Nemzet-nemzetiség: Nemeskürty István, a mi Julianus barátunk

2005. december 14., szerda, Archívum 2003–2007

Kis népek nagy történelmi pillanatai mindig tragédiák. Hát a nagy népeké nem? Azoké is. Ugyancsak a kis népek tragédiái. Alighanem e felismerés erjedezhetett Nemeskürthy Istvánban, mikor IV. Béla múlt század végi Julianus barátjaként a magyar történet forrásvidékei után eredt, drámákra érzékeny esszéíró tollal. Dráma feslik föl, merre tekintete visszabolyong az időben, szólván Dózsa György tetteiről, a Mohács utáni tizenöt esztendőről vagy az azt követő elfeledett évtizedről, s akkor is, ha mélyről fakadó, dokumentumértékû meglepetéseket felbuzogtató requiemet szárnyaltat a Don-kanyarban elpusztult 2. magyar hadseregért.
Nemeskürty bevallatlanul is józan elmepórázán tartott szenvedéllyel fordul a magyar históriához létértelmezésért, mint aki megélte, hogy több mint ötven esztendőn át kisajátítani, sőt ellopni szándékozták nemzetünk történetét, kótyavetyélvén aktuálpolitikai heti-, sőt napivásárokon. Mint aki szigorúan számon tart minden tudományos forrást, kútfőt, de nem feledi, hogy ,,előbb volt a magyar történelemtudat, mint történelemtudományi mû?. Figyel Anonymus honfoglalásregényére, sok százados népi emlékezetre, miszerint államalapítás előtti magyar törzsek maradtak az őshazában, melyeket Julianus barát meg is talált, s hogy a Miatyánk középkori szövege csaknem szó szerint azonos azzal az imával, melyet ma mormolunk. Vajon összedőlne e térség fel­építménye, hol megkímélik a serdülőt matu­randus-vizsgát tenni ősei magyar történetéből, ha házi olvasmányul ajánlanánk legalább a Mi magyarok címû Nemeskürty-munkát a maga nagy tárgyi aparátussal, nyelvi és stílbéli bûbájjal kalauzolgató, máig lüktető szívbéli hangjaival? (Vagy ha már kivonatoltan, ostyában adagoljuk komputerizált, zenebonás világunkban a világszellemet is, annak függelékeként közölt Kislexikonát legalább.)
Ezért megkerülhetetlen nagyszabású irodalomtörténete is, a Diák, írj magyar éneket, mely a középkortól 1945-ig hozza szívközelbe literatúránk idővel dacoló értékeit, a megszokottnál emeltebb tekintettel pillantva korokra, társadalmak történetére, írók és olvasók viszonyára.
Így válhatott ?, a mind megjelenésében, mind szellemiségében elegáns úr, katonacsalád sarjaként kincseit pazarló tudós ember, a jelenkori magyarság közvetlen szóval megszólítható tanár urává, aki a szellem lehető minden szintjén képes józanító szavakkal bûvölgetni nemzettársait. Talán kevesen tudják, hogy történelem és nyelv egységének, e nemzeti szérumnak a korszak csaknem minden hadszin­terén: könyvteremtéstől filmgyártásig apostola volt, mint kiadó és filmkatalizátor, históriai balhiedelmek ellen tényeket torlaszoló történész. ? adta ki először Ottlik Géza korszakos mûvét, az Iskola a határont, ő verbuválta együvé a Jancsó Miklós?Hernádi párost, hogy egy sötét korban a Kárpát-medencéből a magyar filmes jelenlét is kiragyoghasson a nagyvilágba. Kevesen tudják, hogy forgatókönyvírója volt az Egri csillagoknak, a Tizennégy vértanúnak, Széchenyi napjainak, a Requiem egy hadseregért címû alkotásoknak.
Utóbbi munkájában feltárván egy szolgalelkû, nemzetvesztő háborús politika minden apró részletét, a második magyar hadsereg doni katasztrófájának megjelenítésével tabukat döntve nyitotta meg a magyar történelmi dokumentumfilm-gyártás Sára Sándoron át továbbívelő, 150 000 magyar katona értelmetlen halálának nem emlékmûvet, felkiáltójelet állító szembeszegülő sorát.
Nemeskürty igazság- és hatásmechanizmusa ebben rejlik, sosem csupán a történelem érdekelte a maga száraz tényeivel, hanem a számtalan lehetőséget nyitva tartó múlt, amikor még eleven jelen, vádló élet volt.
Ezért hát történelem és nyelv összefüggésében ? ma egyik legnagyobb identitáskeresőnk, aki vallja: ,,a magyar irodalom tartotta fenn évszázadokon át a magyar létezés folyamatosságának tudatát?. Ezért is toldotta meg história-tudományát a szépíró tollával.
Nemeskürty István a millenium évében azért vállalt az ünnepség felöltöztetésére kormánybiztosi szerepet, mert a gúnya alatt is rég felismerte: ,,Magyar­ország emberanyaga a huszadik század második felére kicserélődött?. A történelmi agymosáson átesett lakosság feledvén Széchenyi­ék eredendő liberalizmusát és legnagyobb magyarkénti hazafiságát, a szocialista internacionalizmus és kozmopolitizmus mételyét legeli. Napirenden a nemzet tagadása és fitymálása, a magukat nemzeti érzelmûeknek vallók gúnyolása. A hatósági származáskutatásnak jelentős része van ebben - vallja -, s nem kíméli magát némi váteszi imperatívusztól:
,,Megmaradásunk feltétele a nyelvünk. A következő ezer év akkor maradhat a mi ezer évünk is, ha bármiféle politikai rendszerben megtartjuk nyelvünket. Amíg anyanyelvünkön gondolkozunk, tervezünk, érvelünk, alkotunk, addig a nemzet magától értetődően jelen van, létezik. Ha annak idején a hatóságilag előírt ősnyomozás (és ősválasztás) évtizedeiben tudatosan átéltük volna, hogy nyelvünk által vagyunk magyarok: sok tragédia elkerülhető lett volna.?
Csoda-e hát, hogy a magyar nemzet sorsszálakat bogozgató krónikása Erdély szerelmese is egyben. Kevesen ismerik mifelénk Édes erdély címmel 1988-ban megjelent Erdélyi krónikáját, dokumentumjátékát, mely első mondataival a Trianon-trauma eleddig annyit bújkáltatott történelmi előzményéről ránt le leplet, miszerint
,,1916. augusztus tizenhetedikén Párizsban a Román Királyság megbízottai titkos szerződést kötöttek Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország képviselőivel!?
Természetesen Erdély sorsáról. Tovább­lapozható a történet mindmáig.
Álljanak itt szinte napiparancsként szikrázó mondatai, Magyarnak számkivetve címû könyvéből:
,,A nagyvilág nem kedvel bennünket. Legkevésbé belőlünk meggazdagodott szomszédaink. Bár nekik alighanem sikerülni fog zsírosabb falatokhoz jutni a közös tálból.
?rizzük féltékeny gonddal nyelvünket, kultúránkat. Nézzünk mindig az állam vezetőinek körmére. Ne tehessék azt, ami nekünk káros, és csak nekik hasznos. Ne engedjük el Isten kezét.
Ne tûrjünk el mindent a parancsolgatóktól. Nézzünk bátran a világ hatalmasságainak szemébe, és ne mulasszuk el az országunkat kormányzó bárkiket figyelmeztetni arra, hogy létezik náluk nagyobb erő is: Isten akarata. És a mi hitünk.?
Személyes élménnyel szegném be laudációmat. Több mint évtizede, mikor lapszerkesztőként is rám dörömbölt a felismerés, hogy olvasó székely atyámfiai mily járatlanok - okkal - nemzetünk históriájában, budapesti telefonján csöngettem föl Nemeskürty István tanár urat, egyezne bele a Mi magyarok címû csodálatos összefoglaló munkájának honorárium-térítésmentes székelyföldi napilap-közlésébe. Mintha az Úr hangja válaszolt volna történelmi koturnuszokkal rakott, mégis visszhangos dolgozószobájából: ?Mindig egy ilyen telefonhívásra vártam, barátom. Üdvözletem a székelyeknek.? Így olvashattuk másfél éven át háromszékiekül naponta, hogy Mi magyarok vagyunk.
Farkas Árpád
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép