Kovakő: A néma fiú története

2006. február 11., szombat, Archívum 2003–2007

Félt beszélni és senki sem értette. A gátlások-súgták a csípős hangok háta mögött. Igen, értett minden szót, és érezte bennük a maró valótlanság erejét is, de nem, nem akart többé beszélni. Nevettek rajta, nevettek, és fájt neki, de nem, ő soha többé nem beszélhet, nem szabad-mart tudatába a gondolat. Nem szabad-súgta. Érezte, ahogy ajkát formálják a hangok.
Teste veszett remegésbe kezdett, menekülni kellett. Lassan lépett a közeli mellékhelyiségbe, hosszan ámult a tükörbe, de csupán ajkát kémlelte megfeszülten. Nem mozdult. Remegése lassan csillapodni kezdett, míg el nem tompult teljesen.
Asztalok között lépkedett lassan, szórakozottan. Érzékei lelassultak, mondhatni megszûntek néhány pillanatra, kivéve egyet, amely most meghatározta létezését... Nem próbált tiltakozni, átadta magát a füstös homálynak, a test lebegésének, és engedte, hogy a hangok beáramoljanak az érzékelés porcos tölcsérein.
- Szeretlek! - mondta a fiú.
- Gyûlöllek! - felelte a lány.
- Unom az életet...- hangzott egy vastag férfihang mély remegése.
- Nem találok benne semmit, ami érdemessé tenné, hogy folytassam szerepem... - folytatta elcsukló hangon.
- Az élet csoda, tele izgalmakkal, boldogsággal...-vígasztalta egy érett női hang.
- Annyira unom az iskolát, inkább felkötném magam...-mondta a diák.
- Az egy hülye bazeg...
- Nincs is számítógépje...hazudott...
- Három hónap után elhagyott, nem tudok élni nélküle. Mit kezdjek az életemmel? Nélküle nem ér semmit-mondta, majd elnevette magát.
- Szerelmes vagyok! Első látásra belészerettem...
- Az az ember egy senki, bánhatja az anyja, hogy megszülte!
- Életem egyetlen célja, hogy elrettentő példát mutassak másoknak...
- Hulla fáradt vagyok! - kiáltotta a kisiskolás.
- Szerinted mi van azzal az emberrel, úgy fest mint aki nem tud magáról.
- Ne törődj vele, kit érdekel.
- Hé maga! Jól van?
Nem vette észre, hogy hozzá szól a kérdés, csak hagyta, hogy ömöljenek a hangok, csak hagyta, hogy betöltsék tudatát, talán már nem is volt tudatában önmagának. Csak könnyû lebegést érzett, és hangokat...
- Ne törődj, biztos egy süket-néma...
- Vagy bolond! - szavait száraz hörgés kísérte, majd fuldoklásba alakult.
Mire újra magához tért, ismét helyén találta magát: kerek asztal, füstös kávézó, egyetlen szék az asztal mellett, melyet ő maga foglalt el. Töprengeni kezdett: Létezik egyáltalán őszinte közlési forma? Hangzatos, duzzadt formából üres tartalom üvölt... Igen...a csend, a csend végtelenül tiszta, és...őszinte.
Többé nem akart megszólalni, nem akart létezni, de nem bírta eldobni magától az emberi létet. Némán élt haláláig, nem üvöltött a fájdalomtól, nem sírt a magánytól, nem könyörgött, és nem hazudott. Senki sem értette, és én is megtagadom, ezzel a hazug történettel, de le kellett írnom, elmondani nem merem...
Serestély Zalán
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép