A mai kor kitűz egy-egy napot minden olyan dolog ünneplésére, amit a feledés veszélye fenyeget, vagy ami kívül került a közérdeklődésen. Így megemlékezünk a Földről a Föld világnapján, aztán a tisztaságról, a vakokról és gyengén látókról, majd a kultúráról.
Nekem az még külön tetszik, hogy a magyar kultúrának is szánunk egy napot, sőt, érdeklődés is mutatkozik — elég nagy — a műemlékek, a múzeumokban őrzött tárgyak, ereklyék iránt. Mind-mind letűnt korok emlékei, amikor még tisztában voltak azzal, hogy a kultúra egy nép lelkének tükörképe, amikor a halhatatlanságukat örökségül hagyták a míves nyelv, a szép varrottas, a gonddal megépített vár, templom, kúria, kidolgozott színpompás festmény, összegyűjtött, megkomponált, de mindenképp magyar dallamívekben is gazdag zenedarabok formájában.
Bármennyire örültem a kezdeményezésnek, a nemes eszmének, mégis Moldova György regénybeli szatirikus múzeumának képe ötlött fel bennem, ahol vitrinben mutogatták a valamikori proletárt a futószalag mellett, és a napi adagját, a fél rúd szafaládét, mint egy letűnt kor relikviáit.
Elismerem, ronda a hasonlat, de sokan csak azt a kultúrát érzik igazán a sajátjuknak — ennek megfelelően is élnek —, melynek mottója: Gyomrában él a nemzet. Bár az étkezési kultúra, a sajátos ízvilág is része értékeinknek, még e téren is hiányosságaink vannak, kezdjük elfelejteni ugyanis a magyaros ízeket, ételeket. Még szerencse, hogy itt vannak az ugyancsak divatos fesztiválok, közöttük a kolbászfesztivál, a halászléfesztivál...
A magyarságtudattal sincs minden rendben, mert nem megy az úgy, hogy én a magyar, te a magyar, hanem: mi, a magyarok. Ehhez már közösségi érzés kell, nem csak a kultúra csodálata, ami feltételezné az együvé tartozás érzését.
Eszembe jut egy kárpátaljai idős bácsi vallomása, akinek az jelentette a magyarságtudat kinyilvánítását, hogy megkondította a harangokat a faluban, amikor a szovjet csapatok kivonultak Magyarországról, mire éljenezve összesereglett a falu...
A kultúrát ápolni, őrizni mindnyájunk feladata, de a jelenkor értékeinek, nagyjainak támogatása mégis a politikai, gazdasági vezető réteg felelőssége elsősorban.
Felülemelkedni a kicsinyes torzsalkodások és az egyéni pecsenyesütések szintjén már garanciát jelentene arra, hogy nem csak magyarkodóink és kultúránk, hanem életképes magyar kultúránk legyen, amit még sokáig lehet majd ünnepelni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
