A fogathajtóidény fejeződött be csupán, a lovasesemények folytatódnak. Most szombaton a kökösi Bartha-lovastanyán (Farm utca 500.) vásárral egybekötött, nagyszabású lipicailó-kiállításra kerül sor.
Öt megye jelezte részvételét. Negyven lipicai lovat — köztük kanca, mén és csikó — csodálhatnak meg azok, akik kijönnek a szombaton 10 órakor kezdődő rendezvényre, mely a lovak úgymond küllemszemléjével, felvezetésével — természetesen bent, a lovardában — kezdődik, majd ebéd után (semmi gond, a sátrakban lesz kínálat bőven) nyerges- és fogatosbemutatóval folytatódik, hogy legyen alkalmuk a paciknak bemutatni, nem csak rendkívül szépek, kecsesek, hanem nagyon okosak, edzettek, képzettek is.
Ez lesz a megye történetében az első olyan lovaskiállítás, melyen minden lovat eladásra is bocsátanak. Ne hagyják ki! A vásárt se, de a lovasünnepet se, mert az lesz a szombati rendezvény a javából.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.