
1. A gyerekek és ifjak éhesek. Hónapokig nincs pénz tejre és tojásra, az őszi ruhavásárlás helyett pedig azt kérdezi a vezetőség, hol vannak a tavalyi cuccok. Ha pedig kinőtték, hát cseréljék el egymás között (Vass Mária vezérigazgató aranymondása október 26-án).
2. Nemrégiben a Kovászna Megyei Szociális Gondozói és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezetősége Svédországban és Franciaországban kirándult. A megye pénzén. Nemrég jöttek haza Egerből meg Balatonlelléről, és hát újra elhívták őket a kollégák. Természetesen, ugyanazon kiválasztottakat, akikkel már találkoztak, a jó kapcsolatokat ápolandó. Elnéztem a tapasztalatcserék fotóit - épületes svédasztalok, különböző helyszíneken, különböző poharakkal, félig teliekkel, félig üresekkel. Ugyanazok az arcok, félig okosak, félig eszesek. Semmilyen konkrét eredmény, pályázat vagy együttmûködési terv nem született, de ha mégis, akkor ezt nagy-nagy titok övezi. Ezért újra meg újra találkozni kell, és ez persze pénzbe kerül. Mi, többiek pedig várjuk azt a napot, amikor végre a gyerekeket nyaraltatja a gyermekvédelmi igazgatóság, és nem meddő hivatalnokait.
3. Októberben Vass Mária, a hosszú nevû gyermekjogvédelmi igazgatóság vezérigazgatója gyûlést hívott össze. Úgy érezte, annyi új kolléga van, hogy ismét mindenkinek el kell mondani, miről szól a gyermekjogvédelem. Az igazgatónő bemutatta a céget, majd átadta a szót az aligazgatóknak, akik ezek után már sok újat nem tudtak mondani, no de az ismétlés a tudás anyja, így egyesek elaludtak, mások pedig jól szórakoztak az alvókon. Aki ébren maradt, az viszont megtudhatta, hogy a gyermekjogvédelem nyolcéves pályafutása során mindössze négy nagyobb méretû pályázatot bonyolított le. Azt is megtudhatták, hogy ezeket a pályázatokat négy ember írta: Antal Árpád András, Székely Csaba, Csiszár István és jómagam. Továbbá azt, hogy jelenleg nincs nagyobb méretû pályázat sem megírva, sem letéve, így a gyermekjogvédelem a közeljövőben továbbra is a megye és a bukaresti országos hatóság pénzeire számít. (Hisz ki lenne az a kérges szívû választott képviselő, aki ilyen nemes célra ne adna pénzt? Isten bizony, szavazatokból sem szerezne sokat egy ilyen gesztussal!)
Ugyanakkor olyan kicsi megye vagyunk, és olyan jól megoldottuk a gyermekvédelmi problémákat, és annyi olyan megye van, amely nálunk nagyobb problémákkal küszködik, hogy ezért mi nem pályázhatunk nagyobb finanszírozókhoz, nagyobb pénzekre.
Különben sincs olyan pályázati kiírás, amit meg lehetne fogni - nyilatkozta Vass Mária az apatikus tömegnek. Eme képtelenségek visszhang nélkül maradtak. A gyûlés után egyesek gratuláltak, hogy mertem megszólalni, két ízben is (merthogy rajtam kívül senkinek semmi hozzáfûznivalója nem volt a kétszer is felolvasott nagy igazságokhoz), mások időpocsékolásnak minősítették a gyûlést. Talán szakszervezetet kellene alakítani, mint más rendes megyékben, különben mindenkivel mindent meg lehet etetni, még azt is, hogy azért nem nyerünk pályázati pénzeket, mert Háromszéknek nincs is ilyesmire szüksége.
Most pedig rátérnék arra, hogy mi a baj.
A projektek menedzsmentje
Nehéz elmagyarázni egyszerûen, magyarul, hogy a gyermekvédelem miért menedzseli rosszul a pályázatokat, nekem mégis ez a célkitûzésem, így kénytelen vagyok kiragadni a legközérthetőbb, legszemléletesebb tényeket és számokat.
1. Az első nagy gyermekvédelmis pályázat témája: Tizennégy családi típusú ház építése és mûködtetése Kovászna megyében, több mint 600 000 dolláros költségvetéssel. Megvalósítva: 1 db csernátoni, illetve 1 db illyefalvi ház. Tegyük hozzá, hogy a csernátoni ház dupla. Azazhogy jobbról is, balról is van egy-egy bejárata, innen is, onnan is nyílnak szobák, ezért aztán egy karakán székely huszárvágással máris két házról lehet beszélni. Tetszik érteni már, mennyit számít, ha a dolgok profi módon vannak tálalva? Ég és föld, siker és kudarc. Hihetetlen, de igaz: a fenti projekt sikerként van elkönyvelve, gondoltunk és tettünk egy nagyot a megye árváiért. Igaz, nincs tizennégy ház, de azért kettő mégis van. Bocsánat, már megint elfelejtettem - három!
2. A második nagy pályázat: utógondozó központ létrehozása 18 éves fiatalok számára. Több mit 100 000 eurós költségvetés. Magam írtam és valósítottam meg. Igaz, a 107 320 eurót nem használhattam fel teljes egészében, mert az igazgatóság vezetősége nem vállalta azt a kockázatot, hogy előre elköltse a büdzsé ama 20 százalékát, amelyet csak a végső elszámolás elfogadása után folyósít a Phare.
Ennél a projektnél viszont egy olyan kockázatot vállalt az igazgatóság, amely legalábbis sajnálatos: kisajátította magának azt a személygépkocsit, illetve néhány számítástechnikai ingóságot, amely a projekt javait képezi. Elmesélem a sánta magyarázatot, amely a mai napig él. Noha a gépkocsi papíron az utógondozó központé (ezt igazolja minden jelentés és leltárív, amely Bukarest vagy a megye számára készül), valójában az igazgatóságnál van, és kérelemmel lehet a kocsi használatáért folyamodni. Hogy a mi kérelmeinknél mindig akad fontosabb út is, az rendszerint egy sajnálatos tény, de nincs, kihez fellebbezni. Illetve amikor megkérdeztem Fejér Lóránt igazgatóhelyettest, hogy kinél lehet fellebbezni, széles mosollyal azt válaszolta:
- Hát itt, nálunk.
Köszönöm szépen: már látom, amint alulírott Béres Károly panaszlevelet teszek le Fejér Lóránt asztalára, amelyben közlöm az igazgató úrral, hogy nem értek egyet Fejér Lóránt azon döntésével, hogy másnak adja a mi kocsinkat. Fejér Lóránt pedig, elolvasván beadványomat, elgondolkodik azon, hogy most akkor vajon kinek van igaza: Fejér Lórántnak, avagy nekem? Majd bölcsen dönteni fog. Mármint Fejér Lóránt, aki egy személyben igazgatóhelyettes és helyettesítő igazgató is.
A másik indok, amellyel az igazgatóság kisajátította a kocsit: ha az ifjúsági központ használná rendeltetés szerint, akkor annak a kocsinak nem lenne gazdája, felelőse, és tönkremenne. Így viszont, hogy a kocsi az igazgatóságon van, és nem vezette más, csak három sofőr, egy adminisztrátor, egy titkárnő, egy jogtanácsos és egy igazgatóhelyettes (legalábbis én csak ennyit láttam a saját szememmel) - mindenki vigyázott rá, és a kocsi a mostani 40 000 kilométerjével is olyan, mintha új lenne.
Az igazgatónő tagadja, hogy az a számtalan feljelentés és panasz, amelyet a fentiek miatt az elmúlt két év során eljuttattam az illetékes szervekhez, bárminémû hátrányba hozta volna az igazgatóságot. Ugyan miért hozta volna, hisz csak annyi történt, ami az EU országjelentésében is benne van, hogy a Phare-projektek kapcsán történt a legtöbb korrupció?
Ezek után könnyen kitalálható, hogy a pályázatírási kedv és hajlandóság erősen megcsappant a gyermekjogvédelmi igazgatóságnál. De még ennél is jobban megcsappant a pályázatok lebonyolításának vállalása, hisz hogy egyéb példát ne említsek, amiután 100 000 eurót hoztam az igazgatóságnak, és vállalásom szerint a pályázatot 106 százalékosan sikerült megvalósítanom, én kaptam a leggyengébb éves minősítést: 17 pontot (a harminc lehetségesből). A magyarázat annyira ellentmondó és nevetséges, hogy egy munkaügyi per tárgyát képezi.
3. A harmadik nagy projekt megnyerése jókora meglepetés volt, tekintettel a teljesen buta költségvetésére. De hát mindenki csak legyintett. Jól van az úgy is! (Megjegyzem, a tulajdonképpeni projekt egy napot sem mûködött az ominózus költségvetés alapján. Azzal kellett kezdeni, hogy jóváhagyást kellett kérni a büdzsé átírására.) Ami egyáltalán nem volt meglepő, hogy senki gyermekvédelmis szakember nem volt hajlandó dolgozni benne. Így még egyszer szeretném kifejezni hálámat azon ,,külsősöknek?, az igazgató úr feleségének, az építészmérnök úrnak és a menedzser kisasszonynak meg a többieknek, hogy beszálltak (tisztelet a kivételeknek, akik időközben gyesre mentek).
Ebben a projektben az igazgatóság már vállalta azt a kockázatot, amelyet eddig nem, méghozzá a pénzek elköltését a végső elszámolás előtt. Úgy érzem, a több mint egymilliárd lejnyi kinnlevőségek valahogy össze is függnek az igazgatónő azon javaslatával, hogy az őszi ruhavásárlás helyett a gyerekeink egymás között cseréljenek ruhát? (Hivatalos nyelven pedig azt állítom, hogy eme projekt masszívan parazitálta más projektek, intézmények erőforrásait.)
Még egyetlen építő jellegû javaslatom volna a projekt stábja számára, mint régi pharesnak: az áfa-visszaigénylésnél, amelyben épp most robotolnak, egyszerûbb, ha eleve áfa nélkül vásárolják a javakat. De hát ezt így elsőre senki nem tudja. A baj csak az, ha meg sem kérdezi, utána meg durcáskodik?
Jelenleg nem tudjuk, hogy elfogadták-e a fenti projekt végső elszámolását. Szerintem nagyon össze vannak kutyulva a dolgok, de azt hiszem, ezt így nyilvánosan nem részletezhetem, mert szólásszabadság ide vagy oda, még a végén megsértenék valami szakmai titoktartási szabályt, amely összemossa az emberi butaságot az emberi méltósággal.
Szóval, van baj elég. És ezek után az is világossá vált, hogy nem azért nem jönnek pályázati pénzek a megyébe, mert nincs, ki megírja. Nem is azért, mert aki megírná, az ódzkodik, mert rengeteg vele a probléma, és a fizetés, mint minden állami intézményben, akkor is rendszeresen megjön, ha senki egyetlen eurót nem hoz a megyének. (Ezúton köszönet minden háromszéki adófizetőnek még egyszer, hogy eltart minket és ezt a nagyszerû gyermekvédelmi rendszert, és vezéreink külföldi ,,tapasztalatcseréit?, amelyek hátha-hátha megtérülnek valamikor, adná az Isten?)
Azért nincs szociális pályázati pénz a megyében, mert a vezetőség nem tudja - igen, sajnos, ezt ki kell mondani -, hogy mit, mennyit és mire lehet és érdemes lehívni. A vezetőség hülyítésére nem kell mást tenni, mint sosem kell neki ellentmondani; ami pályázatot a főnök kiró, azt becsülettel meg kell írni, és önhibánkon kívül el kell veszíteni. Ezen még senki nem vesztett rajta, de remélem, ezentúl a megyei tanácstagok vájt fülekkel fogják hallgatni az éves beszámolót, amelyben ott lesz, hogy ilyen pályázatot írtunk, meg olyat, de sajnos ,,kerethiány miatt? elutasítottak. A király meztelen!, és ami még nagyobb baj, egyáltalán nem hatékony.
A vezetőség
Vass Mária tavaly nyáron pályázta meg az igazgatói állást, amelyet addig helyettesítőként töltött be. Örökös ellenjelöltjeként én is megpályáztam ugyanezt az állást, de jelentkezésemet nem fogadták el, mert nem voltam köztisztviselő. Kelemen Tibor, a munkaügy igazgatója szerint be kellett volna perelnem azt, aki nem enged versenyvizsgázni, de hát késő bánat. Vass Mária önmagával holtversenyben megnyerte az igazgatói versenyvizsgát, ugyanazon a héten, amikor elvágták az egyetemen, így a gyermekjogvédelem egy kompetens igazgatóval gazdagodott, aki már nemcsak mérnök volt, de bukott pszichológusjelölt is.
Az idén újra meghirdették az igazgatói állást. A változatosság kedvéért most egyedül az én jelentkezésemet fogadták el, a Vass Máriáét pedig visszautasították, hiszen csak az idén tette le az egyetemi vizsgáit, és nem volt meg a kellő (ötéves) régisége a szakmában. Engem viszont sikerült megbuktatni a versenyvizsgán, és Vass Máriát ismét kinevezték vezérigazgatónak. És valami azt súgja, vagy a törvény fog megváltozni, amellyel a múltkori jelentkezését visszautasították, vagy addig húzzák-halasztják a versenyvizsgát, míg a főnök asszonynak kigyûl az öt év régisége. Ilyen az, amikor valaki nagyon jó menedzser. Mindenki (?) ragaszkodik hozzá, hogy megmaradjon állásában.
Szomorú az is, hogy nincs alternatíva. Nincs, akiből választani. Ilyenek a vezéreink, de hát van jobb náluk? A megye középtávú fejlesztési stratégiájának vitaanyagában az áll, hogy intelligenciát kell importálni, az fogja felfuttatni a közéletet, s talán a gazdaságot is. De hát hol vannak az okos fiatalok? Aláírják a nyilatkozatot, hogy majd visszajönnek Romániába, és azzal elmennek Nyugatra doktorálni. Esetleg vendégmunkásnak. Mint ahogy én is, ha a fenti elmélkedés után ki leszek rúgva. Elvégre senki sem pótolhatatlan - mondta Sztálin.
Béres Károly,
a sepsiszentgyörgyi utógondozó központ koordinátora