Sürgősen összehívott tanácsülésen módosított a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Országos Befektetési Ügynökségnek már régebb odaadott, a Berde Áron Közigazgatási Szakközépiskola udvarára tervezett fedett tornaterem építésére szánt terület méretén, mint kiderült, az ügynökség egy nagyobb, a Stadion utcában nemrég felhúzott sportcsarnokhoz hasonló létesítmény építését hagyta jóvá.
A nagyobb s teljességgel központi pénzalapokból épülő csarnok ellen nem emeltek kifogást a képviselők, azt viszont felvetették, miért nem a Kós Károly Szakközépiskolának épít az ügynökség tornatermet, hiszen kész tervvel rendelkeznek, ráadásul a sportiskolának is nagyon kellene már egy saját csarnok. Válaszában a polgármester kifejtette: a közigazgatási iskolába tervezett létesítmény az országos tornaterem-építési program része, típusterv alapján készül, a Kós Károly Szakközépiskola pedig a már elkezdett iskolatelep területén kap egy ugyancsak nagyobb, csarnok méretű tornatermet — igaz, ott egyelőre a finanszírozás befagyasztása miatt a munka leállt, a remények szerint viszont jövőben folytatják, ha nem a tanügyminisztérium büdzséjéből, akkor más forrásokat keresnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.