
A ,,légies? határok illúziója
3.
Másik irány, amely felől Románia vezetése a béketárgyalásokra igyekezett: a nemzetiségi jogok deklaratív kinyilatkoztatása. Nyomban a Groza-kormány uralomra jutása után Vl?descu-R?coasa nyilatkozatot adott a bukaresti sajtónak. (Népi Egység, 1945. márc. 28.). ,,Helyzetünk az elkövetkezendő békében igen nagy mértékben a nemzetiségi kérdés megoldásától függ.? Román kormányférfiak minden alkalmat megragadnak, hogy a nemzeti egyenjogúságot hangoztassák. ,,Mi megértettük, hogy ha Erdélyt meg akarjuk tartani, jönnünk kell, és határozottan meg kell mondanunk, hogy egyforma jogokat biztosítunk fajra, nyelvre, felekezetre való tekintet nélkül ez országrész valamennyi polgárának? - jelentette ki Teohari Georgescu belügyminiszter a kolozsvári közigazgatási értekezleten. (1945. szeptember 29.) Sokatmondó beismerés!
Groza sokkal ravaszabb minisztereinél. A nemzetiségi egyenjogúságról szólva, soha nem a közelgő béketárgyalásokat, Románia jól felfogott államérdekeit emlegette, hanem a román nép mélységes humanizmusát és a kormány demokratikus meggyőződését. Ilyenképpen saját magát és kormányát elvi magasságokba, a valóság fölé emelte, ahová nem juthattak el a továbbra is jelen lévő, mindennapi magyar oktatási, nyelvi, jogi és más sérelmek. A Népi Egység sorozatosan közli ezeket a sérelmeket, köztük igen gyakran a magyar nyelvhasználat korlátozását, még a Székelyföldön is. A felszíni jogegyenlőséget lent, a mélyben fájdalmas megaláztatások kísérték, és ezek határozták meg igazán a magyar tömegek hangulatát.
,,Amíg nem fáj, nem jajgatunk - mondotta Kurkó Gyárfás egy kézdivásárhelyi gyûlésen (1945. szeptember 5.). De ha egyszer feljajdulunk, akkor mindenkinek tudnia kell, hogy fájdalmaink vannak. Így történt Észak-Erdély bekapcsolása után is, amikor a sérelmek halmaza érte Románia demokrata magyarságát.? Ezeknek a sérelmeknek az orvoslásáért, a tényleges egyenjogúság kiépítéséért instanciázik Kurkó Gyárfás újra meg újra Bukarestben, mindig tele tarisznya ígérettel érkezik vissza, és egymást követik a magasröptû közlemények a nemzetiségi jövő felhőtlen távlatairól.
Budapesten is ezeket a nyugtató hangokat hallják meg szívesebben. Annyi baj van a Duna partján, belpolitikai feszültségek, felvidéki kitelepítések, legalább Erdély magyarságát biztonságban szeretnék látni illetékesek is, a közvélemény is. A román kormány ontja a baráti nyilatkozatokat. Békeelőkészítési taktikájának ez a harmadik fő iránya. Ha Magyarország nyugodt és barátságos, akkor az erdélyi magyarság hangja is elhalkul, semmiképpen sem visszhangzik túlságosan kellemetlenül. Az Erdély sorsáról döntő nagyhatalmak fővárosaiban nem hallatszik el panasz, csak egybecsengő román és magyar kormányüdvözletek.
,,Egyenes úton haladunk az országunkban együtt élő nemzetiségekkel való békés együttélés felé? Továbbra is erőteljesen támogatjuk a fiatal demokrata Magyarországot, amely a legjobb kezesség a magyar néppel való testvéri egyetértést illetően? - mondja a március 6-i hatalomváltás első évfordulóján Groza. Az érem másik oldala: 1945 novemberében Kurkó Gyárfás a Magyar Kommunista Párt vendége. Nem azért hívják meg, hogy az erdélyi magyarság sorsáról tőle, a jogvédő harcok vezetőjétől tájékozódjanak, hanem választási nagygyûlésen léptetik fel a budapesti Sportcsarnokban. Nem segítséget akar nyújtani az anyaország legtöbb lehetőséggel rendelkező pártja, hiszen Moszkva útján Rákosiék befolyásolhatták volna az erdélyi eseményeket, hanem segítséget kér a Magyar Népi Szövetségtől. A választási gyûlésen ott volt és beszélt Rákosi Mátyás is. Rajk László elnökölt, akiről Erdélyben szívesen mondták, a Népi Egységben is, hogy családja udvarhelyi származású, és mindenkoron hûséges a székelységhez. ,,Rajk László befejező szavaiban Kurkó Gyárfás útján üzenetet küldött a román demokrata erőknek, és biztosította őket a magyar népi demokrácia nevében, hogy hiába mesterkedik a magyarországi reakció, soha többé nem kell majd határaikat megerősíteni.? (Népi Egység, 1945. november 8.)
7. Petru Groza tréfakedvelő, joviális úriember, aki szívesen üti el viccel a dolgot. A nemzeti kérdésről is szeret anekdotázni. Tud azonban kemény és agresszív is lenni, ha a román békecélokat valamelyest is veszélyeztetve látja. 1946 május közepén nagyon kényes helyzetben kellett megszólalnia egy nagyváradi népgyûlésen. Május 10-én, amely a királyi Románia nemzeti ünnepe volt, a Maniu-párt tagjai és a liberálisok ,,országszerte orvtámadásokat intéztek a békésen ünneplő tömeg ellen, és nemzetiségi uszításokat erőszakoltak ki a megbékélés útján haladó, együtt élő népek ellen? - jelentette a Népi Egység május 17-én. Nagyváradon fegyveresen támadtak az ünneplőkre, Kolozsváron a ,,felvonuló magyar középiskolás diákokat, diáklányokat és tanárnőket a reakciósok kigúnyolták és leköpdösték.? Budapesten május 2-án tartott külpolitikai beszámolót a nemzetgyûlésben Nagy Ferenc miniszterelnök a magyar kormányküldöttség moszkvai látogatásának eredményeiről. ,,A magyar békecélok elsősorban a határainkon kívül élő magyarok jogos állampolgári érdekeinek megvédésére irányulnak, de érthető, hogy magukban foglalják az egész magyarság életfeltétele és jövendő fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen területi igényeket is.? Még előbb, április 22-én Rákosi Mátyás Békéscsabán ugyanilyen hangnemben jelentette ki: ,,A legfontosabb eredménye azonban a magyar küldöttségnek az volt, hogy meg tudta értetni a Szovjetunió vezetőivel a magyar békecélokat, és meg tudta nyerni a magyar békecélok érdekében a nagy Szovjetunió jóindulatát.?
Gheorghiu-Dejék, Grozáék Bukarestben zavarban voltak: megváltozott volna a szovjet álláspont Erdély kérdésében? Igaz, Budapest már csak az úgynevezett Partiumból kért egy sávot. A román vezetés az erélyes fellépést látta szükségesnek. Groza váradi beszédét románul kezdte, bejelentette, hogy súlyosan megbüntetik a május 10-i magyarellenes kilengések bûnöseit. Majd magyarra fordítva szavait, ünnepélyes kötelezettséget vállalt a romániai magyarság teljes egyenjogúságának biztosítására. Ezután - a május 17-i lapszám tudósítása szerint - a magyar kormány területi igényeivel vitázott, de csupán célzásokkal, majd - továbbra sem nevezve meg Nagy Ferenc miniszterelnököt, akihez szavait intézte - lefasisztázta azokat, akik a határok módosítására vagy éppen területi átadással összekötött népcserére gondolnak. Hatásos fordulattal egyenlőségi jelet tett az etnikai elvet igénylő magyar követelések és a megdöntött fasizmus közé: ,,A határokból a fasizmus csinált kínai falat, s ez vezetett az irredentizmus és sovinizmus kifejlődéséhez, ez vezetett a háborúhoz?. Groza felfogásában Nagy Ferencből, sőt, Rákosi Mátyásból már-már fasiszta háborús uszító lett. A román miniszterelnök újabb szónoki fordulattal igyekezett megnyugtatni a magyarságot: ,,Mi leromboljuk ezeket a kínai falakat, s mindkét nép számára jobb lesz így.?
Kulcsmondat volt ez: mindkét nép számára jobb lesz így. A bukaresti vezetés még a nyilvánvalóan nem az erdélyi magyarság érdekeit szolgáló nyilatkozatokra is azzal vette rá az MNSZ vezetőit, hogy ez lesz jó a barátság, a megbékélés, mind a két nép számára. Legszomorúbb ilyen nyilatkozat az MNSZ százas intézőbizottságának 1945. novemberi kiáltványa az ország magyarságához, amely tulajdonképpen a békekötést meghatározó nagyhatalmakhoz szólt, s ha körülményes megfogalmazásban is, egész Erdélynek Romániához csatolása mellett foglalt állást. E kiáltvány fontosságának tudatában T?t?rescu külügyminiszter - Domokos Pál Péter szerint - a béketárgyalásokon kétszer is felmutatta az MNSZ állásfoglalását.
8. Ennek a kiáltványnak az elfogadtatása is része volt a román diplomácia béke-előkészítő tevékenységének. Elsőnek Petru Groza dr. pendítette meg: maguk az erdélyi magyarok nyilvánítsák ki, hogy a román állam keretei között kívánnak élni. Temesváron az Ekésfront nagygyûlésén, emlékeztetve Észak-Erdély márciusi bekapcsolásába a román közigazgatásba, azt mondta: ,,Az erdélyi magyar nép ott volt Kolozsvár piacán, amikor bevonultunk, és egyetlen tiltakozó hang sem hallatszott ellenünk.? (Népi Egység, 1945. október 7.) Nyíltabban és durvábban fogalmazta meg a román kívánságot Vasile Luca az MNSZ bukaresti, október 6-i ünnepségén, éppen a nemzeti gyásznapon: ,,A magyarságnak határozott állást kell foglalnia Erdély kérdésében, s el kell döntenie, hogy be akar-e kapcsolódni a román demokrácia harcába a román állam keretein belül úgy, hogy azt a szövetségesek, élükön a Szovjetunióval elhatározták, vagy pedig eszköze akar lenni annak a reakciónak, amely Erdéllyel ismét zsarolni akarja mind a két népet.? (Október 10.) A Magyar Népi Szövetség válasza késik, két hétig semmi visszhang a megismételt román követelésre. Október 26-án jelenti a Népi Egység: Marosvásráhelyre hívják össze a Magyar Népi Szövetség intézőbizottságát. E bejelentés csak arról beszél, hogy az MNSZ ,,kiáltványban szögezi le demokratikus álláspontját az időszerû gazdasági, politikai és közmûvelődési kérdésekben?. Groza kormánya gesztusokat tesz a magyarság felé: régi magyar sérelmeket orvosol az oktatásban, a földvári táborból hazabocsátják az élve maradt észak-erdélyi magyar foglyokat. Groza meglátogatja a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet, ott hirdeti meg a határok spiritualizálását. ,,Azt akarjuk, hogy levegővé váljanak a határok a Lajtától a Fekete-tengerig.?
November 15-én kezdődött a tanácskozás Kurkó beszámolójával. Szervezeti ügyekről, a nők, az ifjúság munkájáról, jogügyi, gazdasági, pénzügyi kérdésekről esett szó, jelentés hangzott el a magyar iskolaügy, közmûvelődés és sajtó helyzetéről. Megszokott témák. Csak Kurkó beszédének egyik mondata sejteti az értekezlet végére hagyott állásfoglalás jellegét: ,,Ha nem akarunk a csehszlovákiai magyarság sorsára jutni, arra az útra kell térnünk, amely a két nép teljes szövetségét eredményezi.? (November 17.) Vajon a demokratikus Groza-kormány újra napirendre akarja tûzni, csehszlovákiai mintára, a Maniu és Br?tianu pártjai által szorgalmazott magyar kitelepítéseket Erdélyből?
Erre a kérdésre Groza helyben válaszolhatott volna, ha felteszi neki valaki. Ugyanis az MNSZ vezető szervének tanácskozásán, egy független szervezet ülésén megjelent Petru Groza dr. miniszterelnök, Vasile Luca, a kommunista párt harmadik embere, sőt, időt szakított a vásárhelyi utazásra Szenkovics Sándor országos szakszervezeti titkár is, aki nyilván a munkásosztály nevében követelte ugyanazt, amit Luca a párt, Groza pedig a kormány képviseletében. Groza beszéde ismételten a román-magyar vámuniót emlegette, de most - az eddigiektől eltérően - nyíltan ,,a magyar-román határkérdés? megoldásának alternatívájaként. (Népi Egység, 1945. november 20.)
(folytatjuk)