
Aki először jár a Sziklás-hegység Nemzeti Parkban, s egy régi mondás szerint követ szeretne tenni a nyelve alá, annak nem kell sokat keresgélnie, a parittyakő nagyságtól egy 452 tonnás darabig terjedő skálán minden méretben és választékban talál. Az utóbbit azért említem, mert 1982-ben a Lawin Lake gleccsertó gátszakadása alkalmával a völgy felé rohanó nyolc méter magas vízfal egy ekkora szikladarabot görgetett le a völgybe, ha pedig a tízezer lábnál magasabb hegytömböket egyetlen kődarabnak nézzük, rájövünk, hogy a kőkolosszusok kínálva kínálták a Sziklás-hegység nevet.
Mi a Rocky Mountain National Park peremére potyogtatott Estes Park nevû üdülővároska számos fogadójának egyikében, a Travelodge Motelben szálltunk meg, s a hatalmas görgeteg kövekből kirakott törmelékkúpot látogatásunk harmadik napján kerestük fel. Itthon a szépmezői törmelékkúp peremén található talicskányi görgetegköveken csodáljuk a víz hatalmas erejét, ott a ház nagyságú, aláguruló sziklaalakzatokon mérhetjük le az ember parányi voltát a természet dimenzióihoz képest.
A kő tisztelete
Az Egyesült Államokban a kő tiszteletét nem csak a nemzeti parkokban csodálhatjuk meg, hanem ezen kívül is. Építőanyagként ezer- és ezerféle színben és formában találkozunk vele, a Sziklás-hegység felé vezető utak mentén valóságos ,,kőkirakatok? sorjáznak. Mint nálunk a méterfát, úgy rakják össze a ,,kőárut?, nagyjából építésre alkalmas azonos nagyságúakat. A kőfaragást és kőrakást mûvészi tökélyre emelték. A gömbfával kombinált kőalapú épületek szemet-szájat tátva tartó csodálkozásra késztetik az embert. A lakóépületek között is csupa csoda építményeket láthatunk, de az egyszerre több ezer turista fogadására alkalmas számos szálloda, motel, fogadó szépséges látványa is vonzza a látogatókat. Az épületek mutatósságát fokozza a táj, a pajtányi vagy akár háztömb nagyságú szikladarabok a tájépítészet díszítőelemeivé válnak.
Mûvészien összeillesztett gömbfából képezik ki a hidakat, korlátokat, a kijelölt pihenőhelyeken az asztalokat és padokat. Mióta kinyílt a mi építészeink előtt is a világ, itthon is látni hasonló, szemrevaló építményeket, térplasztikai elemként is mutatós hulladéktartókat, étkezőasztalokat, padokat. Ilyen például a Sugás felé vezető útnál, a Honvédforrás közelében a tölgyfa asztal és az ezt körbekerítő pad, amellyel még a vandál természetûek sem kelhetnek birokra. Csak a környéke ne lenne tele rothadó szeméttel, törött üvegcseréppel, s a patak medre eldobált nejlonzacskókkal, annak ellenére, hogy néhány méterre ott látható a hatalmas bádogkuka. Mióta az árnyékszéket kitalálták, valami ilyesmi is elkelne az ilyen helyeken, hogy a fák alja ne legyen tele ürülékkel. Persze, azt nem kívánhatjuk, hogy oly módon, mint az amerikai nemzeti parkokban, a pihenőhelyeken higiénikus és mutatós illemhelyek is legyenek, de valami pottyantós megoldást csak ki kellene találni. Ezen a kiránduláson is elmesélte a fiam, hogy valahol Kaliforniában először nem tudta mire vélni, hogy egy lapátkával miért szaladgálnak be a fák közé a cserkészek, amíg rá nem jött, hogy akárcsak a jól nevelt macska, a föld alá kaparják azt, ami másképp a föld felszínén bûzlene, s a legyek-rovarok révén a gazdájához is visszakerülhetne.
A víz - a szépség forrása
A harmadik természeti elem, a víz szintén a táj dísze. Az Estes Parkban és az üdülőváros fölött lévő hegyekben a gleccsertavaknak, duzzasztott tavaknak, a folyóknak és patakoknak mindenike mintegy cáfolata annak a mondásnak, miszerint addig lépj a vízbe, amíg a kövét látod. A kristálytiszta vizû tavakba többméteres mélységbe is be lehet látni, és naponként csodálhattuk, akár egy akváriumban az egyébként igen óvatos és félénk pisztrángféléket is. Az amerikai vízi világhoz tartozik az is, hogy a kirándulók mûanyag kulacsokat, palackokat visznek magukkal. Sem a csermely, sem a forrás vizét nem isszák. Az üzletekben különböző méretû palackokban árusítják az ivóvizet. Jómagam szívesebben belekóstoltam volna több forrás vizébe, de el kellett kerülnöm a fiam-menyem esetleges megjegyzését, hogy itt mi illik és mi nem. Azt is el kell mondanom, hogy a nemzeti parkok területén alkoholt fogyasztani sem illik, amelyet mi, ,,jól nevelt európaiak? néha megszegtünk ugyan, titokban a pad alatt a poharakba csempészve a 3,3 decis dobozos sör tartalmát. A Rocky Mountain Nemzeti Parkban nincsenek kocsmák, egyszerûen nem árusítanak alkoholtartalmú italt. Azon csak mosolyogni tud az ember, hogy a mi gyermekkorunkban a ,,szovjetológus aktivisták? a Coca-colától részegen dülöngélő jenkikről beszéltek. És valószínû, az italozási szokások hiánya miatt a természet csendje vagy a természet természetes hangja az uralkodó zene és muzsika. Sepsibesenyőn egyetlen nap alatt a manele-manele kedvelői nagyobb zenebonát csapnak, mint a Rocky Mountain Nemzeti Parkban egy egész évben.
Az Estes Park kellemes kisvendéglőiben viszont kiváló borok kaphatók. Sör is, az említett kisdobozos és kisüveges kiszerelésben. A vendéglői árak az üzletinek a többszörösei, amíg például egy kisüveg - 3,3 dl - áruházban 80-90 centért megvásárolható, azért vendéglőben 3-5 dollárt is számláznak.
Egy hónapos amerikai tartózkodásom alatt és a több ezer mérföldnyi szárazföldi utazás során egyetlen illuminált, ittas vagy részeg embert sem láttam. Rossz - vagy éppen jó? - nyelvek szerint repülőn is a Malév-járatokon van számottevő alkoholfogyasztás. Én a KLM Chicago-Amszterdam járatán úgy jutottam 2,5 dl finom fehérborhoz, hogy hiányos angolnyelv-tudásom miatt a mellettem ülő idős hölgy rendelésére mutattam, gondolván, hogy hûsítőt kért. Ez volt az egyetlen eset, amikor a nyelvismeret hiánya ízlésemre és javamra szolgált.
A Sziklás-hegység Nemzeti Parkban három napig bóklásztunk. Az természetes, hogy az ember a saját fia kapcsán elfogult, de ettől azért magamat némileg függetlenítve és felmentve azt is el kell mondanom, hogy képzett geológus és szenvedélyes természetjáró ember, sőt, a pszichológus Anikó menyemet is ideértve valami páratlan élmény és állandó információs forrás egy tíznapos természetjárás. (A Sziklás-hegység után a Grand Teton és a Yellowstone Nemzeti Parkot is felkerestük.)
Többnyire terepjáró kocsival, de - tekintettel az én tavalyi by-pass szívmûtétemre - 3-6 kilométernyi gyalogutakra (ösvényekre) is vállalkoztunk. A legmagasabb tengerszint fölötti pont, amit elértünk, a 11 700 lábnyi hegynyeregben lévő Alpine Visitors Center (Alpesi Turista Központ). Az ottani tágas kő- és gerendaépület tetőzetét vaskos gerendákkal borítják, hogy a szél a födémet le ne reptesse. A hegynyergen átvezető romantikus utat télen lezárják. Nyári turistaszezonban milliók látogatják. A számok nagyságrendje mindenhol imponáló, az Estes-tavat évenként félmillió horgász, csónakázó, hajókázó, vízibicikliző, kajak-kenuzó keresi fel.
Közhelynek számít, de az ember nehezen talál szavakat annak az érzékeltetésére, hogy mit jelent a természet igazi szeretete és valódi védelme. A nemzeti parkokban, ha csak az útra nem zuhan, se egy fát, se egy kavicsot nem mozdít el a helyéről senki.
Egy napot a Moraine Park (Moréna Park), a Bear Lake Road Park (Medve-tó úti park) és tavainak megtekintésére szántunk, ahonnan jól látni a 13 570 láb magasságú Cheps Read Pk csúcsot. Az egymást füzérszerûen követő, morénák vájatában keletkezett gleccsertavak, a Fern Lake (Páfrány), Odessa Lake, a Cub Lake (Medvebocs-tó), Emerald Lake (Smaragd-tó), Nymph Lake (Nimfa-tó), The Lock Lake (Lakat-tó) eszményi szépségûek. Mindenik vizének színe más és más, a tavak partjáról látható háttérhegyek a leginkább a mi Fogarasi-havasainkra emlékeztetnek, ,,csupán? annyi a különbség, hogy magasságuk a Kárpátok legnagyobb csúcsainak majdnem a duplája. És a kontinentális vízválasztó hosszúsága is ,,amerikai méret?.
Szarvaslesen - a motel kertjében
A Sziklás-hegység Nemzeti Parktól augusztus 26-án búcsúztunk. Napkeltekor Anikó menyem csodálkozva nézett ki az ablakon: jé, mennyi szarvas!
A motel pázsitos belső udvarán harminc szarvas legelészett, majd pihent. Percek alatt a vendégek kisereglettek, és fényképezve majdnem elvegyültek a szarvasok között, amelyek idilli békességben legelésztek tovább. Csak a büszke szarvasbika emelte magasra sokagancsos ékességét, éber figyelemmel őrködve a hárem békéjén. Lenyûgöző látvány volt, később a Yellowstone Nemzeti Parkban egész szarvascsordákat is láthattunk közvetlen közelről, de az első látvány az épületek között legelésző félig szelíd állatokkal a majdnem zárt térségben a legmaradandóbbnak bizonyult.
Az ember győzelmének bizonysága volt önmaga fölött, amikor gyilkoló fenevadból a természet csodálójává szépül.
Sylvester Lajos