Gyarapodó magyarokRiport: Riport: Lóval kezdtük a gazdaságot

2006. január 31., kedd, Archívum 2003–2007

Családi beszélgetés Barabáséknál
Hagyományos jómódra valló, tágas udvar Bodokon, rajta nagy ház és hozzá illő gazdasági épületek - a Barabás-Bényei porta magában hordja történetét: rá van írva, hogy nagygazda húzta fel és lakta egykoron. Aki 1989 után újrakezdte itt az életet, annak volt amihez igazodnia saját múltjában is. Felvenni az erőszakkal megszakított önállóság fonalát, ott folytatni, ahol a felmenők kezéből erővel kiragadva az eszközöket, abbahagyatták velük az évszázados iparkodást. Nos, eme erkölcsi hagyaték sáfáraiként élnek ma Barabásék az ősi portán nem kevés küszködéssel, de elégtételekben sem szûkölködve. Láttukra a riporter is felszusszan: végre egy család, ahol van fiatal munkáskéz is, s a szaktudás és dologszeretet mellé kerül ember, aki a feladatba belenőhet. (A székelység híres szaporasága mára a múlté, egy népesedési egyensúly kialakulása még várat magára, a 20. század világégéstől kollektivizálásig és iparosításig minden elképzelhető eszközt bevetett, hogy megcsonkítsa a családokat, megtizedelje a falvak népét, de legalábbis apát és fiát elszakítsa egymástól.)
Idősb és ifjabb Barabás Sándort estébe hajló téli délutánon kerestem fel hajlékukban, a tévé előtt ott ült az egész família, így számadásuk a riporter örömére családi beszélgetésben oldódott fel.
Elsőnek kapta ki jussát
Idősb Barabás Sándor a nyolcvanadik évét tapossa, és azzal kezdi, soha be nem állt a téeszbe, mely a vidék történelmi menetrendje szerint 1960-ban persze e nagyközségben is megalakult.
- Édesapám béállott, én nem. Megnősültem volt ezelőtt, átköltöztem ide, az apósomék házába, Bényeiékhez, s ahogy a kollektív meglett, elmentem Brassóba a gyárba. A Hidro­mechanikában voltam üvegező, arra alkalmaztak, hogy az ablakokat bérakjam. Azelőtt gyémánt sem járt a kezemben, de volt egy idős mester, attól elsajátítottam a vágást, mindent. Édesapámnak tíz holdja volt összesen, hárman voltunk testvérek, abból én az enyémet kikaptam, még vettem is hozzá. Egy darabig követelőztek, álljak bé, mondom, én nem! Inkább elmentem a gyárba, s erre elvettek mindent, az én jussomat is. Brassó messze volt, hét évig ingáztam. Aztán három évig itthon dolgoztam, de nem egyeztem a brigádossal, beálltam az UMFT-hez, onnan mentem nyugdíjba. Az erdőkitermelésnek egyik ága, az erdei utakat javítottuk, hordtuk a homokot, miegymást.
A sajátos körülmények folytán Barabás bácsi elsőnek kapta ki birtokát, megelőzve mindenki mást Bodokon:
- A földjeimet visszaharcoltam. Mielőtt felszámolták a kollektívet, még 1990-ben bémentem a megyéhez is. Nem osztották akkor még nálunk, a téeszirodán a személyzet még megvolt. Én aztán bé a megyéhez! Csúful tettem ott is! Addig-addig, hogy telefonon: Barabásnak a fődjét mérjék ki! Amit jogtalanul elvettek. Mert én nem álltam volt bé, nyilatkozatom nem volt, ugye. Az apáméhoz csatolták, s elvették. Én eleget kértem vissza, de nem adták. Még a szekeremet és a boronámat is elvitték. Én a gyárban voltam, mert nem engedtem volna, ha itthon legyek - idézi fel a valamikori nagy sérelmet. Végül az új hatóság még ?90 őszén kijelölte a parcelláját, mások egy évre rá kapták meg a magukét. A méltánytalanságra visszatérve még hozzáteszi: azzal vigasztalódott, hogy egy lovat csak azért is vásárolt magának még a hatvanas években, és saját szekerével járt munkába. Hogy kapott-e ezért valamit? ,,Dehogy kaptam! De egy kis fát, ezt-azt örökké hoztam, mikor jöttem haza, valahogy fenntartottuk magunkat.?
E makacs nekiszánást örökölhette ifjabb Barabás Sándor is, abból ítélve, hogy nem akármit hagyott ott a rendszerváltáskor, az autószerelői szakmát, melyet pedig tizennégy éven át ûzött:
- Én akkor az OGA-nál dolgoztam, a vizeseknél, az Olt mentén a tisztaságról, mindenről mi feleltünk. De visszakaptuk a földeket, és eljöttünk munkanélküli-segélyre, mert a földek mellé kellett állni. A munkahelyet feladtuk, kilenc hónapig adták a somerpénzt, s így kerültünk haza a gazdaság mellé.
Lezárva a tisztázást és ezzel beszélgetésünk első részét, idősb Barabás Sándor így foglalja össze a tényállást, hogy még világosabb legyen:
- Akkor örvendtünk a földnek, hogy visszaadták. Mi abban nőttünk fel, és azt szerettük. S azt folytatjuk máig is. Nekem lejárt már? de a fiam gazdáskodik!
Felépíteni a sajátot
A folyamatosság újrateremtése a nagy történelmi cezúra után külön eljárást igényelt. Az alapelképzelés bevált. Ifjabb Barabás Sándor veszi át a szót:
- Édesanyámék a többől előre csak tíz hektárt kaptak vissza, édesapámnak is volt vagy hat hektárja, a testvérek közti elosztás után, ami maradt, azon kezdtük. A téeszistállóból annak ellenértékében, amit a nagyszülők bevittek, kaptunk egy tehenet s növendék állatokat, igaz, azok után a pénzt lehúzták aztán. Vettünk pénzen egy második lovat. Igen, lóval kezdtük a gazdaságot. Előre a szántás is lóval ment. De csak az első évben. ?sszel leszántogattuk a földet, s tavasszal is lóval boronáltunk. Édesapám még jól bírta magát. Aztán az állatlétszámot csökkentettük, eladtuk az egyik lovat, el még a tehenekből is, a szülőknek volt egy kis pénzük, s megvettük a traktort. A sepsiszentgyörgyi csempegyár licitet hirdetett traktorra. Elmentünk, s arra alkudtunk. Végül 640 000 lejjel vettük meg, akkor nagy pénz volt. Az árverés 350 000 lejjel kezdődött, de Kézdi felőlről került egy olyan ellentárs, aki addig verte fel, hogy 650 000-re felmentünk. Másnap kellett vinni a pénzt, hogy elhozhassuk. Nem bántuk meg, máig is az van meg. S akkor kicsidenként a többit. Neveltünk egy csitkót, eladtuk, abból vettünk egy másik gépet. De előbb a hegesztő kollégámmal csináltunk egy ekét, mái napig azzal szántunk. A csitkóért 1 800 000 lejt kaptunk, abból lett egy tárcsa Kőröspatakról, a bázától (gépállomás részlege). Aztán Kökösben egy kollégának volt ló után való vetőgépe, azt átalakítottuk, s felszereltük a traktorra. Sok évig dolgoztunk vele, három éve cseréltem ki egy külföldi vetőgépre. Szereztünk pergetőt, szénaforgatót s mindenféle gépeket. Benzines kaszálógépet, román gyártmány, tíz éve megvan. Mi nincsen? Arató-cséplő gép, az nincs. Ha pénzünk lenne, persze, vehetnénk mi is. A faluban a volt SMT-t (gépállomás) megvásárolta egy jó ismerősünk, ott több kombájn is található, ő kiszolgál minket. Magánkombájnból tavaly hozták az elsőt a faluba.
- Kezdettől fogva vetettünk gabonaféléket, árpát, búzát, zabot, cukorrépát, pityókát. Eleinte a pityóka jól ment, abból egy kicsi pénzt tudtunk csinálni. Tavaly a víz elvitte, háromszor reament, még a konyha számára is vásárolnunk kellett, annyira nem termett semmi. Sose fordult elő eddig, a faluban még ilyen nem történt. Az erdő alatt vetettünk törökbúzát, de csak az első években lehetett ott boldogulni, mára a vaddisznók mindent törnek össze. Ha pityókát ültetsz, még akkor éjjel mind kitúrják. Az egyedüli takarmány, amit oda tenni lehet, a lucerna. A cukorrépából az állatoknak megvolt a takarmány fele: a répafej. A gyárból kaptuk a szeletet a répa után. Az állatállomány szaporodott, egy időben rengeteg volt. Tavaly télen aztán eladtunk belőle két tehenet, s neveltünk újakat. Most három fejőstehenünk van, de hat is volt. Azon kívül üszők, tehénborjúk. Örökké frissítjük fel az állományt. S van most egy ló és egy csikó. A tehéntartás kezdett nem kifizetődő lenni. A tejet gyengén fizetik, s a keveset is hol adják, hol nem. Úgy hírlik, most azt a kevés szubvenciót is elveszik, amit a tejre kaptunk. Helyette tehenenként ötmilliót adnának, ez kevesebb, mint amit évente a tejre támogatásként nyújtottak, az elérte a nyolcmilliót is.
A támogatási rendszer, miként lapunk beszámolt róla, valóban megváltozott, efelől a minisztérium már intézkedett. Idősb Barabás Sándor megérdeklődte a helyi állatorvostól, mi várható, és kevésbé pesszimista:
- Az állatorvos szerint ezt csak tervbe vették, még nem valóság. De amelyik tehén ad húsz liter tejet, arra is ötmilliót adnának, amelyik csak négyet, arra is annyit.
- Még nem tiszta a kép - teszi hozzá a fia -, de mindenképpen úgy néz ki, kevesebb lesz a támogatás, akkor pedig szerintem a tehénállomány még inkább lecsökken.
Az olasz
A bikaborjak hoztak eddig biztos jövedelmet, de újabban már nem:
- A bikaborjúcskákat idáig megvették jól az olaszok. Van Kökösben ez a Virág Ferenc, ő szedi össze innen a faluból, s viszi le Zoltánba. Mikor ott annyi összegyûl - ahol a kollektív volt, amit egy brassai nő vett meg -, az olaszoknak adja át. Egy évvel ezelőtt még 65 000 lejjel fizette kilóját, most ez visszaesett 40 000-re. Így már nem érdemes - ad hangot elkeseredésének. - Miért nem visszük a húsiparnak? (szalámigyár Szentgyörgyön) Ott valóban létezik szubvenció, de hogy átvegyék, a növendéknek a 400 kilót meg kell haladnia. Az olasz pedig csak 320-ig fogadja el. Az állam szubvenciót csak 400-on felül ad. Neveltünk mi 400 kilóst is, de mégis inkább az olasznak adjuk, mert a pénzt teszi le egyben. Az állam késve fizet, ha fizet, akárcsak a magánmészárosok. Ígérgetnek: egy hónap múlva, két hónap múlva? Az idén az olasz kecsegtetett, elviszi 60-ban, de nem lett belőle semmi. Még szerencse, Szentgyörgyön a vendéglős, aki nyárson süti a bikát, megvette. 400 kilósra becsülték, adott 20 milliót érte. Mindenképp az állatokra bazírozunk, feletetni velük a takarmányt, s eladni őket. Disznót mindig tartottunk, amikor ára volt, tíz-tizennégyet is neveltünk egyszerre itt a ház mellett. Saját fogyasztásra? Minden három hónapban ölünk meg egyet, mert vannak emberek, akik segítenek, azoknak enni kell adni.
- Két segítségünk van, két idősebb ember, nyugdíjasok. Rajtuk kívül a család: apu, a feleségem és a két kislány, a kisebbik is 18 éves már. Anyu, ő itthon a főzést intézi, mire jövünk, legyen meg az étel. A másik lányom most magyarban van pár hónapra, keressen egy kis pénzt, az itthoni még tanul. A nagyobb végzett az iskolával, munkahelyet nem kapott, s erre kiment. Februárra hazajön. A két segítséget terményben fizetem, kapnak egy-egy disznócskát s ezt-azt. Cigány? Nálunk a kapun belül sose járt egy se. Magyar embereket foglalkoztatunk, ha kell napszámos, jönnek - pénzért. Helyieket, akiknek más munkájuk nincs, s rászorulnak, mert többen vannak a családban.
A titokzatos vásárlók
- Mekkora földön gazdálkodunk? A mienken kívül ide tart az édesapám testvéréé, a húgáé, s amit vásároltunk még, összesen 20-22 hektár, az nekünk elég. Szentivániak örököltek itt a határban, s azt az öt hektárt édesapám a saját pénzén megvette. Kétfelé osztotta el, köztem és a leánytestvérem között, aki a tanácsnál adószedő. A legnagyobb baj, hogy nagyon szétszórtak a darabok. Van egyben négy hektár a falu szélén, a többi egyhektáras-hetvenáras darabokban fekszik. A tagosításról hallottam, jól is fogna összevonni a földeket, de mindenki ragaszkodik a jobb darabokhoz, ha kicsik is. Azok a nagyút (a Szentgyörgy-Csíkszereda országút) mentén feküsznek, a legjobban termő és vadak által nem háborított szántók. Ezért bajos a vásárlás. Hogy idegen vásárlók jelentkeztek-e? Mostanában kezdtek jönni, azok is mind a nagyút mellett akarják felvásárolni a földeket. Hogy kik-mik, nem tudjuk. Egy velem is alkudott, keresztanyámtól vettem volt egy hetvenáras darabot, halála előtt odahívatott, megveszem-e. Megvettem. Most azt kérték. Oda is ígértem tavaly tavasszal, áranként egymillióért. Aztán őszig nem jött, s én visszamondtam. Nem adom el, még maradjon. Hallottam, nőni fog az ára, valaki megmondta nekem.
Minden külön értesítés helyett tehát: Bodokon megjelentek a szokatlanul nagy árat kínáló befektetők vagy spekulánsok, akik nyilván az integrációt megelőző és követő ármódosulásból kívánnak hasznot húzni.
*
A családi beszélgetés, amolyan szertartásként, megemlékezéssel zárul. Az édesanya meséli testvéröccséről, akit a család fátuma gáncsolt el abban, hogy gazdává nője ki magát:
- Édesapámat, Bényei Istvánt kuláknak tették meg a 14 hektárja és cséplőgépje miatt. A kapura kiírták: Itt kulák lakik, ne higgy neki! Kitalálták, hogy az állatok száj- és körömfájásban megbetegedtek, aki a kapun kiment, nem volt szabad béjöjjön. ?rt állítottak a kapu elé. A rokonoknál kellett háljunk három hétig. Azért csinálták, hogy velünk babráljanak ki. A 19 éves fiútestvéremet kirendelték szekérrel, szállítsa az erdőmérnököt ki az erdőre. Mikor a Hereczből ereszkedtek bé, a málnási állomás közelében a sorompónál meglőtték. Egy katona volt odahelyezve őrnek, aki elszunnyadott, s mikor a szekérzakotára felébredt, hirtelen egy sorozatot beléjük eresztett. A mérnök azonnal meghalt, az egyik lónak ellőtte a lábát, egy másik ember tüdőlövést kapott, a testvéremnek az ütőerét szakította át, és elvérzett. 1954-ben történt. A kulákságnak aztán 1959-60-ban lett vége.
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép