Láttam, még a tanuló gépkocsivezetőket sem tanítják arra, hogy jobbra jelezzenek. Pedig a körforgalmat a forgalom felgyorsításáért találták ki, hogy a besoroló kocsinak ne kelljen megvárnia a kimenőt, ha az idejében jelzi szándékát. A balra jelzést sem tudom, ki találta fel, hisz a körforgalomban nincs értelme, táblák mutatják, hogy körbe kell menni. Még rendőrkocsit is láttam balra jelezni, de jobbra nem. Egy másik jelenségre is fel szeretném hívni a figyelmet: némelyek a legnagyobb délutáni forgalomban megállítják kocsijukat az út közepén, felgyújtják a vészjelzőt, s otthagyják, míg bevásárolnak. Olyant is láttam, hogy újgazdag olvasta az újságot, míg kedves felesége bevásárolt, pedig kb. 50 méterre volt üres parkolóhely, mindez a Grigore Bălan úton történt délután négykor.

PÁSZTOR ARANKA, Illyefalva. Aki gyakran utazgat Sepsiszentgyörgy és Illyefalva között, és megfigyeli az útszéli sáncokat, azt hiszi, hogy a senkiföldjén jár: büszkén és nyugodtan bólogatnak felé a különböző gyomnövények, nem fenyegeti őket a kasza. Egész nyá­ron vakációznak az illetékes vállalatnál, vagy már nem tartozik rájuk e zöldövezet gondozása? Akkor hát kire tartozik? Nagyon szégyellem, hogy Erdélynek ezen az elhanyagolt vidékén lakom. Többször utaztam más megyékben is, ahol nem tapasztaltam ilyen nemtörődömséget, szép, rendezett tájakban gyönyörködhettem. Azok a testvérek nem a mi nyelvünket beszélik, de azért példát vehetünk tőlük.

KOVÁCS GYULA, Sepsiszentgyörgy. Nyelvében él a nemzet — ez a szép tétel különösen időszerű a szlovák nyelvtörvény életbe lépése idején, amikor — minden magas szintű megbeszélés, nyilatkozat, tüntetés ellenére — ismét meghátrálásra kényszerült, meghunyászkodott a magyarság, mint Trianon óta annyiszor. Erről sokat lehetne beszélni, de nézzünk kicsit szét itthon is: bár anyanyelvünk használatát törvény is szavatolja, nem élünk vele. Ritkán fordulunk magyar nyelven a különböző intézményekhez, sok esetben románul folynak a hivatalos megbeszélések, a cégtáblákon, üzletekben, szolgáltatóknál szintén elsöprő a román szöveg, a kevés magyar felirat többnyire helytelen. Nagy a buzgóság viszont az idegen tollakkal való ékeskedésben: tucatjával látni angol nevű boltokat, és a falunapokon fellépő együttesekről sem mondaná senki, hogy székelyföldiek: mintha az lenne a cél, hogy csak magyar hangzású ne legyen egyik se. Az idősebb vevők és hallgatók egy része ki sem tudja ejteni némelyiket, a fiatalok meg lassan egy rendes, szép magyar nevet sem tudnak kitalálni, és saját értékeink ápolása helyett (ami erkölcsi kötelességünk lenne) nyugati mintát követnek, megfeledkezve arról, hogy nyelve nélkül a nemzet sem tud élni, hanem elsorvad.

KEREKES ZOLTÁN, Csernáton.

Hét végi nyaralásból hazajövet, egy szomszédos megyében (a ,,hegyen túl") volt részem ebben a látványban, amelyet meg is örökítettem, mert ilyen is csak Romániában van. Hadd örüljön a bigott nacionalista, hogy már lassan a budin is nemzeti zászló lesz — de ugyanakkor gondolkozzék el a racionális ember, hogy menyire méltányos a nemzeti színeket fölpingálni padokra, kerítésre, kukákra, és a lobogót kiaggatni mindenhova.

KOCSIS ZOLTÁN, Kézdivásárhely. A helyi református egyházközség szervezésében vakációs bibliahetet tartottak szeptember 7—11. között. Éneklés, játék, kézimunka, bibliai történetek vártak délelőttönként a gyermekekre, akik nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal vettek részt a foglalkozásokon. A hét témáját a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány által kidolgozott program biztosította, amelynek megvalósítását Beder Imre lelkipásztor, Balázs István kántor, Dobri Edit és Kocsis Virág vallástanárnő, Balázs Zsuzsa, Léva Katalin, Szabó Katalin és Csonka Réka önkéntes munkája tette lehetővé. Mintegy ötven gyermek vállalkozott az ,,igazi kincs" keresésére, akik napról napra, egyre jobban megérthették, hogy a földi javak mind múlandóak, de létezik egy olyan kincs, amelyet soha senki nem vehet el tőlünk.