Kell a pénz a turizmusnak — Ferencz Csaba

2009. szeptember 26., szombat, Közélet

A turisztikai miniszter asszony tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság jelentésében foglaltak ellen emelte fel szavát a Kovászna és a Hargita megyei tanács elnöke, valamint hat székelyföldi város polgármestere.

Tamás Sándor, Borboly Csaba tanácselnökök, valamint Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy, Lőrincz Zsigmond Kovászna, Mik József Borszék, Péter Ferenc Szováta, Bokor Sándor Parajd és Albert Tibor Tusnádfürdő polgármestere a bizottság által javasolt forráselvonás ellen tegnap nyilvánosságra hozott nyílt levélben tiltakozik. Az aláírók szerint a helyi közigazgatási egységeknek turisztikai infrastruktúra fejlesztésére kiutalt pénz átcsoportosítása más minisztériumok költségvetésébe nem logikus javaslat, és nem szolgálja a helyi közösségeket. A turisztikai infrastruktúra fejlesztése elsőrendű érdeke településeinknek, a turisztikai minisztérium által a gyógyfürdők és hegyvidéki települések számára kiutalt források újabb beruházásokat tesznek lehetővé, végső soron a lakosság javát szolgálják, ezért elvonásuk elfogadhatatlan — áll a nyílt levélben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2009-09-26: Közélet - x:

Utcanévtábla-avató

A Sepsiszentgyörgyön kilencven éve született Tavaszy Sándorról elnevezett utca névtábláját — s egyben az első új típusú ilyen feliratot — avatták tegnap a költő, műfordító özvegyének, illetve a Magyar Írószö­vetség elnökének jelenlétében.
2009-09-26: Közélet - x:

Meghalt Bujtor István

Elhunyt Bujtor István; a Balázs Béla-díjas színészt, rendezőt, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóját 67 éves korában érte a halál Budapesten. A művészt a színház és a megyei önkormányzat saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.