Gyarapodó magyarokRiport: Ha nem lenne állatom, aludni sem tudnék

2005. november 23., szerda, Archívum 2003–2007

Földes Ferenc Oltszemről, neve eleven cáfolataként, úgyszólván nincstelennek született, s akár a hajdani angol király, John melléknevét is adhatta volna neki a hatóság, mert ,,földnélküliként? látta meg a napvilágot, s ennek megfelelően szolgalegénysorsra jutott még gyermekkorában. Aki ma a falu vezető nagygazdáinak egyike, s tehetősségben, tudásban, gépekkel való ellátottságban és rátermettségben állja a versenyt a környék legtörekvőbb mezőgazdászaival, nevének viselésére többszörösen is rászolgálva, azt meséli magáról, alig látszott ki a földből, s már másnak kellett szántania. Különös ember, a múlt és a jelen, a valamikori parasztgazda és mai farmer tulajdonságai egyéni módon fonódnak össze szorgalmában, látástól vakulásig tartó munkájában. Lankadatlan kitartása, mezőszeretete, állatokhoz való vonzódása a valamikori nagygazdákéval rokon, szaktudása azonban már a korszerû földmûveléshez illő, s ha kell, nemcsak magának tud parancsolni, hanem napszámosokat is képes irányítani, gépparkjával is úgy bánni, két tucat hektárt úgy mûvelni és termékeit úgy értékesíteni, hogy az a haszonelvre épülő piacgazdaságban gyarapodást hozzon. Amivel kevesen dicsekedhetnek a vargabetûkben bővelkedő 20. században és az ezredfordulón, neki egyenes vonalú, fokozatosan emelkedő pályát sikerült befutnia.
A kulák s a párttitkár
- 1944-ben születtem, jövő év február 22-én töltöm be a hatvankettőt, ha Isten segít. Nem sok földet örököltem, mert szolgalegényként kezdtem az életet a gazdámnál, aki jobbról a faluvégen lakott, ahol most leduvadt az estálló. Anyám apámtól még ?44-ben elmaradt volt, aztán a nagy szárazság idején elment Aradra, az öcsémet is magával vitte, és több évig ott dolgozott. Én mámámmal laktam a faluvégen. Nekik még ?16-ban, amikor az Olt uralkodott, elvitte a nagyvíz a lakásukat, s ezért kellett telket venniük a faluvégen a szeszgyártól. Azt a bennvalót anyám úgy fizette ki mámáméknak - miután hazajött, Kilyénben szolgált - az ott keresett pénzből. Én onnan, a legfalu végéről jártam elé Sorbán József nevezetû gazdához, akinek volt vagy húsz hektár földje. Az úgy járt, hogy fiatalkorában a lovak megrebbentek egy motortól, az almafáknak nekivitték, s az egyik lábát le kellett vágni. Nála nőttem fel, már háromévesen nála voltam, ötéves koromban egyedül szántottam. Az ekét nem bírtam feltenni a szekérre, de fel tudtam állítani, a gazda ült a föld végében, s az ökrök mentek kereken a borozdában. Kimentünk reggel öt órakor a mezőre, s azt az egy hold földet én leszántottam egy órára. Iskolába? Jártam. Neki rokona volt a tanító, s örökké mondta: ,,Te József, tudod, a gyermek nálam van.? Az válaszolt: ,,Legyenek nyugodtak, mert én mindent intézek.? Egy hónapban három-négyszer elmentem az iskolába - így töltöttem a napjaimat. De engem az az ember és az asszony úgy szeretett, úgy rendezett, mert szorgalmas gyermek voltam! Négy osztályt végeztem, s tudtam, amennyit tudtam, de sok mindenki többet tudott, mint én. Na, de azért valamennyit én is! Aztán a Ceau?escu-világban le lehetett tenni a különbözetet Bodokon nyolc osztályig, s letettem három év alatt, hogy meglegyen.
- Én ennél a Sorbánnál dolgoztam az 50-es években. Sorbán kulák volt. Egy fia ott maradt a háborúban, nem volt, akihez folyamodnia. Sok állatot tartott, négy-öt tehene, ugyanannyi ökre örökké volt, csikót is vetettem vele, mert szerettem. Még egy szolgalegényt tartott, mert ott bizony sokat kellett dolgozni. S még egy szolgálónét. Fizetni? Nekem semmit se! Vett nekem egy rend ruhát minden évben. Cipőt csak jegyre lehetett kapni, én mezítláb szerettem járni. ?sszel csak került egy-egy cipő. Aztán ?58-59-ben megalakult a társas, ?61-ben a kollektív. A társasban közösön kellett kaszálni, vetni, én mentem mindenhol elöl. Az öreg megverte a kaszát, én gyermek létemre mentem a nagy emberekkel. Szedték össze a földeket, Sorbánnak is bé kellett állani. Én? Én is béléptem. Nekem földem nem volt, de ahogy állott bé Sorbán bácsi a kollektívbe, az én nevemre is íratott két hektárt. Azt mondta: ,,Neked adom ajándékba, hogy ha majd felbomlik, legyen, mert nem lehet soha tudni. De az sosem lesz, fiam, mert ennek így kell maradni, olyan világ van.? Nem hitt abban, hogy vége lesz. S erre most ?90 után mégis jött egy bolondság, s felbomlott, ugye!? A kollektívnek tagja lettem, mert a szomszédasszonyom, a feleségem nagynénje párttitkár lett már azelőtt, s ő örökkétig mondta: ezt kell csinálni, azt kell csinálni. Így sikerült haladni. Már tizenkét évesen IMSZ-tag lettem. Róza néném akarta a kollektívet is: ,,Ferike, írjál nyilatkozatot, ne csak dolgozzál itten, legyél te tag.? Akkor kaptam a két hektár földet Sorbán bácsitól, mert akkor ő is béállott volt.
Lovak és traktorok
- A kollektívvel? Nem mindenki volt megelégedve. De belé kellett gyakorlódni abba a világba is, meg kellett szokni a társaságot. Egymást az ember meg kell szokja. Vannak persze rossz emberek, akik erre képtelenek, mint most is. De a mostani világ azért más, átalakultunk, de akkor léteztek bennszülött népek, akik egymást gyûlölték, na! S haragot tartottak, szerették tartani a haragot ezelőtt a népek!... Máskülönben nem számított, ki mennyi fődet vitt be, hanem mindenki a munkája, a norma szerint kapta a fizetését. Én kereken tíz évig dolgoztam a kollektívben, közben letettem a katonaságot. Komoly, jó lovaim voltak, fogatosként dolgoztam. Amikor hazajöttem a katonaságból, két csikót kaptam, s az egyik nem viselte jól magát, kain vót, rúgott. Szerettem azért, de került egy másik szép csikó, egy hároméves, azt Bodokról kaptam. Mert én párttag voltam, s Bartókékkal és Szabó Gyuri bácsival jóban voltam. A három falut összevonták, Szabó György volt a nagyelnök. ? engemet szeretett, én sokat hordoztam a kommunistákat Szentgyörgyre gyûlésbe Sántha elvtárshoz a kasos szekeremmel.
- Tízévi fogatosság után összevesztem itt három illetővel, s mondom Bartók Jóska bácsinak, a párttitkárnak és Szabó Gyuri bácsinak - ők irányítottak akkor itt -: ,,Gyuri bácsi, én elmegyek innen.? ,,Ferike, ne menj el! De igaz, miért ne mennél. Én nem akadályozlak. Fiatal vagy, eredj, mert itt kevés nyugdíjat kapsz, ha eljön az idő. Menj csak, hátha hasznát látod!? Na, elmentem Szentgyörgyre. S vót nekem egy nagybátyám Kőröspatakra házasodva, annak megismertem a szomszédját, egy Demeter nevezetû tanárt, többször jártam nála. Mindjárt meglátja, miért említem. Azt kérdi tőlem egy Isány nevezetû barátom: ,,Te merre jársz?? Mondom, a kenyérgyárban ígértek állást, másnap munkába állhatok, első nap pityókát kell főzni, magyarázta az igazgató, aztán változhat. Ezek a bodoki legények akkor elmesélték, valami kurszántos traktoros iskola kezdődik, ők feliratkoztak, menjek velük. Hát mikor megyek bé az irodába, kit látok? Demeter tanár jő ki. ,,Ferike, mi a helyzet magával?? Mondom, hallottam a traktoros iskoláról, mit szól, érdemes-e beiratkozni. ,,Hát hogyne! Nyolc hónapos. Én vagyok itt a főnök, jöjjön velem!? A titkárnőnek szólt: ,,Magdika, ezt a gyermeket írja bé, Ferike, maga diktálja, amit kell, s holnap már jöhet az iskolába.? Másnap kezdődött is. Három hónapot tanultunk, akkor három hónapot praktikáztunk Bodokon a SMA-ban (gépállomás), visszamentünk még két hónapra, s adták a kurszántos diplomát. De mikor én két hónapja voltam ott, nekem már traktort adtak!
Beköltözés a falu közepébe
- Hol dolgoztam? Én Bodokon s itthon. Addig lovakkal csináltuk, akkortól gépekkel. Szántást, vetést, mindenfélét. Hogy sikerült-e valamit félretenni abban a rendszerben? Én örökkétig szerettem dolgozni. Minden nyáron kaszagéppel jártam Kovásznán, Papolcon, Gidófalván, a Szépmezőn, Kőröspatakon, fel Bükszádig. Hogy nem a saját szakállamra? Persze, engemet örökké küldtek. De mindig feltaláltam magam. Korán keltem, a gépem örökkétig mûködött. S mikor jöttem haza, még magamnak is tudtam dolgozni. Az emberek pedig fizettek. Bé mertem a kocsmába menni, s egy láda sört vagy bort meg mertem venni. Jövedelem örökké került, nem voltam senkire reaszorulva. Hogy mit vettem? Hát akkor vettem ezt a házhelyet meg. (Ma módos porta a falu közepén, az üzlettel szemben.) Kovásznára küldtek akkor, s én akkor a csobánoknak sokat kaszáltam. Azt mondta a mérnök: Ferike, az öt hektár napjára legyen meg, s maga el lesz számolva, ne búsuljon. Estére meg elvállaltam a csobánnál két-három hektárt, ha kellett, éjjel is, ha elálmosodtam, rábújtam a kormányra, pihentem egy órát, s folytattam. Aztán beköltöztem a falu közepibe, elhanyagolt terület volt, de jöttek a traktorista barátok tízen-húszan, ha kellett, szombat-vasárnap, s három év alatt rendbe szedtük. Az asszony, akié volt, taníttatni akarta a lányát, beköltözni a városba, blokkot kellett vegyen, hát eladta.
Ez lenne Földes Ferenc életének földtelen, de mégis nagyon ,,földes? része, hiszen nincs miért kételkednem a szavában, valóságos szerelemmel csüngött mindig a földmûvelésen. Saját gazdasága megteremtésében ennek folytán is nagy erkölcsi előnnyel indult, amellett, hogy az ántivilág felruházta a nélkülözhetetlen szaktudással és tapasztalattal is. A rendszerváltáskor életkora - 45 év-, de minden egyéb is arra predesztinálta, merjen lépni és kiaknázni a lehetőséget. Két felnőtt fia állt mellette, mindkettő gépszakértő. De még mielőtt rátérnénk mai gazdasága bemutatására, egy észrevételt még utánaküld annak a világnak, melynek letûntét oly nehéz volt elhinni. Egykori gazdája úgy vélte az ötvenes években, ez a világ örökkévaló?
- Úgy van. Én is eleget gondolkoztam akkor, hogy mi történt. Hogy Ceau?escut tönkretették, az biztos. Én nem akarok rosszat mondani rea. Az az ember nem érdemelte meg. Az a népnek, mindenkinek kenyeret adott, úriembert csinált mindenkiből, a fiataloknak lakást és kocsit. Kikövetelte, hogy dolgozzanak. A mai világban én a fiatalokat nem nézem embernek, mert nem akarnak dolgozni a mezőn, nem képesek semmire, nem lehet megbízni bennük. Akkor a ka­tonaság is oda volt téve munkára, hogy az országot elélendítse. Hát ha ő ne legyen, sok város nem tudott volna megalakulni. Én ezt láttam, mert a régi világban minden hónapban megfordultam Bukarestben, nekem ott nénjeim vannak? a fiaimat biztattam, járjanak iskolába, ha már nekem nem sikerült. Traktoros iskolát végeztek, a nagyobbik most kamionsofőr, hosszú kurszás, járja a világot, sokszor három hétre odavan, de azért segít, ha tud.
Ezt úgy hozza fel Földes Ferenc, mint ellenpéldát. Sikerült fiainak átadnia munkaszeretetét, az ő törekvő természetét örökölték. Hogy mit kapott még attól a világtól? Hát a téeszek felbomlásakor nem sokat: ,,Semmit, mert nem járt. Nem követelhettem magamnak, mert nem vittem bé. De én vásároltam magamnak, nem kellett kapjak.?
Nos, erről legközelebb.
(folytatjuk)
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép