
Igazi elhivatottsággal végzett hosszú szolgálata folyamán a nyolcvanadik évében járó Bakk Pál szentkatolnai tanító a gyermeki tudat és jellem odaadó építője, illetve alakítója volt. Vonzó és nemes tartású személyiségéhez és alázattal végzett munkájához talán nem is a kézenfekvő, nemzet napszámosa minősítés illene, hanem inkább magvetőnek nevezném azt, akiről ez alkalommal mint emlékíróról kell szólnom.
Bakk Pál az értelmiségi pályára kiváló családi indíttatást kapott, hiszen felmenői között jeles írástudók találhatók, akik nemcsak családjukat, de nemzetüket és a keresztény katolikus egyházat is példásan szolgálták. ? maga a szülőfalu, Szentkatolna elemi iskolájából indult az 1930-as évek kisebbségi körülményei között, aztán a kantai-kézdivásárhelyi római katolikus gimnáziumban folytatta tanulmányait, és a csíksomlyói tanítóképzőben szerzett oklevelet. Közben a nagydiákot megérintette a második világháború szele, sőt, elsodorta egészen Németországig, de visszatérhetett csíki alma materéhez, és befejezhette tanulmányait a valamelyes reményekre feljogosító 1947-es esztendő nyarán. Világi és paptanárai a legkiválóbbak közül valók voltak, nem csoda, ha életre szóló példát és tudást szerezhetett tőlük, s maga Csíksomlyó is mélyen megérintette az ifjú Bakk Pált. Frissen végzett okleveles tanítóként küldetést vállalt azzal, hogy moldvai csángómagyar testvérei között a magyar anyanyelvû intézményes oktatás megteremtésének, gyakorlati kivitelezésének úttörői közé állt 1947 őszén. Külső, történelmi tényezők állták útját, hogy az, aminek az alapjait lerakta missziót vállalt kollégáival együtt, már nem kerülhetett tető alá. Így Bakk Pál is visszatért Háromszékre, és az 1950-es évektől az 1986-os nyugalomba vonulásáig szülőfaluja iskolájában oktatott és nevelt, sőt, az egész falu szellemi életének kovásza volt a diktatúra nyomása alatt, az 1989-es politikai fordulat után pedig mind közéleti szerepvállalásával (az RMDSZ szentkatolnai szervezete alapító elnökeként), mind kulturális-tudományos tevékenységével betetőzte munkásságát.
Kijelenthetjük tehát, hogy Bakk Pál tanító úr a jó sorsnak köszönhetően ott aratott, ahol a magvetést végezte. Pedagógusi munkájával, mondhatni, párhuzamosan végzett kulturális-tudományos tevékenységét is megkoronázhatta, megírván a Szentkatolna község enciklopédiájának tekinthető helytörténeti mûvét (Szentkatolnai krónika, 2001), amelyet az olvasók legkülönbözőbb rétegei forgathatnak haszonnal, ugyanakkor szakmai körökben is számon tartanak és nagyra értékelnek. Újabban pedig az emlékíró is meg-megszólal, életének egy-egy sorsdöntő szakaszáról vall irodalmi eszközökkel. Erről tanúskodik itt olvasható munkája, a Csíksomlyói töprengések is.
Borcsa János
A hajdani csíksomlyói tanítóképzőben elkezdett első tanévemet, az 1943-44-est a történelem tette emlékezetessé. Ekkor még javában dúlt a második világháború. A karácsonyi ünnepek, no meg a téli szünet elteltével a mozgalmas iskolai sport- és mûvelődési élet közepette szinte észrevétlenül köszöntött be 1944 tavasza. A március 15-i nemzeti ünnepet Csíkszeredában a város többi tanintézményével együtt ünnepeltük. A tanítóképző este gálamûsort mutatott be a város mozitermében. Fellépett a szavalókórus ünnephez kapcsolódó mûsorral, az énekkar Bárdos Lajos és Kodály Zoltán többszólamú népdalfeldolgozásait adta elő. Mély hatást tett a Berzsenyi Dániel ódája alapján készült kórusmû: Forr a világ bús tengere, ó, magyar? A sikeres szereplés után elégedetten tértünk haza - a tanítóképző bentlakásába -, de az ünnepi hangulatot néhány nap múlva szomorú történelmi esemény fagyasztotta belénk: a március 19-i német megszállás híre. Ennek következtében a tanévet be kellett zárni.
Nyomott hangulatban csomagoltunk, s tanárainktól búcsút véve, mondhatni, szótlanul indultunk a csíkszeredai vasútállomás felé. Hazaérve Kézdivásárhelyre az ottani barátaimmal munkát vállaltunk a hadiüzemmé nyilvánított Bajkó-féle fûrészüzem ládagyárában. Engem jóindulatú üzemvezetők, Zágoni és Szőcs bácsi vezetett be a körfûrészekkel végzett nút és féder vágásának mesterségébe. Bár 1944 nyarán nekem is el kellett mennem a városka leventecsapatával röpteret építeni Szászrégenbe, a hadiüzem igazolványának bemutatása után már másnap Kézdivásárhelyen folytathattam a munkát. Így jött el augusztus 23-a. Nappal az üzemben dolgoztam, éjszakára pedig mint leventét a városban fegyveres őrszolgálatra osztottak be. Szeptember első napjaira aztán a háborús harci cselekmények igen felgyorsultak körülöttünk is. A közeli Ojtozi-szoros védelmét ideig-óráig még biztosítani tudta a fiatalokból és veteránokból álló székely határőr alakulat - amelynek édesapám is tagja volt -, viszont a Kárpátokon átvezető ösvényeken beszivárgó partizánoknak mondott szovjet előőrs tagjai sorra gyújtogatták fel a közeli Kézdiszentléleket, Lemhényt, Gelencét és más, hegyek alatti székely falvakat.
Egy reggel arra ébredtünk, hogy a lakásunkban elszállásolt német tiszt éjszaka összes poggyászával együtt eltávozott. Munkahelyemre érve megtudtam, hogy a hadiüzem katonai megbízottja is eltûnt. Ezek után a háború szele másokkal együtt engem is falevélként sodort el. Apámmal, aki még aktív katonai szolgálatot teljesített, a sors véletlenül éppen Karácsony vigíliáján hozott össze a zalaegerszegi állomáson. Itt hozta tudomásomra, amit különben én is éreztem, hogy a háború a végéhez közeledik. ,,Még heves harcok folynak ugyan, de ami most történik, az már csak időhúzás? - mondotta. A következő vonatfütty már jelezte is, hogy útjainknak szét kell válniuk. Átzúgott felettünk is a háború romboló vihara?
A háború következményei, az újabb hatalomváltás folytán - akárcsak 1919-20-ban - családunk ismét hazaköltözött Szentkatolnára, a család ősi fészkére. Én magam a sors kegyelméből szerencsésen átvészeltem a világháborút, s mint preparandista ismét a csíksomlyói Majláth Tanítóképzőben folytattam tanulmányaimat. Ugyanakkor, mint egyszerû falusi emberek között élő fiatalember, személyesen tapasztalhattam, hogy a háború utolsó szakasza milyen mély sokkhatást váltott ki az elbizonytalanodó székelységből. Az igazán nehéz évek viszont csak ezután következtek. Még fel sem száradhattak az árvák és özvegyek könnyei, az itthon maradt férfiakat cukorrépa-begyûjtés ürügyén a földvári fogolytáborba gyûjtötték össze, ahonnan kevés embernek sikerült hazakerülnie. Egyik túlélőtől, Harai Mihálytól tudom, hogy ezt a piszkos, megtévesztéssel, félrevezetéssel végzett deportálást falunkban 1944 őszén egy Chereches nevû őrmester bonyolította le. A huszonnégy szentkatolnai férfi közül csak nyolc került haza életben. Súlyos katasztrófát jelentett falvaink életében az 1946-os szárazság is, melynek gazdasági hatása begyûrûzött a tanítóképzőbe is. Emlékszem, milyen nehezen sikerült összezsugorgatnunk tablóképeink költségeit 1947-ben. Mûkedvelő előadásokat tartottunk, osztályfőnökünk, dr. Sántha Alajos tanár úr vezetésével sorra jártuk a Csíksomlyóval szomszédos falvakat, Csicsót, Pálfalvát s a többit. Belépti díjként általában tojást adtak a falusiak, amit aztán Pajszár Sándor csíkszeredai fényképész váltott át pénzre. Az osztálytablót Kovács Dénes tanárunk irányításával Dancs Lajos és Vild Ernő évfolyamtársaink készítették el, s jelenleg Burján András barátunk őrzi Csíksomlyón. Az aszály következtében különben falvainkból sokan kényszerültek szülőföldjük ideiglenes vagy végleges elhagyására, Biharban, Szatmárban, Arad vidékén leltek otthonra. A földmûveléssel foglalkozó lakosság terhét tovább súlyosbította az ötvenes években bevezetett kötelező terménybeszolgáltatás. Ennek elmulasztása vagy csak késedelmes teljesítése is súlyos büntetéssel járt. Falunk egyik tekintélyes gazdája, Tompa László, nem tudván eleget tenni a kommunista állam törvényes előírásainak, szabotázs ürügyén börtönbe került, birtokát államosították. Ezeket a terheket aztán betetőzte az erőszakos kollektivizálás és falurombolás.
A háborút közvetlenül követő években a reményét vesztett székelység a fizikai és lelki megpróbáltatások elviseléséhez a csíksomlyói zarándoklatokon keresett megnyugvást. Búcsúk alkalmával a székelyekhez intézett főpásztori szózat erősítette a nép hitét, segített a nehézségek leküzdésében. Különleges hatása volt az 1946-os búcsún elhangzottaknak, amikor Márton Áron a népe sorsa iránt érzett aggodalmának adott hangot. El is követett mindent az istentagadó hatalom a csíksomlyói búcsú körmenetének betiltása érdekében. A zarándoklat megakadályozása céljából pünkösd szombatjára kezdetben úgymond kulturális versenyeket, fesztiválokat szervezett, máskor a Csíkszeredába vezető utakat zárta le a közúti forgalom elől kerékpár- vagy motorkerékpár-versenyek ürügyén. Mivel az alkalmazott módszerekkel nem sikerült megszüntetni a búcsújárást, törvényes erővel tiltották be azt közel félszázadnyi időre. Mint rendszeres búcsújáró, akit erős érzelmi szálak fûztek Somlyóhoz, a zarándoklatok betiltása miatt - sokakhoz hasonlóan -, mondhatni, fizikai fájdalmat éreztem minden év pünkösdjén.
Ilyen gondolatok foglalkoztattak az 1989-es politikai fordulat utáni első szabad zarándoklatra menet. Miközben az autóbusz robogott, a munkától s naptól edzett ifjak és felnőttek, falusfeleim rózsafüzért mondó, áhítatos imája igazi ünnepi hangulatot teremtett. Megható s felemelő látványt nyújtott az országúton fegyelmezetten Csíkszereda irányába tartó, valamint a mellékutakon áramló templomi zászlós keresztalják éneklő-imádkozó sokasága. Mozgó virágágyások hullámzó kavalkádjának tûntek távolból a keresztalják az egyenletesen előrehaladó autóbusz ablakából nézve. Közben én magam is a meghatottság érzésével kapcsolódtam be a közös imába. Ezen a szabad zarándoklaton lépten-nyomon tûntek emlékezetembe a csíksomlyói ifjú éveim. Fülemben csengtek Márton Áron püspöknek az 1946-os búcsún elhangzott szavai, amelyeket később nyomtatásban is gyakran elolvastam: ,,Igazságunk tudatában és a változatlan természeti és isteni törvények alapján kérjük azokat, akiknek fölöttünk hatalma van - minden hatalom onnan Felülről adatott! -, ne feszítsék népünket egy újabb ítélettel a régi keresztre.?
(folytatjuk)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.