Periszkóp: Romantikus önszemlélet a szomszédságunkban

2005. december 8., csütörtök, Archívum 2003–2007

(részlet)
A nagy múltú, középkor elején kezdődő magyar nemzetképpel szemben a román nemzetkép nem nyúlik messzebbre a XVIII. századnál. A románság addig szinte teljesen vegetatív sorsa miatt ugyanis csak ekkor keletkeztek tudósai, a tudományosságban egy kicsit elkésve, de, talán ezért kárpótlásul, a francia forradalom, a nacionalizmus születése korában. Rábukkanva ezek a humanista elképzelésre a románok származásáról, bár másodkézből, de természetesen forró levegőjû s dicsőséges nemzetképet alkottak. Erre annál inkább is szüksége volt a románoknak, mert abban az időben meglehetős nyomasztó sorban éltek Erdélyben. Erdély rendi struktúrája ugyanis a magyar, székely és szász nemzettel egy eredetibb, régibb állapotot őrzött, melyben a románság száma, szerepe, teljesítménye, szervezete a három nemzethez képest még rendkívül kicsiny volt. Az újkorban azonban - mint a legújabb kutatások mind jobban megvilágítják - óriási mértékben szivárgott be a románság Erdélybe. Bár feltûnő módon növekedett száma, Erdély konzervatív rendi tagozódását mégsem tudta megváltoztatni. Teljességgel lehetetlen volt ugyanis, hogy negyedik nemesi rendként vétesse fel magát az erdélyi politikai szervezetbe egy olyan nép, melynek nem volt nemese (ez vehetett részt csupán a politikai életben), csak parasztja, pásztora. Ezért hirtelenséggel a francia forradalomban született nemzetiség eszméjére támaszkodott, mely a társadalmi kiváltságosok helyett minden egyes ember, polgár egyenlő jogát hangsúlyozta. Világos, hogy csak ezzel a nemzetiségi elvvel szerezhetett a rendkívül megduzzadt erdélyi románság politikai súlyt. Hogy ezt még tovább fokozza, teljes erővel belefogódzott a kapóra jött magyarországi humanista elképzelésbe, mely szerint a románság Erdély legelőkelőbb származású népe, mert a római utódja.
A nacionalizmus a római származás tanával legalább olyan megrendítő erővel ragadta meg a románokat a romantika korában, mint a szomszédos szláv népeket a pánszlávizmus. Mivel részint a hatalmon kívül éltek, részint csak kis országgal rendelkeztek, a római eredettel beoltott nacionalizmusukból dühös és elszánt politikai aspiráció keletkezett. Egyforma hévvel tüzelt ez mindaddig, amíg csak be nem teljesedett, sőt, az aspirációk kielégítése után, az utóbbi húsz évben sem szûnt meg a hév s a tûz, érezve talán körös-körül a veszélyt, mely a teljesedésbe ment álmot újból szétrombolhatja. Mivel az igények táplálására s a beteljesedett álom megőrzésére nem lehetett jobb eszközt találni, mint a romantikus nemzetkép folytonos emlegetését, felszínen tartását - akárcsak szlovák szomszédaink -, állandósították a románok is magukról azt a képet, mely a romantika korában kapta lényeges vonásait. Tudományuk arra rendezte be hadi állásait, hogy a humanista eredetû és a romantikus nacionalizmusban egységesített szemléletet mindenáron megvédje a sûrû aggályokkal, sőt, a cáfoló adatokkal szemben. Védekezés helyett alkotást (ami pedig a tudomány igazi természete) csak az esetben engedett meg, ha megegyezett a százötven éve elterjesztett felfogással. Így történhet meg, hogy a (...) mai nem­zetkép - eltekintve néhány újabban készített szépség­flastromától - akár a XVIII. század végi román tudósoké is lehetne, Sinkaié vagy Majoré. Ez a mesterséges állandóság a második fő különbözési jegye a román nemzetképnek a mindig korszerû magyarétól s egyéb európai nemzetétől. Az a nemzet, melynek nincs oka - valamilyen politikai cél érdekében - nem a színtiszta igazságot állítania magáról, aszerint hajlítja, változtatja ismereteit, elképzeléseit önmagáról, amint objektív tudománya mind nagyobb világosságot vet kérdéseire. A románok - említett okokból - ennek ellenkezőjét, a merevítést, konzerválást, állandósítást végezték és végzik. Ily módon elkerülhetetlenné lett, hogy a román nemzetkép időszerûtlenné ne váljék (ellentétben ebben is a magyarral). Az erdélyi magyarok a bőrükön tapasztalták ezt az időszerûtlenséget: mikor a régtől fogva táplált aspirációk kielégítésére egy nagy országot kaptak a románok, azt hitték, hogy még mindig a XIX. században élnek, s nemzetállamot akartak csinálni belőle. Jól tudjuk, milyen gyötrelme származott belőle a nem románoknak.
A román nemzetkép fenti állandósulásával természetesen állandósult a románság látása, szemlélete is. Hiába próbálunk, lehetetlen a tolmácsolt nemzetképben mást is találnunk, mint dicsőséget. Mohón s tele állandó vérmes reményekkel, csak a dicsőségre vagy a dicsőségnek értelmezett eseményekre volt kíváncsi sorsából keleti szomszédunk - mintegy a szíve s agya erősítésére, hogy dicső sorsot érdemel az, akinek dicső a múltja. Miközben lelke vagy másfél századon át nagy politikai jövendőről tervezgetett, olthatatlan szomját oltogatta a fényes történettel. Amióta a dákoromán nacionalizmusra tette fel életét vagy halálát, s emellett álandóan kitart, azóta egyúttal szükségszerûen állandó dicsőségben is él. Annyira, hogy nem ritkák az olyan dicsekvések, melyek szerint a románok akár a kultúra élén is állhatnának. Mondanunk sem kell, hogy ma már ilyen irreális képzelgések nincsenek a magyar s a korszerû európai nemzetképekben. A román nemzetkép világosan mutatkozó mesterséges állandóságát s ragyogását elsősorban kétségtelenül a folyton bőséggel buzogó román érzelem biztosította. Egy tanulságos magyar kiadvány jelent meg nemrégiben az utolsó ötven évben közzétett román néprajzi térképekről.* Ezek jó részéről lehetetlen feltennünk, hogy tudós kéz rajzolta volna őket. Az érzelem festett rajtuk románnak mindent, mint ahogy az érzelem állította úgyszólván a glóbus középpontjába Romániát egy jellegzetes térképen, melyen a románok elterjedését ábrázoló körök szinte Európa felét átölelik. Az érzelem elháríthatatlan kitörésének s nem tudományos kutatómunkának az eredménye az a legújabb kombináció is a románok eredetéről, mely mostanában lett ismeretes a magyar olvasóközönség előtt.** Ez már odáig előkelősíti a románokat, hogy még a római származással sem elégszik meg, hanem - megfordítva a dolgot - a rómaiakat is a románokból, illetve ezek őseiből, a dákokból származtatja. Ha érzelem ragadja el a románokat, semmin sem lepődhetünk meg, hiszen ők szomszédságunk legérzelmesebbjei. Olyannyira, hogy még tudományosságukban is az érzelem dominál. Vagy mivel mással volna magyarázható az a suttyomban ható terror, mely nem engedi meg, hogy a dicsőségesen duzzadó nemzeti érzésen csorbát ejtsen a tudomány? Magyarok jól ismerjük ezt a terrorfélét: a múlt század vége felé egyik karakán tudósunk összeszedte elődei ,,hazafias véleményét? a magyarság szittya származásáról, a hazafiatlanság vádját sütve az ellenkezőt állítókra. Ami azonban nálunk múlt századi tünet, s elmúlt, miként a tavalyi hó, a románok között ma is érvényben lévő elv. Hogy ebből milyen károk származnak rájuk, szinte feszeget az indulat, hogy bőven leírjuk. Elég azonban, ha csak egyéb szomszédaink, a szlovákok nagyjából azonos tudósi eljárására utalunk. Kétségtelen, hogy elsősorban romantikus az ismertetett nemzetképet alkotó román tudomány: a régmúltat látja a legfényesebbnek, mert abban érzelmes képzeletét szabadjára engedheti, adatok nem kötik meg; annak hőseit emberfelettire nagyíthatja, országát széles e világon rettegettnek. Romantikus természetével egyúttal anakronisztikus is: a románok konkrét őseiről beszél egy olyan régi korban, amikor inkább csak kultúrákról, mint egyes népekről lehet szó, nem akarván tudomást venni a modern kutatási irányelvről, hogy a népi egyéniségek kialakulása az emberi történésnek aránylag újabb fejezete; a nagy múlt s a nagy jövő ábrándjait ezenkívül számtalanszor előre- és visszavetíti. Mindezekből következően kritikátlan: tényeket felfúj, túlértékel; egészen friss eszméket, melyeket a legújabb kor szült, mint például az összes román egyesülését, a múlt provinciális mozgolódásaiban és kalandjaiban is felfedezni vél. Előítélettől vezetve, a román múlt számtalan kérdését, területét munkálatlanul hagyja, vagy mesterséges beállításban látja. Egyszer még pironkodni fognak a románok, hogy emiatt idegen, magyar tudományosság látott neki a román múlt még sok tisztázatlan kérdésének. Ennek a magyar kutatásnak lehetnek elfogult, hellyel-közzel esetleg még rosszakaratú eredményei is, hiszen mindnyájan emberek vagyunk. De előbb-utóbb szemléletváltoztatásra fogja bírni a mai praedestináltan romantikus-anakronisztikus-kritikátlan román eredet- és múltvizsgálatot. Ez annál inkább is lehetséges, mert minden tisztafejû ember láthatja, hogy a románok súlyban és tekintélyben semmit sem vesztenek erejükből, ha a mind jobban világosodó igazságra helyezkednek. Mert vajon oly nagyon lényegesen kellene-e változtatni az öntudatukon, a politikai magatartásukon, ha a tényeknek megfelelően azt állítanák, hogy a Balkán északi részén romanizálódva s hallatlan vitalitással eltelve, lassan elözönlötték nagyjából azt a területet, melyet egykor az apjuk, a római, birtokába vett? Isten látja lelkünket, hogy mi ebben még nagyobb öntudatépítő lehetőségeket sejtünk. Ma csak egy régóta hazudott s mesterségesen életben tartott dicső múlthoz kell méltónak lenniük a románoknak; olyan állapot ez, melynek terméketlensége, csupán megtartó jellege előbb-utóbb ki fog derülni. De ha azt tartanák magukról, hogy felköltözve a Duna fölé, a régi római provincia szerepét akarják átvenni a rokonság jogán, akkor ehhez a szerephez méltóvá kellene válniuk; s ez olyan folyamat volna, melynek építő, alkotó jellegét a végletekig lehetne fokozni a románság hasznára. Mindez azonban merő, haszontalan agyvillódzás. Ma a románok, bizonyára presztízsokokból, a dákoromán kontinuitáshoz ragaszkodnak, s azt szépségflastromozzák a tudományos közvélemény nem kis vidítására. Nyilván azért teszik ezt, hogy a második világháborúból ugyanazzal az országgal kerüljenek ki, mint az elsőből, nem gondolva arra, hogy ma már csak pislákolnak azok az elvek, melyek huszonöt éve döntöttek.
Ez azonban az ő dolguk, minden nemzet a maga módján szokott képet festeni magáról, megokolást keresni létezésére, küldetést szabni tagjai elé. Ahogy ezt jelenleg teszik a románok, akképp kell nekünk a lehető tanulságokat leszûrnünk:
Naiv fia az a Kárpátok vidékének, aki azt hiszi magáról, hogy kizárólag ő tarthatja a legkiválóbbnak nemzetét. Ha a magyarok között volna ilyen, e tanulmány első öt pontjából meggyőződhet, hogy a románok nem kevésbé a legkiválóbbnak tartják nemzetüket. Ne kísérletezzünk még olyasmivel sem, hogy melyikünknek vastagabb az irodalomtörténete, nagyobb a tehetsége, értékesebb és több a produkciója. A nacionalizmus egyformán elégített ki minden nemzetet. Hiszen nem a nyersanyagok tömegéhez, még csak tagjainak a számához sem kötötte egy nemzet nagyságát, általában a legkevesebb konkrétumhoz s rációhoz. Annál inkább azonban az érzelemhez - ezért édestestvére a nacionalizmusnak a romantika, az érzelem stílusa. Az érzelem pedig általános emberi tulajdonság, mindenütt meglelhető, akár az étvágy vagy a szomorúság, s nem függ egy társadalom, közösség nagyságától: egy kis gyülekezetben épp annyi lehet belőle, mint egy arénában, egy észtben épp annyi, mint egy angolban. Semmi csudálatos nincs tehát abban, hogy az egyes nemzetek körében kitermelődött nacionalizmus egyforma hevû, fantáziában, kebeldagasztásban vágyakban, célokban egyenlő értékû. Ha tagadnók, hogy a nacioanlista román a maga módján épp annyi értéket, biztatást láthat nemzetében, mint a magyar, ezzel körülbelül olyan badarságot hinnénk róla, hogy nem lehet annyira szerelmes vagy érző szívû, mint mi. (?)
1943
* Rumänische ethnographische Handkarten, und ihre Kritik. Staatswissenschaftliches Institut, Budapest, 1942, 44. o., 34 térképpel.
** Lupa elmélete, I. Kisebbségi Körlevél, 1943, 1. szám. Gáldi László cikke.
Mikecs László
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-12-08: Archívum 2003–2007 - :

Periszkóp