
Két esztendő híján negyven éve annak, hogy bezárta kapuit a mélymûvelésû köpeci szénbánya. Samu II. névre hallgatott az utolsó lejtős ikerakna, mely nevét az egykori Erdővidéki Bányaegylet Rt. igazgató elnökéről, gróf Teleki Sámuelről kapta. Ideig-óráig Erdővidék más szénbányáiban kereste kenyerét a köpeci ember. Ma már csak egy részleggel és számottevően kevesebb munkással dolgozik a vállalat, amely 1832-től - kisebb-nagyobb megszakításokkal - képviselte Erdővidék széniparát. Egyre kevesebb itt a bányaipari munkás. Gyengült a Köpecbánya munkásteleppel együtt 1130 lakosú település pénzforgalma, esett a lakosság vásárlóereje. Átmenetben él Köpec, kénytelen visszazökkenni egykori agrárjellegû életrendjébe. A metamorfózis azonban lassú, nehéz az újat megtalálni, ami az eljövendő Köpec önálló gazdasági életét lenne hivatott megalapozni.
Nem nosztalgia
Egyáltalán nem az felemlegetni, hogy a falu határában megnyitott szénbányák egykoron az Osztrák-Magyar Monarchiában, de még az interbellumi Romániában is nyerességgel dolgoztak. Megérte kibányászni a lignitet, amivel évszázadig mûködött a botfalusi cukorgyár, pöfögtek szerteszét az országban a gőzmozdonyok. Csak az 1944-es fordulat után kellett már eleve betervezett veszteségekkel mûködtetni a bányaipart. Ennek körülményei között aztán nem volt nehéz ,,felvirágzásról? beszélni, s olyan bányásznapokat szervezni (persze, nem a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának a napján), ahol repülőgépről szórták a virágokat az ünneplő seregre, és a gyorsvonat is megállott a már rég felszámolt köpeci vasútállomáson. Eljött az ideje azonban annak is, hogy kimondjuk az igazságot: nem az illegalitásban mûködő kommunista párt biztatta sztrájkra 1929-ben a bányászokat, hanem a nyomor, az, hogy a tulajdonosok nem tartották tiszteletben kollektív munkaszerződésben lefektetett kötelezettségeiket. Nem adták a munkaruhát, a sós szalonnát, az olajat a mécsesbe, a szappanporciót? Az, aki akkor is a bányászok pártjára mert állani, a brassói szakszervezetek voltak. Voltak költők és írók, akik megrendelésre írtak a bányászokról. Így született meg minden idők egyik legjellegzetesebb szocreál regénye, a Földalatti erdő Szemlér Ferenc tollából. De ez már a múlté. Azt azonban nem lehet megtiltani a köpeci nyugdíjas bányásznak, akinek nyugdíja elviselhetetlenné zsugorodott az idők folyamán, hogy ne emlékezzék azokra az időkre, amikor könnyebb volt ott az élet, s politikai szlogenként emlegették a kapitalista kizsákmányoló rendszert. ,,Benne vagyunk most!? - mondták ottjártunkkor azok, akik emberfeletti munkával hozták a felszínre a jó minőségû földes barnaszenet. Érdekes, akkor jó volt az ipar számára, most már alig kell valakinek...
Keresztmetszet
Páll István, a település egyik tanácsi képviselője vonakodott attól, hogy keresztmetszetet készítsünk a falu gazdasági életéről. Nem érdemes - mondta. Kérdezzen, én felelek. Egyébként is először és utoljára vagyok ennek a településnek a képviselője. Többet nem vállalom. Nem járatom le magam a nép előtt, nem akarok ígérgetni - amint az történni szokott -, és semmit sem tenni. Egyetlen sikeréléményem abban volt és van, ha pénz nélkül is, de közösen valamit megvalósíthatunk, vagy amit saját pénzemből megvásárolhatok a közjó számára. Szinte eredményként sem kellene elkönyvelnem, hogy sikerült pár kocsi kavicsot hozatnom az iskola hátsó udvarára, ahol sportpályát akarunk létesíteni. Itt jut eszembe: minden nagy iskolának osztottak a megyében futballabdát. Miért nem adnak az ilyen kicsi falusi iskoláknak is? A községieknek van, aki segítsen, van helyi önkormányzat, itt semmi nincs! Miért nem lehet egy ilyen dolgot alulról kezdeni?
Úgy döntöttünk, hogy az infrastruktúrával kellene kezdeni. Ez a köpeciek értelmezésében a 131-es mûutat jelenti, amely az Olt jobb oldalán összeköti a településeket Brassó és Székelyudvarhely között. Nos, itt egy nap építenek, aztán sok napon át szünetel a munka. Pedig nekünk ez lenne a legfontosabb. Eljutottak a munkálatokkal Barót-hegyéig, s ismét megállottak. Összeszedték a gépeket és tovaállottak. Mi a helyzet? Nincsen ennek a megyének pénze erre? Ki itt a hibás? Olyan rossz egy szakasza ennek az útnak Nagyajta és Köpec között, hogy a felvidékiek inkább a Hatodon át közlekednek, pedig ott hosszabb. Az utcahálózatra is kellene kavics, tört kő. Nincs erre pénzalap. Az alpolgármester csak 2006-ra ígérte? Nem tehetek mást, mint a bajokat sorolni. Ott van a kultúrotthon. Már nincs is idegem kérni, hogy takaríttassák ki a csempekályhákat, és rakassunk egy főzőcsempét a konyharészlegen. Ezt nem hagyom, mert ezt megígérték. Aggódva nézzük a volt bányairoda épületét, beszakadt a fedélzet hátsó része. Folyamatban van, hogy a város tulajdonába menjen át. Hamarosan javítani kellene, mert megy tönkre. Szép, nagy, emeletes épület, széles körû felhasználhatósága nem vitatott. Tanácsi tulajdonban a tûzoltószertár és a vele egy fedél alatt levő falusi könyvtár épülete. Ennek az állapota tûrhető. Szász Attila a könyvtáros. A közmûvelődési munka irányításával Deák Lászlót bízták meg. A fiatalok festik az asztalosmunkát, mert szombaton megtartják a hagyományos szüreti bált.
A jövő gondjai közé tartozik Köpec infrastruktúrájának másik része, az ivóvíz. Pályázatot is készített erre az önkormányzat, de nem fogadták el. Vezetékes ivóvízzel jelenleg csak a volt bányairodák övezete rendelkezik, néhány lakás és intézmény a település közelebbi részében. A hálózatot, a szivattyúállomást megviselte az idő, döcög a vízellátás. A bányász típuslakásokat megvásárolták az egykori lakók, akik a Barót városi közüzemektől kérik számon, ha megszakítással szolgáltatják a vizet. Tûrhetetlen a helyzet, amikor nincsen vizünk - mondták az ott lakó asszonyok, Szaniszló Piroska, Kertész Paraschiva -, a lakások egy része az emeleten, hegyen van, s a távolabb lakó szomszédtól kell hordanunk a hegyre vizet.
Ösvény a jövőbe
Ez az, ami nem nagyon látszik, legalábbis a köpeciek nem látják. Az a lokálpatrióták véleménye, hogy nem az iparban, legalábbis a nagyiparban, a bányaiparban kell keresni a jövő felé vezető utat. Mert van ugyan a falu határában vaskő, van tûzálló agyagféleség, de a feldolgozóipar, a szolgáltatások, a könnyûipar az, aminek itt jövője lenne. De utóbbiak teljesen ismeretlenek a falu életében. A példa azonban megszületett. Most terjeszkedik egy olasz érdekeltségû cég, a Fila: szerszámnyelek készítésére szakosodott külföld számára. A székelyek szürkeállományában nem tudott volna megszületni ez a gondolat? ?k is tudnak nyelet esztergálni, csak piacot kellett volna erre keresni. Nem utolsósorban említjük az ásványvizet. Van Köpec altalajában szénsavas víz, van forrás, volt mûködő borvizes strand az erdő alatt valamikor. Lenne lehetőség az erdő javainak kihasználására, halastavak létesítésére. Lenne jövője az állattartásnak, s csak utána következne a gyenge talajon jelenleg avítt módszerekkel folytatott mezőgazdaság, földmûvelés? Nincs olyan települése Erdővidéknek, így Köpec sem kivétel ez alól, ahol a lakosság megvetette volna az agrárturizmus alapjait. Pedig tizenöt esztendő pergett le a legújabb kori történelem rokkáján. Lassú az átmenet, lassú a metamorfózis ebben a faluban. A lábra állás egyik jó példája a helybeli erdő-közbirtokosság. Eredményeikről Bíró Béla elnökkel beszélgettünk. ? képviseli az új tulajdonosok csoportját az újraalakított földosztó bizottságban is. Elmondta, hogy a 247-es restitúciós törvény értelmében még 28 hektár erdőbirtokot kell visszakapnia a közbirtokosságnak a Felsőrákos mögötti Rikában. Jó vegyes erdőnek tartja. Elkészültek a papírok, hamarosan benyújtják a baróti városi földosztó bizottsághoz. ,,Van még 26 hektár magánerdő az Újerdőben - mondta Bíró Béla. - Ebből kapnak vissza azok a magánerdő-tulajdonosok, akik arra jogosultak. Közöltem ezek névsorát az Erdővidék hetilapban, hogy tudomást szerezzenek róla. Mi, a közbirtokosság nem panaszkodunk. Nem tartozunk a nagyobbak közé, mert erdőbirtokunk nem éri el a 600 hektárt, de gépeket, felszereléseket vettünk, s van kilenc alkalmazottunk. Mi termeljük ki a fát, mi adjuk el. Így lehet jobb jövedelemre szert tenni. A tagok két méter tûzifában vagy annak ellenértékében részesültek 2005-re. Több most nem jut, mert jelentős befektetéseket hagyott jóvá a közgyûlés.
Köpec esperesi székhely
Nt. Nagy Károly helybeli református lelkipásztor az Erdővidéki Egyházmegye esperese is. Sok jeles lelkésznek, írástudó papnak az utóda ebben az eklézsiában. Többek között a tudós történész és füvész Benkő Józsefnek, aki hat esztendőn át pásztorolta a gyülekezetet. Az esperes nemrég tért vissza az udvarhelyszéki árvíz sújtotta vidékről, ahová elvitték az egyházmegye pénzsegélyét. Erdővidék kálvinista eklézsiái 124 millió lejt gyûjtöttek össze a kárvallottak megsegítésére.
Gondok mindig vannak ebben a gyülekezetben is - mondotta Nagy Károly, hisz alig jutottak túl az öregotthon beindításának bajain, felvetődött a kántori lak javítása, korszerûsítése és hasznosítása.
Az öregotthont partneri szerződés alapján a városi önkormányzat pályázati pénzből létesítette az egyházi tulajdonú épületben. Szívesen várják itt azokat, akik gondozásra szorulnak: még kilenc szabad hely van a korszerûen felszerelt épületben.
- Mikor vehet kezébe egy rövid falutörténetet a Köpec múltja iránt érdeklődő? - kérdeztük az esperes-lelkészt.
- Annak a Köpecről szóló kéziratnak egy példányát, melyet néhai Gáspár József helytörténész tanító készített - négy vaskos kötetben -, unokái az egyházközséghez tették le. Ez gazdag adattár. Teljes kiadása tetemes összegbe kerülne. Kétségtelen azonban, hogy szükség lenne egy rövid, térképpel és képekkel illusztrált falufüzetre, amely dióhéjban az olvasó elé tárná e történelmi falunak és egyházának históriáját. Nem kizárt, hogy ez meg is születik az elkövetkező években.
Mi is hinni akarjuk, mert Köpec története közérdekû eseményekhez fûződik. Hogy most csak azt említsük, melyből a magyar nyelvterületen elterjedt Baj van Köpecen szólásmondás származik.
*
Lassan indul hát a metamorfózis az egykori bányászfaluban. Amikor az átmenet szót használtuk, sokatmondóan mosolyogtak a köpeciek, s megjegyezték: ,,A ma élő idősebb generáció megszámlálhatatlan átmeneti korszakot ért meg: 1916-ban, 1940-ben, 1944-ben... A legutolsó 1989-ben volt... Ezt most nyögjük, pedig még csak az elején tartunk...!?
Kisgyörgy Zoltán