Ha a pedagógusokat ért sérelmet nem sikerül orvosolni, veszélybe kerül a 2009/2010-es tanév, mert a diákok jegyeit novembertől nem írják be az osztálynaplókba — döntött tegnap a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Föderációja, amelynek a háromszéki pedagógusok többsége is tagja.
Nagy Gábor, a Tanügyi Szabad Szakszervezet háromszéki elnöke lapunknak elmondta, az egységes bérezési törvény sértő a pedagógusokra, nincs összhangban társadalmi szerepükkel, az új oktatási törvény pedig a jelenlegi jogok közül is sokat eltöröl, ami miatt szeptember 30-tól megkezdik a tiltakozó akciósorozatot, október 8.—november 6. között felmérik, hogy a tagság milyen arányban hajlandó részt venni egy meghatározatlan időre meghirdetett általános munkabeszüntetésben, valamint az ellenzéki pártok segítségét kérik módosító törvényjavaslat benyújtásában, mert szerintük az új nevelési jogszabály alkotmányba ütközik.