Pontot tettek a sztrájk végére, ám a tanügyi rendszer mélyebb visszásságai aligha oldódtak meg. Olyan összetevőkről van szó, amelyekre valójában a szervezők sem gondoltak. Vagy nem mondták ki, hiszen néhány olyan kérdést kellett volna felvetni, amely a tanári/tanítói magatartás minőségét is érinti.
Szándékosan nem írtam pedagógusi minőséget, hiszen az - számomra is (remélem, nem csupán számomra) - valami egészen mást jelent, mint amit iskoláinkban, általában közéletünkben tapasztalunk a ma katedrán állók többségétől. Hogy ki tartozik a többséghez, azt természetesen nehéz megítélni, de tény, hogy pedagógusi elhivatottság dolgában enyhén szólva híjával vagyunk. Igen, a régi oskolamesterekre gondolok, akiknek nemcsak a tanítás-nevelés, hanem a példamutatás, a közösségi lét megteremtése és fenntartása is életformájuk volt. Értelmiségi létforma a javából, s ezt a megközelítést mai világunkban sem szabadna egy legyintéssel elintézni, mondván: elmúlt annak az ideje.
Ha komolyan gondoljuk még, hogy a tudás, illetve annak megszerzési folyamata a legfontosabb, ami egyéni és közösségi létünket, szellemi és anyagi gyarapodásunkat meghatározza, bizony annak intézményeivel, az intézményrendszert mûködtető erőforrásokkal szemben is más szempontokat kell érvényesítenünk, mint mondjuk azt, hogy több-e vagy kevesebb egy egyetemet végzett tanár fizetése, mint például egy bankban dolgozó kisegítő személyé.
S akkor tán a tanügyi munkavállalóknak (milyen csúnya ez a kifejezés, de a mai állapotokat talán ez jellemzi leginkább) sem bérükért, netán egyébként törvényben előírt százalékokért kellene munkát szüntetniük, hanem például a pedagógiai szemlélet mellőzése, a gyermekek fölösleges túlterheltségének fokozása ellen kellene tiltakozniuk, vagy éppen azért, hogy minden iskolába járó gyermek kedvezményesen (netán ingyen) kapjon ebédet az iskolai étkezdében. Több idő jutna így a mûvészetekben való jártasság átadására (hol tart ma például az általános zenei vagy képzőmûvészeti nevelés?), délutáni kötetlen(ebb) foglalkozásokra, kézmûvességre, közös és ingyenes kirándulásokra, táborozásokra. S talán több tanár érezné szükségét, hogy bekapcsolódjék a közmûvelődésbe, a közéletbe, részese, sőt, meghatározója legyen annak a közösségnek, amelynek - létéből, hivatásából fakadóan - ,,értelmesebb? részét kellene képeznie.
S miközben véget vetünk a példák sorjázásának, csak néhány elemét villantjuk fel annak az eszköztárnak, amivel ezt az ideálisnak tûnő állapotot el lehetne érni: a pedagógusi hivatás társadalmi megbecsültségének visszaszerzése a megfelelő anyagi és szellemi feltételek megteremtésével, a pedagógusképzés színvonalának visszaállításával; a tantervek radikális átalakítása, a munkakörülmények javítása, a szakmai képzések átfogó rendszerének kialakítása, a pedagógusi pályára alkalmatlanok kiszûrése.
Mert általuk mindannyiunk jövőjének adunk mérhetetlenül nagyobb esélyt.
Ferencz Csaba
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.