveszítették intézményi külön státusukat, a siralmas maradék sorvasztása pedig odáig vezetett a magyar tannyelv fokozatos visszaszorításával együtt, hogy végül már a szakonként megtûrt, ún. diákcsoportok létezése is feltételessé vált, és felvételi machinációk áldozatául esett. A nyílt és leplezetlen diszkrimináció semmi kétséget nem hagyott aziránt, hogy itt céltudatos felszámolása folyik a kisebbség értelmiségi rétege utánpótlását biztosító lehetőségnek és a magyar tudományosságnak. E tapasztalattól az erdélyi magyarság politikailag és erkölcsileg legitim képviselői nem vonatkoztathattak el sem 1989-ben, nem tehetik ma sem.
A Bolyai restaurálása ma is képtelen akadályokba ütközik.
Igaz, tizenöt év alatt a kérdés politikai jelentése jócskán megváltozott. A ?89 utáni első évtizedben az egyetem magának a szabadságvágynak, a kollektív egyenjogúságnak és az önrendelkezési jognak volt jelképe. Ma a magánegyetemi oktatási hálózat és a magyar civil társadalmi kezdemények, külön magyar vállalkozói réteg stb. kialakulása, azaz egy állami struktúráktól némileg független erdélyi magyar társadalom körvonalazódása után már nem lehet az, vagy nem mindenekelőtt az. Oktatáspolitikai jelentőségéből az állami magyar egyetem, mint cél viszont mitsem veszített.
Azzal, hogy a Babe?-Bolyaiba erőszakkal beolvasztott intézmény önállósági törekvéseit továbbra is elgáncsolja, ma is azt üzeni a regnáló politikai osztály az erdélyi magyarságnak, hogy itt állami keretben csak másodrangú, alárendelt, függő helyzetben tartott tényező lehet, hogy polgári, pl. adófizetői stb. kötelezettsége távolról sem jár a többséggel azonos kollektív jogokkal. Elvitatja ezek szerint az állam a közösség ama jogát, hogy gyermekei és ifjú nemzedéke oktatását és képzését maga intézze, irányítsa, hogy a nyolcvan éve gondosan kiépített és mûködtetett asszimilációs gépezettel szemben az önvédelem eszközéhez nyúlhasson. Azt üzeni e makacs elutasítás és gáncsosokodás, hogy itt a magyar felsőoktatás csak gúzsba kötött és megtûrt állapotában létezhet, eleve hátrányos helyzetbe hozva azt is, aki igényli, vagy ,,betéved? e mesterségesen zsákutcává süllyesztett, korábban évszázadokig Erdély egyik mûvelődési főirányának presztizsével bíró oktatási alrendszerbe.
Holott, ismételjük, ma az államilag fenntartott Bolyai Tudományegyetem visszaállítása egy kikerülhetetlen történelmi restitúció aktusa lenne csupán, nem a saját magyar társadalomépítés szimbóluma már, mondhatni, tehermentesítették a körülmények. Ha mégsem lehet e tekintetben még mindig lépni egyet a jogérvényésítés útján, akkor az a mai román oktatáspolitika csődjére, az európai felzárkózási próbálkozás napi kudarcára vall. Történelmi távlatban az egyetemi önállóság helyreállítása, meggyőződésem szerint, nem késhet, bár a huzavona még sokáig eltarthat. Védhetetlen ugyanis az azt ellenzők érvrendszere, takarózzék bár a multikulturalitás mégoly megejtő bájával vagy előnyeivel. Valódi multikulturalitás, véleményem szerint, csak a rangfosztott mûvelődés legitimitása és tekintélye helyreállítása révén, létezési és kibontakozási feltételei szavatolása útján hozható létre.
Ami pedig a minap a Bolyait követelő jelszavakkal az utcára vonulók gesztusát illeti, félrevezető és igaztalan őket azzal vádolni, hogy a kulisszák mögött folyó tárgyalásokat kisiklattathatják. Nem csupán azért, mert ha azok valóban folynak, akkor csak javukra válhat, ha az ifjú nemzedék is kinyilvánítja álláspontját e kérdésben, hanem azért sem, mert eme alkukat a nyilvánosság és az érdekeltek bevonása nélkül megkötni ma már nem tanácsos, és nem is lehet. A mai viszonyok közt és a kérdés fentiekben vázolt átértékelődése miatt hibás reflex azzal riogatni, hogy ,,veszélybe sodorhatják? a tárgyalásokat (?), egyeztetéseket (?) - melyeket különben eléggé jól sikerült elkonspirálni eddig, ha egyáltalán folytak.
B. Kovács András
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.