
Senki sem azért szereti szülőföldjét,
mert nagy, hanem azért, mert az övé.
(Seneca)
A Székelyföldön a ,,népi uralom? idejét túlélők közé tartozik a vargyasi Daniel bárók kastélya is, amelyben nemrég még a polgármesteri hivatal mûködött. Kívül lemeszelve azt a benyomást keltené, hogy netán alapos renoválás utáni állapotban leend, csupán a tető cserépzetének állapota árulkodó. Mindazonáltal megállapítható, hogy az épület derekasan kiállta több évszázad minden megpróbáltatását, s most nagy kár lenne, ha a következőkben az esővíz kezdené el fentről pusztító munkáját.
A kastély egész frontját déli nap süti, előtte a hajdani arborétum maradéka; csupán a városlakó látja át azonnal, micsoda lehetőségek szunnyadnak itt, amikre minden jel szerint nincs igénye a falunak. Még áll az egész parkot körülzáró kőkerítés is, csoda, hogy nem hordták szét építőanyagnak. Amit azonban széthordtak, az a kastély teljes berendezése. Hogy mi tûnt el nyomtalanul 1945-46-ban mind a vargyasi, mind az olaszteleki Daniel-kastélyokból, jószerével fel sem mérhető. Azt azonban tudhatjuk, hogy e két kastély berendezését vitte irodáiba a ,,népi? hatalom Udvarhelyen. S ahogyan az akkor (és még később is) szokás volt, közmunkára kirendelt lovas fogatok szállították a megyeszékhelyre a drága bútort és a bőrfoteleket.
A vargyasi kastély fontos személyeket is látott vendégül, mint pl. XII. Károly svéd királyt. A több száz éves épületnek királyi nyomatékot adna egy erre emlékeztető tábla.
290 esztendővel ezelőtt, 1714. október elején történt tehát:
,,XII. Károly svéd király törökországi fogságából menekülve Erdélyen át s Udvarhelyszéken Vargyas, Udvarhely s innen Maros-Vásárhely felé száguldott keresztül kíséretével. A szék bőségesen gondoskodott ellátásáról. Vargyason megszállván elfogyasztottak 2195 ? font húst, 1483 portio kenyeret, 1481 (?) pálinkát, 792 ? (?) zabot, 66 szekér szénát.?
A kastély falán ma is látható a kettős, Daniel-Pekri címer, amelyiken a Daniel-oldalon a nyílvesszővel nyakán átlőtt hattyú, a Pekri-oldalon pedig az oroszlán áll. Az olaszteleki Daniel-kastély címerén azonban egyértelmûen vadruca látható, és ez következtetéseket enged meg, hiszen egy címerbe foglaltaknak általában valóságfedezete volt, leszámítva az oroszlánt, ami a rettenthetetlen bátorság szimbólumaként ott is előfordul, ahol az állatok királya nem honos. Mivel pedig sem a Vargyas pataka, sem a Kormos vize nem vadrucák és hattyúk tanyája, kell lennie tehát valami más, elfogadható magyarázatnak, amiért a nyílvesszővel a nyakán átlőtt vadruca került a címerbe, ti. az olaszteleki, biztosan régebbi Bethlen-vadászkastély létezése máris utal az itteni, gyakori főúri vadászatokra. (A Bethlen-vadászkastélyt az olasztelekiek egyébképpen Kicsi-kastélynak nevezték, szemben a főút melletti, később, a XVI. században épült ,,valódi? kastéllyal.) Ha meggondoljuk, hogy az iktári Bethlenek, tehát a fejedelmi ág címerében a nyílvesszővel a nyakán átlőtt hattyú, a bethleni ág címerében pedig a kígyó látható, megkockáztathatjuk, hogy az olaszteleki Danielek címerébe a vadruca került az iktári hattyú helyett.
A kérdés megközelítésének csupán egyetlen módja lehetséges: valamikor az 1300-as, 1400-as években Olasztelek alatt tó lehetett. Ez a gondolat úgy merült fel, hogy visszaemlékszem gyermekkorom Gödöraljára, amikor a Réten, a Márkó Miklós kertje alatt húzódott, le a Nagy Pista kertjéig egy sásos-nádas és ingoványos terület, ahol békák is kuruttyoltak, és csak ún. lónak való, tehát sásfû termett, amit tényleg csak lóval lehetett feletetni. Ezt a gondolatmenetet követve indultam el, hogy megkeressem ennek magyarázatát.
Olasztelek a Kormos első teraszára épült, és kelet-nyugat irányban a falun áthalad, az első teraszt bevágva megszakítja azt a második teraszból eredő öt, illetve hat kis patakocska, helyesebben: csermely, hiszen csak csörgedeznek. Az első teraszon ásott kutak vize egy kavicsos réteg után található, a második teraszban van a temető és a falu homokbányája.
A Folyosó pataka átszelte a volt bárói kertet, s a - nyilván jóval későbbi - malomárokba ömlött, de lefutását tekintve bizonyosra vehető, hogy eredetileg a gödöralatti sásos terület helyén egy régen biztosan létező tavat táplált. Ebbe ömlött a Nagy Pista kertje alatt bejövő Sükei és a Miske patak is, amelyeket később, a 20. század elején vezettek el a Kormos irányába.
Ma azonban teljesen megváltozott a felszíni kép, különösen azután, hogy Gödöralján a rétet átszelő mély csatornával lecsapolva a vizet, szántóterületet hoztak létre, a régi malomárok pedig megszûnt, a gátat a víz elmosta. A fent vázoltak alapján kézzelfoghatónak tûnik, hogy Olasztelek alatt hajdan tó lehetett, amelyet csermelyek tápláltak, és amelyben biztosan vadrucák tanyáztak, a Bethlen-vadászkastélytól látótávolságra.
A Bethlen-vadászkastéllyal kapcsolatosan említésre méltó, hogy 1945-ben, az épülettől déli irányban, a terasz peremén húzódó kőfalat (fundamentumot) ástak ki és hordtak el építőanyagnak a falu lakói, ez egy sokkal korábbi építmény létezését bizonyíthatja, és ugyanakkor a földben még mindig meghúzódó nyomokra enged következtetni, ami nem lehet közömbös a faluban hajdan letelepített és az annak nevet adó olasz építőmesterek tevékenysége, illetve a faluba érkezése helyes datálása tekintetében sem.
*
A vadrucáknak szálláshelyül szolgáló, hajdani olaszteleki tó létét kétségbe vonni nem lehet, sőt, ezt a gondolatmenetet követve érdekes, és alig várt lehetőség is feltárul előttünk.
A Kormos hajdani medre a maitól bizonyosan messze eltért, sőt, feltételezhetően akár több ágra szakadva is folyhatott azokban az időkben, amikor sokkal bővizûbb volt, amire pl. az ún. Kicsi-híd alatt mindmáig fellelhető régi holt ág utal, amelytől Száldobos irányába ugyancsak sásos-nádas foltok jelzik a hajdani meder helyét. A mai Kormos és a volt malomárok közötti, ún. Báró-réten is fellelhetők hajdani nádas nyomai. De a Nyílaki borvíztől nem messze levő ingoványos lapály ugyancsak ide sorolható, amelyről gyermekkorunkban olyan rémtörténetet hallottunk, hogy nemegyszer tehenet is elnyelt ez a láp.
Tehát nádas és tavak húzódtak Erdőfülétől és Bardoctól a Kormos folyása mentén, le egészen az Oltba ömléséig. Ez a tény pedig szorosan kapcsolható a Bardocon és Erdőfülében őshonos kézmûvességgel, a bordakészítéssel, amihez ugyanis hasított nádra van szükség. Bod Péter feljegyezte 1760-ban, hogy a füleiek télen Alsórákosnál vágták a nádat, amiből otthon bordát csináltak. E feljegyzés arra enged következtetni, hogy ekkor már kevesebb nádat lehetett vágni a Kormos mentén, mint amennyire szükség volt, különben nem mentek volna olyan messzire. A bardociak által készített borda messze földön keresett áru volt. Egyébképpen az egyik olaszteleki család mellékneve a Bordás, ti. bardoci származásúak voltak. Minderre visszaemlékezve, a nádas és a bordakészítés mestersége okán villant fel a borda és Bardoc falu neve közötti összefüggés valószínûsége.
Bardoc honlapján ez olvasható:
Bardoc régi település. Neve már az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékében szerepel Bardachfalva, a másik rovatban Villa Wardach néven. Az 1567-es összeíráskor Bardocfalva a megnevezése. 1750-ben vers jellemzi: ,,Bordát csinál, Jó földet szánt, / A temploma sétál lepedővel, / Rokolyája hosszassága egyez a térdivel.?
Benkő és mások feltevése szerint Bardoc a Párdutz névből keletkezett, vagy a párduc állat nevéből (párducnak nevezték a hiúzt). Bardoc bolgár eredetû név, jelentése: szélen lakó. Más feltételezések szerint egy Bardócz nevû székely őstől kapta a nevét.
A felsoroltak egyike sem fogadható el a falu nevének magyarázatára, a ,,párduc? és az ,,ősi székely név? egyenesen megmosolyogtató. A bolgár ,,szélen lakó? is mellébeszélés. Így indultam el a borda szóból.
A szláv brdo-ból lett magyar borda kialakulása azt a jól ismert szabályt követi, hogy a szláv nyelvekben szokásos mássalhangzó-torlódást nem szeretjük, s ezért beillesztünk egy magánhangzót, ami lehetett kezdetben a, s így a Bardachfalva mögött a bordákfalva tételezhető fel, majd a Bardachfalvából Bardocfalu, s végül elmaradt a falu. Ekképpen a Kormos mentén lévő nádasokra alapozó bordakészítés kézmûvességével kapcsolatos a falu megnevezése, s jól beilleszthető azon helységnevek jegyzékébe, amelyek egy faluban a gyakorolt mesterségre utalnak, s így sokkal közelebb kerülünk a valósághoz, mint az eddigi, meglehetősen erőltetett vagy akár romantikus színezetû magyarázatokkal.
Dr. Szőcs Károly