
(részlet)
Charlestownban szinte egész napot töltöttünk. Bostonban estvére Everett úrhoz voltunk teára híva, hol nagy társaságot találtunk, s mindazon fényt és szokásokat, melyek az angol tea társaságokban s a francia soirékban divatoznak. A tea előtt és után a társaság különböző körökre oszlott, s különbözők voltak a beszéd tárgyai. Valamint az idegen vágyik azon ország és nemzet dolgairól kérdezősködni, hol mulat, éppen oly kérdezősködők ők is s vágyakodók az idegentől az ő hazájáról hallani. Magasztaltam egyik vendég előtt mindazt, amit eddig Amerikában láttam: a törvényeket, iskolákat, fogházak rendszerét s számtalan intézeteiket. A beszéd fordulatai természete szerint ők is nagy kívánsággal óhajtották volna hallani mindazt, hogy hazánkban, tőlük ily messze földre ugyazon tárgyak miként állanak: törvényeinkben mik a szabadság főbb elvei? Mik a garanciák? Iskoláink és a tudományok mely lábon állanak? Mi a nemzet nyelve? Német-e, deák-e, vagy a német és deáknak valamely dialektusa? Fogházaink mely rendszeren alapulnak? S melyek nevezetesebb intézeteink az emberiség s nemzeti mívelődés elémozdítására?
Mint aki nem igaz úton járt el valamely dologban, a becsülete érzeténél fogva szólíttatik fel, hogy a dologról számoljon, éppen oly szorongató helyzetben találtam magamat e kérdések alatt. Érzettem egész súlyát e kérdéseknek, hirtelen keresztüllebbent lelkemen hazánk e pontokbeli állása és az amerikai közötti különbség. Óhajtottam volna, hogy becsülettel vonulhassak vissza a pályáról, de azon kínzó állapotba voltam téve, hogy vagy tudatlannak maradjak hazám dolgairól, vagy hazudjak, vagy piruljak egy amerikai előtt. Próbálgattam az e tárgyban Európa más nemzeteinél látottakra kitéríteni a beszédet, de azokat ők már tudták, s csak a miénkről vannak homályban - s megint az engemet égető pontra csavarodtam vissza.
Különböző habozásaim által hihetőleg nemigen kielégítő bényomatot hagytam nálok, de annál mélyebbek voltak szívemben a bánat bényomatai e háztól eljöttöm után. De sok ily bánat kesergetései aggódtatják a magyar utazót külföldön, ha az a szerencsétlensége van, hogy hazája emlékét is mindenütt viszi magával, és ha honját nemcsak termékenységéről, hanem mívelődéséről is büszkén kívánná emlegetni. Még soká kínzott a tea alatti bajos helyzetemre emlékezés. Feltûnt előttem hazánk állapotja, literatúránk, tudományink, mívelődésünk állása, minden előítéletek, s hazánknak ily ismeretlensége a külföldön, s szívem elfogódott. Ha vajon maga a magyar-e oka e hátramaradtának a mívelt világtól? Miért, hogy e nemzet csak örökös, messzerémlő vágyás közt eped? Mi az a fátyolozott, homályos bánat, mely íróink nagy részében fő karaktervonás? Mi az, mit oly sok jobb érzésû magyar ezerképpen és ezer formákban ki akar fejteni előmenetelünkre, s mégis senki az igazi nyelvet még el nem találta? Ezen érzések harc és csüggedés közt hánykódtatják a lelket, s csak a jövendőre való hivatkozásban hagynak enyhületet.
Azon számtalan intézetek közt, melyek Boston és a massachusettsi státusban az értelmi és erkölcsi mívelődés terjesztésére alapíttattak, igen nagy figyelmet érdemel az iskolák állapotja. Boston polgárai voltak elsők, kik mindjárt a szabadságháború után az egész népnek taníttatását s míveltetését sürgették, annak elkezdésére sikeres lépéseket tettek, s a mostani tökéletre vitték. Követék a példát a többi státusok is, s az iskolák állapotja mindenütt a nemzet főbb figyelme tárgyául vétetett fel, mint amelyek a szabadság elvei s a respublikai igazgatás fenntartására legelső eszközök. Büszkék is a bostoniak ezen intézeteikkel, s ámbár az amerikaiak nem könnyen adóznak, mégis e célra minden ember, ha gyermeke nincs is, tiszta jövedelmeiről évenként bizonyos adót fizet. Mely mód által az iskolák jövedelme csaknem egészen a tehetősebbektől telvén ki, a szegény szinte ingyen tanulhat. De nagy gondot is fordítanak arra, hogy a státusban minden ember gyermeke tanuljon, s amely szülők elmulatnák gyermekeiket taníttatni, mindannyiszor büntetést fizetnek az iskolák jövedelme tárába. A státus törvénye azt tartja, hogy minden ötven famíliából álló helységnek vagy kerületnek iskolája legyen. A kerületek meghatalmaztattak, hogy az iskolák fenntartására rovatalt tehessenek. 1830-ban Bostonban volt 80 köz- és 155 privát iskola, öszvesen 235, tanulók 11 448-an. Esztendei költség 196 dollár. (The American Almanac for the Year 1831 [Az 1831. év amerikai almanachja]. l. 186.)
Legrégibb az egész Egyesületben a cambridge-i vagy a Harvard Kollégyom, melyet még 1633-ban, a telepedés idején alapított Harvard nevû pap. Cambridge Bostontól két mértföldre esik. Kimentünk oda a kollégyom megnézésére, s ajánlólevelünket Ware úrnak megadtuk, ki európai utazásából nemrég tért haza, s most az unitáriusok teológiai szemináriumának egyik professzora. Ware úr a kollégyom épületeiben 20 000 darabból álló könyvtárban, asztronómiai, matematikai, seborvosi, kémiai s anatómiai kabinetek gyûjteményeiben meghordozott, az intézet eredetét, mostani állását s rendszerét elbeszélte. Nyolc külön fekvő hosszú szárnyépületből áll a kollégyom. Egyik szárnyából a másba a legszebb fasorokkal béültetett ösvények vezetnek, s az egész egy szép angolkerthez hasonló. Most mintegy négyszáz ifjú tanulja a felsőbb tudományokat. A harmincöt professzori katedrákat többnyire kegyes adakozók alapították. Ami ezekből ki nem telne, a státus pénztára pótolja. Különösnek találtam, hogy sem itt, sem más státusokban a kollégyomok nincsenek magas falakkal kerítve, mint nálunk. Minden kerítés csak lécezetekből áll, s mégis, amint mondják, a legszorosabb fenyíték alatt vannak az ifjak. Az épületek végében áll az unitáriusok teológiai szemináriumjok és templomjok, hol minden vasárnap kétszer tanítást hallgatnak az ifjak.
Ámbár a professzorok nagyobb része unitáriusokból áll, azért mégsem unitarium kollégyom a cambridge-i, hanem a státus és nép kollégyoma, hol senkinek vallása számba nem vétetvén, a státus ifjai minden különbség nélkül tanulhatnak. Az amerikai oly számtalan iskolák és kollégyomok s annyi vallások közt egy sincs, mely ez vagy amaz vallásbeli felekezeté lenne különösen, azok mind a közönségéi. S hogy ennyi vallásbeli ifjú akadály, botránkozás, zavar vagy akárminémû vallásos súrlódás nélkül együtt tanulhasson, az megint egy igen egyszerû mód által történik Amerikában.
A konstitúció szerint, a vallás dolga minden polgárnak a maga kerületéhez s házi dolgaihoz tartozván, azon vallásra, melyet hiszen, gyermekét megtanítani a szülők s illető papjaik dolga és baja. Az iskolák s kollégyomokban csak azon tudományok taníttatnak, melyek minden embert egyaránt illetnek; a vallásos felekezetek elvei pedig, mint tudomány seholt nem. A vallásról a biblia-história olvasása alatt csak azon általános elvek adatnak elé, melyek minden keresztyénnel egyaránt közösök. Valamely vallás elveire különösen a szülők vagy az evégre fennálló úgynevezett vasárnapi iskolákban az illető vallások papjai tanítják a gyermekeket. S ezen mód által történik Amerikában, hogy ugyanazon egy iskolának tanítói s tanítványai mind különbféle vallásúak lehetnek anélkül, hogy soha ez kérdésbe is jönne.
Hogy valamely vallásbéli felekezet elvei mint dogmák tudományosan taníttathassanak, arra minden felekezet teológiai szemináriumot alapít a tagok önkéntes adakozásából. Ezekben az azon vallás papjaivá lenni szándékozó ifjak tanulják különösen a teológiát. Ilynemû szemináriumok: a kálvinistáké Connecticutban; presbiteriánusoké Auburn; unitáriusoké Cambridge; episzkopálisoké New York; baptistáké Hamilton; katolikusoké Baltimore; lutheránusoké Hartwich; methodistáké Madisonban, s tovább folytatva.
*
Cambridge-ből visszatérve, a massachusettsi státus vicegubernátora, Winthrop úrhoz mentünk ebédre. A vendégek a státus és város némely tisztviselőjiből s az itt utazó nehány idegenekből állottak. Az öreg Winthrop úr nagy örömmel fogadott, s lelkesedéssel említette, hogy hazánkfiát, gróf Benyovszky Móricot jól ismerte, s vele barátságban élt, míg ő Amerikában mulatott. Kedves volt ugyan nekünk hazánkfiát ily magasztalva hallani említtetni, de egyszersmind pirulnunk kellett magunkban, hogy Benyovszky életéből ezen epizódát idegen országban kelle megtanulnunk, s azután könyvekből keresni utána, hogy Benyovszky 1783-ban Franciaországból Amerikába jött által, s Baltimore-ban telepedett meg, hol az odavaló kereskedőkkel egyezésre lépett, hogyha Madagaszkár visszafoglalásában segítendik, bizonyos kereskedői elsőséggel fognak bírni a szigeten. Ezen egyezésök következéséül a baltimore-i kereskedők az Intrepid nevû fregattot felkészítették, mellyel Benyovszky 1785-ben általment Madagaszkárba, hol 1786-ban a franciák ellen oltalmazva magát sáncai közt agyonlövetett. (?)
* The American Almanac for the Year 1831. I. 186.
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.