A kormánypártok azt mondják, győztek, hiszen a népszavazás érvénytelen volt.
Az ellenzék azt mondja, alulmaradtak, de mégis győztek, hiszen az ,,igen? mindkét kérdésre többségben volt.
Azt is olvastam valahol, hogy a választók távolmaradásukkal tudatták a politikusokkal: ilyen kérdéseket nekik ne tegyenek fel, mert ezek eldöntése a politikusok dolga. A magyar nép tehát ismét tanúságot tett nagyfokú politikai érettségéről.
Én nem így látom a népszavazást.
1920-ban külső hatalmak szakítottak ki a magyarságból 3,2 millió embert. 2004. december ötödikén a határokon belüli nép túlnyomó többsége tagadta meg a 3,2 millióból megmaradt 2,4 millió magyart.
E Második Trianon talán tragikusabb, mint az első. Mindenesetre szomorúbb.
Az emberi kapcsolatokban vannak tettek, szavak, amelyek jóvátehetetlenek, végzetesek, és a kapcsolat felbomlását okozzák. Ha ilyesvalami történik, ha efféle szó elhangzik, felbomlik a házasság, felbomlik a barátság. Ilyen jóvátehetetlen és végzetes a határon túli magyarok december ötödikei arculcsapása a határon belüli magyarok túlnyomó többsége által. Ha a határon túli magyarok holnap állampolgárságot kapnának, ha lenne egy népszavazás, amelyen a jogosultak nyolcvan százaléka az urnákhoz járulna, és kilencven százalékkal megszavazná az állampolgárságot, december ötödikét az sem tenné jóvá.
A határon túli és a határon belüli magyarok viszonya soha többé nem lesz az, mint ami a december ötödike előtti 84 év során volt.
A határon túli, immár csak 2,4 milliónyi magyarság generációról generációra hősies lemondások és áldozatok árán őrizte magyarságát. Fogja azt még őrizni, érdemes azt még őriznie a december ötödikei kitaszíttatás után?
Miután a kitûnő magyar külpolitika elérte, hogy a lehető legkedvezőbb feltételek mellett (lásd: Koppenhága!) csatlakozhattunk az Európai Unióhoz, külpolitikánk fő célja nem lehetne más, mint a határon túli magyarok helyzetének diplomáciai úton való javítása. (...)
Egy valódi magyar kormány legfontosabb külpolitikai feladata azonban mégis a határon túli magyarság helyzetének javítása volna. Ha netalán egyszer lesz még Magyarországnak magyar kormánya, akkor ezt már bajosan teheti majd meg. Tárgyalópartnerei ugyanis joggal hívhatják fel a figyelmét arra, hogy mit okvetetlenkedik, hiszen a magyar nép túlnyomó többségét a kérdés nem érdekli. Ez december ötödikének a külpolitikai vonzata.
Nemzet: embercsoport, amelyet közös nyelv, hagyományok és történelem, valamint az összetartozás és szolidaritás érzése köt össze. Ha ez így van, akkor nincs tizenkét és fél milliós magyar nemzet. Csupán négymilliós magyar nemzet létezik: 2,4 millió a határokon kívül és 1,6 millió a határokon belül.
Erre van magyarázat, sőt, talán mentség is. A Horthy-rendszer feudalizmus volt, de ott az iskola mindenkit megtanított Trianon égbekiáltó igazságtalanságára, és arra, hogy a magyar nemzet egyharmada az új határokon kívül rekedt. Azután Trianon 43 éven át tabu volt. Nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy hallottak volna róla, és hogy egyáltalán tudták volna, hogy határainkon túl is élnek magyarok. A Horthy-rendszer iskolai nevelésére csak a mai 70 éven felüliek emlékezhetnek. Tudhatnának Trianonról a rendszerváltás óta iskolát járt nemzedékek, vagyis a 18-30 év közötti szavazók is, de nem tudnak. Ugyanis azok, akiknek ezt meg kellett volna nekik magyarázni - szüleik és tanáraik - nem tudnak róla.
Így a 18 és 70 év közötti szavazók túlnyomó többsége nem tudja, hogy annak idején Magyarország képviselőit meg sem hívták a béketárgyalásokra, de az utódállamok képviselőit meghívták; hogy azok csaltak és hazudtak; hamis etnikai térképet mutattak, patakokat hajózható folyóként tüntettek fel; hogy színmagyar területeket csatoltak el; hogy a magyar nép egyharmada az új határokon kívül rekedt (ebben az egész világon csak az albánok múlnak felül bennünket). És hogy mindez a népek önrendelkezési joga nevében történt.
Ez a túlnyomó többség természetesen azt sem tudja, ami azóta történt. Trianonban az utódállamok 1920-as népszámlálásai szerint 3,2 millió magyart csatoltak el. Természetes szaporodás útján ennek a 3,2 milliónak 2000-re legalább 4,4 millióra kellett volna gyarapodnia. A 2000-2001-es népszámlálások azonban csak 2,4 milliót találtak. Hiányzik kétmillió magyar. Hova lettek? Kiutasították, kitelepítették őket (Szlovákiából), önként áttelepültek Magyarországra, legyilkolták őket (a szerbek 40 000-et, a románok néhány ezeret 1944-ben), zömükben pedig asszimilálódtak.
Mindennek, valamint a tudatos betelepítés következtében megváltozott az elszakított területek etnikai összetétele. (?)
Ezek a saját hibájukon kívüli tudatlanok teszik ki jó részét annak az ötmilliónak, amelyik december ötödikén nem ment el szavazni.
December ötödike másik magyarázata 1956-ig nyúlik vissza. Akkor a Nyugat cserbenhagyta a magyarokat. (?) Más szóval: a Szovjetunió azt tesz Magyarországgal, amit akar. Az ebből származó elárultságérzést, Nyugat-ellenességet, magárahagyottságot és elkeseredettséget Kádárék kihasználták. (?) Ez alatt a mintegy harminc év alatt változott át a magyar társadalom jó része proli társadalommá. Együvétartozás-érzés és szolidaritás nincs. Mindenki sütögeti a saját pecsenyéjét, és az ország ügye, a magyar nép ügye csak annyiban érdekli, amennyiben az a pecsenyesütést befolyásolja. És ha ezeknek a proli kormány megmagyarázza, hogy ha a határon túli magyarok állampolgárságot kapnak, akkor mind a 2,4 millió áttelepül Magyarországra, elveszi a munkalehetőségeket, leszorítja a munkabéreket, szétzilálja az egészségvédelmet, csökkenti a nyugdíjakat, akkor ezek elmennek és ,,nem?-mel szavaznak.
December ötödike harmadik oka a politikai érettség hiánya. A politikai érettség egyik legfontosabb ismérve az, hogy az emberek személyes felelősséget éreznek az ország dolgai iránt (akár érdekelve vannak anyagilag, akár nem). Ahol a szavazásra jogosultak 63 százaléka nem megy el szavazni, ott ilyen felelősségérzet nincs. A politikai érettség másik ismérve a józan ítélőképesség. Amely országot demagógiával, vagyis blöfföléssel, csúsztatásokkal, hazudozással, riogatással, ígérgetéssel, illúziókeltéssel lehet kormányozni, ott nincs józan ítélőképesség. (...)
Hogyan tovább?
Természetesen, a legsürgősebb feladat a tizenkét és fél milliós magyar nemzet újrateremtése lenne. Ez azonban csak hosszú, szívós nevelőmunkával volna lehetséges. Ez még akkor is eltartana vagy harminc évig - ennyi ideig tartott milliók elközömbösítése és milliók elproletárosítása -, ha az iskola, valamint az írott és sugárzott sajtó csak a magyar nemzeti öntudat kialakításán munkálkodna.
A sajtó nagyobbik része nem ezen munkálkodik. Az iskola sem munkálkodik ezen intézményesen, hiszen nem ezt az útmutatást kapja a kormánytól. Magyarország népe ugyanis demokratikus módon proli kormányt juttatott hatalomra, amely a proli értékrend őrzője, és a nemzeti öntudatot nacionalista elhajlásnak, maradiságnak, múltba néző anakronizmusnak tekinti.
Minden arra mutat tehát, hogy a tizenkét és fél milliós magyar nemzet újrateremtése: ábránd.
Ha így áll a helyzet, akkor nagy felelősség hárul a határon túli magyarokra. Tudniuk kell, hogy ma ők a magyar nemzet gerince. Mivel pedig ,,egységben az erő?, szeretném remélni, hogy nem fordítanak hátat annak a több mint másfél millió embernek, aki a határokon belül még a magyar nemzethez tartozik.
Nagy Pongrác
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.