
Megy az emberfia a hősök temetőjének kivilágított sírjai közt, és elgondolkozik azon, amit lát. És szégyelli magát önmaga tehetetlenségéért, de mások helyett, miközben nézi az egykor katonás rendben sorakozó hantok dülöngélő sírköveit, a behorpadt, gazzal benőtt sírokat. És nézi a sírkert központjában magasodó obeliszket, amelynek négy oldalán a vésett és aranyozott betûk már alig olvashatók, mintha e nevek egykori viselői jobbnak látnák visszahúzódni a névtelenségbe ebből a merkantilis világból, eltûnni az egyre nagyobb repedések között, elbújni a tátongó lyukakban. És nézi az emberfia, hogy az erőszakkal eltávolított államcímer helyén egy idomtalan csonk meredezik az emlékmû oldalában, s arra gondol, hogy jön a tél, és a beálló fagyok a ma még kijavítható oszlopot helyrehozhatatlanul szét fogják repeszteni.
Mindez 2005-ben, halottak napján, Sepsiszentgyörgyön. Akkor, amikor a város élén nem kinevezett, hanem választott tisztségviselők állnak, amikor nincs diktatúra, nincs tiltás, nincs a felsőbb utasításra várás kényszere.
Valamikor egy példátlanul kegyetlen háborúban sokan meghaltak, és tiszteletükre emlékmûvet emeltek. Főhajtásként, a kijáró kegyelet nevében. Meg saját maguk önbecsüléséért. Majd jöttek idők, amikor sem akarat, sem lehetőség nem volt arra, hogy ezt a tenyérnyi kegyhelyet óvni, gondozni lehessen. Törékeny nénikék jártak arra néha, virággal kezükben, és ápolták a megroskadt sírokat. Lassan elfogytak ők is.
És ismét változtak az idők. Megértük azt, hogy végre tőlünk (azaz választottaink kénye-kedvétől) függ, hogy mi lesz a hősök temetőjének további sorsa. Vajon lesz-e valaha akarat meg annyi pénz a város ládájában, hogy újra hősökhöz méltó emlékhellyé váljon ez a temetőkert? Vagy marad minden úgy, ahogy ma látható, mindannyiunk szégyenére. Mert mindig lehet hivatkozni arra (és hivatkoznak is szorgalmasan), hogy jelenleg nincs anyagi lehetőség, hogy szûkös a költségvetési keret. Ám de maroknyi, néhány száz lelkes falvaink úgy ápolják, építik, szépítik első világháborús emlékmûveiket, hogy csodájára járhat a világ. Meri-e valaki azt állítani, hogy ők nagyobb keretből gazdálkodnak? Ugyan! És ezek a falvak még arra is találtak lehetőséget, hogy a második világégés áldozatainak állítsanak oszlopokat, ami megyei jogú városunk vezetőinek még a fejében sem fordult meg ez idáig.
Sajnos, nagyon úgy látszik, hogy egy bizonyos szövetség listáin megválasztott városatyák neoliberális vevőkészülékét nemigen zavarják érzelmi, erkölcsi háttérzajok. Pedig nem ártana, ha néha ők is meglátogatnák ezt a temetőt egy főhajtás erejéig.
Váncsa Árpád, Sepsiszentgyörgy
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.