Kizárt, hogy Pristina és Belgrád között kompromisszum jöjjön létre a tartomány jogállása kérdésében, így a nemzetközi közösségnek nem marad más választása, mint függetlenséget biztosítani Koszovónak — írta Chris Patten volt európai uniós bizottsági elnök, a brüsszeli központú Nemzetközi Válságcsoport elnöke egy német napilapban. A koszovói vezetés nem éri be a függetlenségnél kevesebbel, amit viszont Belgrád vonakodik megadni.
Tekintettel arra, hogy a koszovóiak milyen erősen vágynak a függetlenségre, másrészt arra, hogy a belgrádi kormány egyáltalán nem tudott reális alternatívákat felmutatni, nem marad más lehetőség a nemzetközi közösség számára, mint függetlenséget biztosítani a tartománynak — vélte a tekintélyes nemzetközi nem kormányzati szervezet vezetője. * Joachim Rücker, a koszovói ENSZ-közigazgatás vezetője engedélyt adott a koszovói központi választási bizottságnak arra, hogy megkezdje a parlamenti és helyhatósági választások előkészítését. Rücker szeptember első hetében fogja bejelenteni, hogy mikor tartják a szavazást.
Washington csapatkivonást tervez
A Pentagon azt tervezi, hogy jövő augusztusig kivonja Irakból az összes olyan katonát, akit az idei csapaterősítési akció keretében vezényeltek az arab államba — közölte Raymond Odierno tábornok, az Irakban állomásozó amerikai haderő második számú parancsnoka tegnap egy washingtoni videokonferencián Bagdadból. A tábornok arról is beszámolt, hogy az amerikai haderő gyors támadásokat hajt végre az elkövetkező hetekben az al-Kaida terrorszervezet olyan erői és más szélsőséges csoportok ellen, amelyek eddig el tudták kerülni a szövetséges erők biztonsági műveleteit.
Nincs magyar külpolitika
Még hiányzik a stratégia címmel cikket közölt a Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar külpolitikáról. A tekintélyes német konzervatív napilapban közölt cikk alcíme: A magyar miniszterelnök feladja igényét a magyar külpolitika feletti monopóliumra. Érezhető a csalódottság Magyarországon, a magyaroknak ismét várniuk kell az amerikai vízumkötelezettség feloldására — írta a lap. Habár az amerikai terrorizmusellenes törvény mellékletében kilátásba helyezik a vízummentes beutazást a Washingtonnal biztonságpolitikai téren együttműködő országok, így Magyarország számára is, a Balaton partján a napokban eszmecserére összeült politikusok és tisztségviselők egyike sem számít a vízumkötelezettség gyors megszüntetésére — áll Reinhard Olt írásában.