Gyarapodó magyarokRiport: Legfőbb reménységünk: a föld

2006. február 14., kedd, Archívum 2003–2007

Másfél évtizednyi erőfeszítés áll a rendszerváltás jegyében újraindult magángazdálkodás mögött. Az első évek zûrzavarából a Székelyföldön is kiemelkedett az a gazdaréteg, mely némileg bővebben buzgó tőkeforrás mellett vállalkozóként lesz képes üzemeltetni birtokát a polgárosodás előrehaladtával. Tulajdonképpen azt teszi már ma is, bár az integráció küszöbén érezhető egy megtorpanás, elbizonytalanodás: merre is kellene továbblépnie? Az uniós elvárások még meglehetősen ködösek, és e vékony rétegnek sok vesztenivalója van: másfél évtizednyi, főleg gépekben, kisebb mértékben ingatlanokban megtestesülő felhalmozás eredményei forognak kockán. Nem kétséges, hogy egy átmenet végéhez közeledünk, ezentúl az igazodni tudás lesz a versenyképesség mutatója. Az Oltfejben élő fiatal gazdákat mutatunk be sorozatunk következő pár folytatásában, akik számára, pontosan életkoruk és eddigi sikereik okán, a tét a lehető legnagyobb: pályájuk talán alkotásra leginkább alkalmas szakaszának termékenysége.
Huszáros hazatérés
Deák Lehelt mindenki ismeri Málnáson, bár a szép szál, tagbaszakadt férfi Mikóúj­faluból jött ide ,,férjül?, ahogy tréfásan mondják. Bemutatkozó szövegem hallatán, miszerint nem a titkaira, hanem a vélekedéseire vagyok kíváncsi, kitárja a kaput: jöhetek bátran, neki nincsenek titkai, szívesen szóba áll velem. A csempézett előszoba, a városi módi szerint berendezett nappali, a divatos bolti bútorok, a perzsaszőnyegek, a rajzfilmcsatornára kapcsolt tévé előtt kuporgó elsős kislány - akárha Szentgyör­gyön nyitottam volna be a szomszédhoz - tanúsága szerint lezajlott itt is az a belsőépítészeti forradalom, mely a falu és az udvar külső képével oly éles kontrasztban álló házbelsőt produkál, és nem akármilyen, hanem kimondottan urbánus komfortigényt jelez. De több is van itt, a kisszobába lépve és karosszékbe telepedve megakad szemem az elektronika minden áhított, de mára egyre általánosabbá váló termékén - videótól mobilig nem kellett semmit megtagadnia magától a házigazdának -, de mindenekelőtt a fő helyre került számítógépen, mely képernyője tanúsága szerint Internet-hozzáférést is lehetővé tesz. Internetkapcsolat egy málnási portán - nem csupán a tanácsház titkárságán játszik vele a titkárnő meghitt ismerőse, nem kiváltságosok játékszere, hanem amint egy magánlakás világra nyíló ablakaként várja a hozzáértő kíváncsiság közeledését?
A kuláklistára került nagyapa, Deák Sándor sorsából mit tanult, mit nem az édesapa, elég az hozzá, hogy sofőrként kereste kenyerét és nevelte gyermekeit. A gépállomás közelében laktak, oda járt át és szerette meg a fémalkotmányokat, a téeszrobotból annyi jutott ki neki, hogy a nagyszülőkkel például szalmabála-rakodni járt a mezőre, de mihamar a mezőgazdasági iskolába került a megyeszékhelyre, ahol kijárta a kilenc-tizediket, s utóbb a másfél éves mezőgépész-tanfolyamot: a kétszer három hónap elmélet és három hónap gyakorlatot. A bodoki gépállomás mikóújfalusi részlegére helyezték, ahol a tizennégy traktor közül az egyiket gondjaira bízták, kapott ekét, tárcsát stb., és dolgozhatott volna kampányban reggeltől estig a szocializmus sokoladalúságának reménytelen kimunkálásán, ha nem szól közbe a történelem. A dolog, igaz, magánéleti fordulattal kezdődött: tizenkilenc évesen megnősült, elvette a málnási Szép János lányát.
- December volt, 1989 decembere, s engem a traktorista kollégákkal kirendeltek Br?ila megyébe szántani. Lementünk a gépekkel, de a fagy miatt nem lehetett szántani sem traktorral, sem hat ökörrel, hát hazajöttünk öten vonattal, engem várt a menyasszonyom is. Akkor volt a vendégség nálunk, másnap kellett visszamenni. Már a vonaton hallottuk, hogy Temesváron tüntetnek és lőnek. De mi azzal indultunk el, hogy a tankot feltöltjük motorinával, és fordulunk vissza. El is indultunk, Nehoiunál utolért a Br?ila megyei milícia autója, a rendőr a lelkünkre próbált beszélni, azt mondta, nem is tudjuk, mekkora baj lehet belőle, ha nem térünk vissza. (És úgy is lett volna, ha nem decembert írnak.) Így aztán a milicista mind beszélhetett nekünk, mi jöttünk tovább. Azt mondja Rápolti Laji, ő ismer egy rövidítést a hegyeken át, mi itthon el is tévedtünk szépen az erdők között, valahol Lisznyó felé keveredtünk ki a hegyek közül, és éjfél után értünk haza. Én a feleségemhez jöttem ugye haza. Másnap ülök a tévé előtt, és látom: Ceau?escu beszédet mond, utána elzavarják, helikopterre száll? 22-én, ugye?
A történet akaratlan pátoszáról Jókai leírása jut az ember eszébe a ?48-as huszárszázad útjáról át a Kárpátokon.
A saját traktor nyergében
- 1996-ig dolgoztam a gépállomáson. Akkor már magánkézen volt a föld, magángazdáknak dolgoztunk. Ment is volna, csak gyengén voltunk ellátva üzemanyaggal és alkatrésszel. Akkor megvásárolta kuponos privatizációval egy kívülálló. Mi lett vele? Öt évig nem volt szabad eladnia. Volt neki is egy elképzelése, próbált munkát adni az embereknek, száz hektárt bérelt valahol a Regátban, mert ott könnyebb megmûvelni, és akkora területet máshol nem is kapott volna, de nem jött össze a dolog, üszöges lett a búza, nem tudta értékesíteni. Az öt év leteltével mindent eladott, abból nem maradt semmi, ma kővágómûhelyt mûködtet. Én még azelőtt eljöttem, mert vettünk egy traktort Bükszádról. Liciten, apósommal. Akkor minden héten volt árverés, hol Baróton, hol Kovásznán, hol másutt. Számolták fel a gépparkot. Kétmillió-hatszázezerért - nagy pénz volt - egy lerobbantat, se gumi rajta, se a motor nem volt jó, ki kellett cserélni mindent. Tíz éve, hogy elindultam ezzel a traktorral. Közben még három évig éjjeliőr voltam a lőszerraktárban, minden negyedik nap mentem munkába. De apósom a 18-as törvénnyel visszakapott tíz hektárt, én a gépállomáson dolgoztam, de neki megvolt az embere, ugye. Nem mindegy, sokan semmi felszereléssel nem rendelkeztek. Nekifogtunk gazdálkodni. Apósomnak van vagy kilenc-tíz hektárja, nekem a béreltekkel és vásároltakkal együtt hat, nekünk ez elég. Hány tagban? Hát vagy tizenhatban. Sok, persze, sokat kell menni, de nem mondhatom, hogy távol fekszenek, itt kicsi a határ. Összevonni? Nehéz kérdés, pedig másnak is szanaszéjjel vannak a földjei. De valamiért úgy ragaszkodnak - főleg az öregek - ahhoz, ami az övék, hogy! A fiatalabbak talán másképp fognak gondolkozni, akkor esetleg tagosítódik majd a határ. A föld a fő reménységünk, abból kell megélni. Időnként én is belefáradok, de el sem tudnám képzelni az életem, hogy gyárba járjak, és ott nyolc órát álljak a gép mellett. Tudja, amikor hajnalban kimentem szántani, jött fel a nap, énekeltek a madarak, és a mezőn egymás mellé bé volt állva hat traktor - hát annál érdekesebb nem volt semmi! Szép volt!
- Van ekénk, tárcsánk, vetőgépünk, pityókaültető, permetező, pergető, körkasza, kapa és kombájn. Dolgozunk másnak is, hogyne, tizenhat hektár egy traktornak kevés. Az a baj, hogy egyre kevesebb a fizetőképes kuncsaft. Drága az üzemanyag, egymillió-százezer lej egy mázsa mûtrágya, és csak háromszázötvenezret adnak a búzáért. Föld is lenne, kínálják valósággal, hogy valaki venné el. Azt szoktam mondani: nekem annyi van, ne haragudj, nem kell. Most is mondta valaki: vedd el az ötven árat, adj száz kilót, s a másikat, a huszonnyolc árast odaadom ráadásként ingyen. Az emberek szégyellik ugarban hagyni az út menti földjeiket, mert megszólják őket: Né, milyen gazda! A nagyapja meg tudta mûvelni, s ő nem! Ez stresszben tartja őket. Eladni? Eladnák, hogyne, a jobbacskának hektárja olyan huszonötmillióba kerül, de nincs vevő sem.
Elkényeztetett vaddisznók
- Nagyjából az maradt, ami volt kezdetben is. Igaz, előre volt cukorrépánk is, apósom ültetett, mert ő szeret kapálni, de kevesellte az öt kiló és felet, amit tonnánként kapott, igaz, akkor a szubvenciót még nem adták, de ezzel felhagyott. Én nekifogtam a pityókának. ?k kenyeret sütnek, amióta a földet visszakapták, a baj csak az, hogy a béjött újfajta búza, a triticale lényegében takarmánybúza, nem kenyérnek való gabona. El vannak keseredve. A földek mellett a boltból kell hogy vegyék a kenyeret, nem lehet jó lisztet őrölni. A pityóka kezdetben jobban ment. Jött a román, s elvitte. Mikor a magot kicseréltem, első évben termett 17-20 tonna körül. A kézdi kísérleti állomásról, korábban máshonnan. Emlékszem, Tusnádra jártam fel a bükszádi gépállomásról a Nádas társasba silózni, még kollektívszinten tartották a teheneket, nagyban ment, s megegyeztünk, hogy én a saját kocsimmal fuvarozok, ezért cserébe kapok minden fuvarért három zsák ültetni- valót. Sante pityókát, meg voltam vele elégedve. Emlékszem, akkor négyszázötven lej volt egy csomag Carpa?i, jött a román, s azt mondtam neki: ötszáz lejbe elviheti. Ma egy csomag Carpa?i tizenhétezer lej. A pityóka most tízezerre ment fel, az ősszel még hatezerben adtam. Hogy jártam a tavaly? Meghagytam öt tonnát, hátha egy kicsit többet adnak érte januárban. Jön Bukarestből a vevőm, nagyon jó ismerős, decemberben azt mondja: add ötezerben, elviszem az egészet. Nem adtam, mert az azelőtt való évben felment hatra. Nem adtam, de úgy romlott, hogy újra kellett válogassam az egészet, és csak négyezer lejben tudtam eladni. Olyan, mint a lutri. Vetünk még búzát és árpát, egyebet nem lehet, mert a vaddisznók mindent tesznek tönkre. Száldobos patakán, fenn semmit nem lehet vetni, mert kitúrják. Átaljönnek a vasúton, meg vannak szelídítve. Azért, mert törökbúzával etetik őket! Nagyanyám mondta. Ilyet nem is hallottak azelőtt, hogy a vadaknak enni adjanak abból, amit az ember megtermel. Az azért vad, hogy az erdőben éljen! Politika lett a vadászat! Reakapatták a törökbúzára a vaddisznót - persze, hogy nem kell neki a makk! Béjön maholnap a kertbe! A vadkár miatt a határ felére vagy még kisebbre zsugorodott.
- Mi hozza a pénzt? Hát a pityókára lehet inkább számítani, s van a kombájn, azzal megyünk nyáron aratóba. Kettő van a faluban, s dolgozgatunk másnak is, nekem Mikóújfaluban is van kuncsafti köröm.
A kombájn külön történet, érdemes meghallgatni:
- 1999-ben a LAM-on keresztül kinn jártam Svájcban, nagy segítség volt a kombájnvásárlásban. Meienfeld - kisváros, Baróthoz hasonló az Alpok lábánál. Négy hónapot dolgoztam egy gazdánál, de aztán reggel hattól este hatig egyfolytában. Kár, nem mindenki jut el oda, lássa, hogyan kell dolgozni. Esett az eső, olyan időt fogtam ki, májusban minden második nap esett, s a gazda megkérdezte, kimegyek-e, mert ha nem, nem lesz fizetés. Mondom: én azért jöttem, hogy keressek. Havi 1000 frankot adott, nekik aprópénz, megért tizenvalahány milliót. Na, vette elé a gumicsizmát, elé a nájlonnadrágot, nájlonkabátot, felöltöztem, s úgy ki az esőbe költöztetni a villanypásztort. Újracövekelni s a kertet kiszedni olyan kilométeres szakaszon a zuhogóban. Gondoltam, ha anyám látna, sírna. Minden napra kiadta a munkát. 95 kilósan mentem el, 65 kilósan jöttem haza. De a kombájnt megvettem. A vasúti szállításnál feleárat kellett fizessek. Most is el lehet hozni, ami ócskavas van, mind ideadják, csak vigyed. Itthon három év alatt sem tudtam volna megkeresni az árát.
Megemlékezés egy gyárról
A fentiekben bemutatott gazdaságban após és vő munkamegosztásban él. A háztáji munka, állatgondozás, négy tehén, hat disznó, miegymás a 71 éves, de még mindig nagyon jó erőben lévő Szép Jánosé. A vadkárról meséli:
- Nálunk a református templom háta megett is a takarmányrépát a szarvas megeszi. A vaddisznókra a vadásztársaságnál tettünk panaszt. Jelentettük László Béla elnöknek, a legelő fel van túrva, minta felszántották volna. Azt mondja: hétfő reggel küldök négy traktort. Szereljünk boronákat, kötik utána, s visszaegyengetik. Mi felkészültünk, vártuk őket, de a hétfő reggel máig sem jött el?
Még egy története van Szép Jánosnak: harminchét évig a rétyi lengyár körzeti megbízottja, ahogy ő mondja: terepjárója volt.
- A len a pityókánál jobban hozott. Szárazajtát valamikor a len vette ki a sárból, mert ott termett 40 és 60 mázsa is hektáronként. Én itt kibéreltem a földeket, vettettem vagy 150 hektáron, magot, mûtrágyát, mindent ingyen adott az állam, szép len lett, kinyûvettem, Földes Ferivel dolgoztunk, összekötöztük - legutóbb ?94-ben, akkor utoljára. Ami ott maradt a mezőn, elrothadt, egy részét elvitték Makkfalvára, ott még mûködött pár évig a gyár, de a rétyi leállt. Le a lentermesztés is. Szégyen, ami a rétyi gyárral történt. Egy arab megvette, az ócskavasat eladta, abból s a gépekből kikapta az árát, az épület és a terület neki maradt. Mondják, a gyár tetejin már fák nőnek?
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép