Az oktatási miniszter rendeleteTörvénytelen és alkotmányellenes — Iochom István

2009. szeptember 19., szombat, Közélet

Tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján Bokor Tibor szenátor az Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter által kibocsátott rendeletről számolt be a helyi és megyei sajtó képviselőinek. Az RMDSZ-es honatya elmondta: a rendelettel az ideiglenesen kinevezett iskolaigazgatókat, aligazgatókat függesztik fel tevékenységükből. A jogi vonatkozásokat tekintve — mondotta Bokor — ez törvénytelen és alkotmányellenes, mivel miniszteri rendelettel nem lehet egy sarkalatos törvényt megváltoztatni. Ennek a rendeletnek az a lényege, hogy az összes igazgatót, aligazgatót, főtanfelügyelőt, azok helyetteseit, a szakfelügyelőket, akiket eddig ideiglenesen kineveztek, felfüggeszti állásukból.

Szeptember 16-án délután a miniszter asszony arra kérte a tanfelügyelőségeket az egész országban, hogy rendelete értelmében minden érintettet függesszenek fel, és küldjék be a névsorokat a minisztériumba, majd ő fogja kinevezni az új vezetőket.

Megyénkben a miniszteri rendelet ötvenegy személyt érint. Az érvényben levő oktatási törvény értelmében a megyei főtanfelügyelők hosszabbítják meg az igazgatók mandátumát, és csak a líceumi igazgatókat nevezi ki versenyvizsga nyomán a szaktárca. Ez a rendelet ezért törvénytelen és alkotmányellenes — hangsúlyozta Bokor Tibor —, így hát ő maga és az RMDSZ-frakció a rendelet visszavonását kéri. A decentralizációról csak beszélünk — mondotta —, de a mostani eset is beszédes bizonyítéka annak, hogy mindent Bukarestből akarnak irányítani, kézben tartani. Ha a rendelet életbe lép, óriási káoszt fog országszerte okozni, hiszen az érintett igazgatóknak péntektől már nincs aláírási joguk addig, amíg az új igazgatókat kinevezik. A szenátor tudomása szerint a Demokrata-Liberális Párt által kinevezett főtanfelügyelők nem akarják életbe léptetni.

Az új tanügyi törvényről szólva elmondta: az iskolaigazgatókat a helyi közösség, az iskola vezetőtanácsa fogja majd versenyvizsgáztatni, és a polgármester köti meg velük a szerződést. Annak kapcsán, hogy az új oktatási törvény szerint az iskolaigazgatók nem lehetnek párttagok, Bokor közölte: ha nem lehet párttag, akkor az illető önkormányzati képviselő sem lehet az (Kézdivásárhelyen két iskolaigazgatót fog érinteni az új törvény előírása, az RMDSZ-pótlista következő két helyezettje, István Zoltán és Baka Ernő fog a helyükbe lépni — I. I. megj.). A törvény életbelépése után negyvenöt nap áll az érintett rendelkezésére, hogy döntsön: igazgató vagy párttag akar maradni. Ha álcázva a Demokrata-Liberális Párt is besegít a Nemzeti Liberális Pártnak és az RMDSZ-nek, a jövő heti bizalmatlansági indítvány nyomán a kormány megbukhat, s akkor a közalkalmazottak bérezésére vonatkozó törvény elesik, de a másik kettő — az oktatási törvény reformja és az ügynökségek átszervezése — érvénybe lép. Ha nem bukik meg a kormány, akkor mindhárom törvénycsomag életbe lép. Bízzunk abban, hogy a Boc-kormány megbukik — mondotta sajtótájékoztatója végén a háromszéki honatya.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2009-09-19: Közélet - x:

Nincs háttéregyezség (Bizalmatlansági indítvány) — Farkas Réka

Nem létezik egyezség az RMDSZ és a D-LP között a bizalmatlansági indítványról és a kormány megbuktatásáról — cáfolta Márton Árpád képviselő a román sajtóban megjelent híreszteléseket. Ő nem vett részt ilyen jellegű tárgyaláson, és nem hiszi, hogy a háttérben sor került volna valamilyen egyezségre, hisz az RMDSZ keddi bejelentése után hatalmas felhördülés volt demokrata-liberális oldalon. Emil Boc miniszterelnök igen idegesen telefonált Markó Bélának, és több D-LP-s politikus fenyegetőzött, hogy lemondhatnak a magyar tisztségviselők kinevezéséről és a beruházási pénzekről.
2009-09-19: Közélet - x:

Színházi előadásokat hoznának Barótra — Hecser László

Színházi előadások meghívására és képzőművészeti kiállítások szervezésére helyezi a hangsúlyt a következő évadban a baróti városi művelődési ház. Velencei András igazgató azt szeretné elérni, hogy az intézmény falai közt minden hónapban legyen egy-egy kiemelkedő esemény, ezért a kézdivásárhelyi és székelyudvarhelyi előadásokat hozná el, de szívesen látott vendégek lesznek a marosvásárhelyi Ariel bábszínház művészei és a Hahota, illetve Gruppen-Hecc előadói is.