A csel — Simó Erzsébet

2009. szeptember 26., szombat, Máról holnapra

Mióta Traian Băsescu népszerűsége csökken — most harminc százalékon áll —, mindenki tudta, valamilyen cselhez folyamodik, hogy győzelmi esélyét növelje. S a váratlan fordulatok és meghökkentő cselekedetek nagy mestere lépett is, csütörtökön a kora délutáni órákban az államfő bejelentette, hogy népszavazást akar az egykamarás parlament létrehozásáról s a képviselők számának radikális csökkentéséről.

Háromszáz honatyánál nem kell több, ha kevesebben vannak, kisebb az esélye a korrupciónak is — lovagolta meg fenntartásait eme intézménnyel kapcsolatban. Nyitott ajtókat döngetett, azt ugyanis jó ideje — közvélemény-kutatásokból — pontosan tudja, hogy a sok cirkusz, opportunizmus, árulás, átállás vagy egyszerűen csak az inaktivitás miatt igen alacsony a parlament mindkét házának, szenátorainak és képviselőinek népszerűsége. A megkérdezettek nyolcvan százaléka kisebb, hatékonyabb törvényhozást óhajtana. Traian Băsescu mindig kitűnő érzékkel lovagolta meg az ilyen és hasonló népakaratot, s íme, most sem maradt tétlen. Váratlan bejelentése felkészületlenül érte az elnökjelölteket, hümmögtek, dadogtak, mellébeszéltek, látszott mindannyiukon, mindenre számítottak, csak erre nem. Azt természetesen elmondták, hogy az államfőnek jogában áll népszavazást kezdeményezni, ebben még a parlament sem akadályozhatja meg, a huncutság annyi csupán, hogy sikeres konzultatív referendum esetén is a vonatkozó törvény megalkotása teljes mértékben a törvényhozásra hárul, s akár a korábbi választási törvény megalkotásakor, erős politikai alkuk irányítják majd annak megszületését. Ráadásul időben is úgy elhúzhatják, hogy még 2012-ben sem lesz sem kisebb, sem egykamarás, sem kevésbé korrupt a T. Ház.

Igaz, valójában Băsescunak ez keveset számít, ő szavazatokat akar nyerni, úgy spekulált, hogy aki a népszavazáson igennel voksol, az elnökválasztáson rá fog szavazni. S ezzel el is érte célját, az igen áhított győzelmet. Hogy javaslata demagóg, populista, hogy morálisan megkérdőjelezhető, nem érdekli. Elnök akar maradni. Miközben a rossz kormányzás, magának és embereinek zuhanó népszerűsége bizonytalan helyzetbe hozta. Mert még az is megeshetne, hogy a második fordulóban Geoană, vagy ami számára még riasztóbb, Crin Antonescu legyőzi. Lépett tehát, még mielőtt hivatalosan bejelentette volna, hogy elnökjelöltnek tekinti magát. Nagymesterhez illő csellel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2009-09-26: Közélet - x:

Elkezdődött a Benedek Elek-emlékünnepség — Sylvester Lajos

Tegnap délelőtt Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Tamás Sándor megyeitanács-elnök megnyitóbeszédével startolt az ötnapos háromszéki Benedek Elek-emlékünnepség-folyam.
2009-09-26: Közélet - x:

Ahol a dolgok mindig jóra fordulnak (Benedek Elek-emlékünnepség) — Fekete Réka

Hetvenhétnél is több népmese hangzik el két nap alatt a Sepsiszentgyörgyön tegnap kezdődött, Kárpát-medencében élő, tanulásban és értelmében akadályozott magyar gyermekek és fiatalok XIV. mesemondó versenyén.