Riport: Cseperésző élet a havason

2006. február 28., kedd, Archívum 2003–2007

Kommandó a munkanélküliségtől egyik leginkább görnyedő háromszéki település. A megye legmagasabban fekvő községében azonban sikerült újraéleszteni a tetszhalott fûrészgyárat, most huszonegy ember dolgozik ott. A faluban, ahol minden új állás valóságos ajándék, lehetetlen nem észrevenni, hogy a gyárban dolgozóknak, az oda visszatérőknek csillog a szeme, ráadásul örömük mellé még friss kenyér is szegődik.
Szeletelik a fát
Ólomszürke ég alatt fehérlik Kommandó friss hava. E kontrasztot a távoli fák is fokozzák világos, permetszerû köntösükkel. Az út szomszédságában szálkás, időrágta kerítés bizonytalankodik, a falu központi részétől a sínplaccos ipartelepig egymásra pakolt, porka hóval megrakott hasábfák mellett lehet eljutni. A fûrészgyár domború tetejû maradványépülete előtt néhány vasúti kocsi sorakozik, kicsik, de a rajtuk heverő, frissen vágott deszkalapok naggyá teszik őket. Fegyelmezetté. A hullámlemezes csarnok felé sínpárok szaladnak, a szélesre tárt kapun behatolnak a fûrészporos félhomályba, hol állandó a kattogás, a gépi fahasogatás minden más zörejével együtt. Több fûrészmasina szeli, aprítja a fenyőtörzseket, s még pénteken kora délután is nagy a sürgés-forgás a termetes helyiségben. Két keretfûrész lemezei szaporítják a deszkát, a vaskos szerkezeteteket jókora, edzett fogaskerekek, zsíros láncok, kormányszerû, fénylő fogantyúk ékesítik. Utóbbiakat sebesen csavargatják a munkások, irányítják gép felé a fát, s aztán megint hordják, vasúti kocsikról görgetik le és teszik fûrész alá a havas rönköket, s a másik oldalon pedig sínen guruló szerkezettel vezetik el a kijövő, ropogós deszkát. A kenyéradót.
Harc a munkahelyért
Kommandón 2004 decemberében egy öt éve bezárt fûrészgyárat sikerült újraindítani, s a termelés azóta is folyamatos. Az ipari egység a brassói Brafor fakitermelő vállalat részlegeként üzemelt évtizedeken át, ám az anyavállalat haldoklása rányomta bélyegét a hegyvidéki üzemre is, amelyet 1999-ben be is zártak, az ott dolgozó, száznál több munkástól pedig tömeges elbocsátással szabadultak. A munkanélküliség réme azóta is sanyargatja a települést, s bár mostanra az önkormányzat Grenzkommando nevû kereskedelmi társasága közel negyven embert foglalkoztat (húszan a fûrészgyárban, tizennyolcan a fakitermelésben dolgoznak), az akkori nagy csapást csak kisebb mértékben sikerült kiheverni. A feltámasztott gyár ma mintegy harmincöt családnak biztosít megélhetést, s ez errefelé nagy szó, hiszen Kommandó mintegy ezer lakosából becslések szerint száznál alig valamivel többen rendelkeznek állandó állással, s a munkanélküliek egy részének, főként télen az állam által finanszírozott, időszakos közhasznú munka biztosítja a betevő falatot. Valóságos harc folyik a munkahelyteremtésért, itt úgy várják a befektetőket, mint máshol a karácsonyt.

A csarnok emberei
Sötétkék védőruhában, sapkában - mivel huzatnak, hideg levegőnek szabad bejárása van errefelé - ki-ki a maga helyén teszi dolgát a fûrészgyár csarnokában. A mennyezetet hatalmas gerendák bordázzák, a keretfûrészek fölött vashorgos láncdarabok fityegnek. A két keretfûrészben (ezt itt szokványosan gatterként emlegetik) 8-16 egymással párhuzamosan vágó fûrészlap metszi a fatörzset hosszanti irányban (a rönk vastagsága határozza meg a szaporán aprító fogas lapok számát), így születik a deszka. Használnak még ,,cirkulát?, utóbbit, típus szerint hosszúvágónak, illetve keresztvágónak vagy bütüzőnek, pendulának is nevezik. A csarnok emberei örülnek, hogy van munkájuk, ezt nagy dolognak tartják, hiszen legtöbbjük ismeri, milyen az elhúzódó állástalanság. Most munkakönyves alkalmazottak. Még az is elhangzik: elégedettek?
A két, egymással szemben álló be- és kijáraton kinézve majdhogynem ugyanaz látszik, pontosabban sejlik: a hó alatti, kapaszkodni próbáló falu, ahonnan a lakók java része a nehézségek ellenére sem akar elköltözni, hétköznapjaikra megtartó hálóként vetül az otthonosság érzete. A munkások vallják, nem könnyû, elkelne még ,,egy csepp pénz?, ám a negyvenesztendős, az idő barázdáit derekasan arcán viselő Csoma Attila azt mondja, ennél jobban nem lehet élni? Közben ki-bejárnak, hordják a deszkát, a hulladékot napvilágra, sínre, lovas szekérre teszik. Csoma mutatja az alagsort, vagyis azt a részt, ahová lehull a fûrészkorpa. Társával ezt viszik fel, naponta legalább ötvenszer térnek. E pincében sápadt lámpafény, itt van a keretfûrészeket hajtó motor, s több ember nagyságú kerék, miket széles áttétszíjak kötnek össze, s forgatnak állandó, velőig hatoló zajban. Oldalt régi szekrény, széttört óriásforgók, s a vezetékes gerendafalon két régi naptárlap aktfotója kacérkodik. De van, ki e nyomott, légszomjas térben is jövőt tervez: a fiatal, 26 esztendős Kocsis Zsolt arról beszél, bár nehéz az élet, mégsem akar elmenni innen, mert szereti ezt a ,,vadregényes tájat?, ezután akar családot alapítani, megvan már a kedves, de a kommandói fiataloknak legalább akkora gond a lakásszerzés, mint másoknak, szerinte ezért is sok errefelé a legényember. - Nincs pénz, de szerelem van - mondja, s még megtoldja: reméli, nemsokára család is lesz, ,,már jó kell legyen, mert rossz elég volt??
Maradnak
Ha a farönk vastagabb, naponta 58 köbméternyit is felvágnak, vékonyabból pedig 25-30 köbmétert hasítanak, csak fenyőt, aszerint, hogy mennyit rendelnek - magyarázza apró irodájában Farkas Tibor, a gyár vezetője. A lambériás, lilás árnyalatú falon régi fényképek a fakitermelő telep hőskorából. Egyiken az üveglap alatt az áll, puhafa anyagtér. A vaskályha mellett, a sarokban több kövér ,,fabot? pihen, amit a bükkfa aprításánál használnak, azzal ütik a fejszét. Egy váltásban dolgoznak egész évben egy kovásznai cégnek, amely egyszerûbb bútort készít a kommandói nyersanyagból. A munkanélküliség gyötrelmét is megtapasztalt 54 éves, halk szavú férfi elmondja, a gyár ,,nehézkesen indult be, de most meneget?. Hogyan látják a jövőt? Attól függ minden, hogy az önkéntes felszámolás alatt álló Brafort felszámoló bákói cég mikor, hogyan árverezi a deszkagyárat, akkor ,,kiesünk, vagy maradunk?. Az természetes, hogy maradni szeretnének, mert ,,jómagam is egy évig voltam ordonáncán - azaz ennyi ideig kapta a tömeges elbocsátás után járó bánatpénzt -, más az, ha van munka, biztos helyre megy az ember?. Mégis, a korábbi bajok ellenére, amikor éveken át keserûséggel nézte a bezárt gyárat, s nem hitte, hogy valaha is ,,vissza fog indulni?, folyamatosan jól érzi magát Kommandón, ahol ,,senki nem gondol arra, hogy elmenjen?. A fiataloknak viszont nehéz, toldja meg, főként annak, aki szakiskolát végez, mert már nem mehet vissza az erdőbe dolgozni, ,,fagyos kenyeret? enni. Igazából ő maga sem tudja megmagyarázni, mi tartja itt. Talán az, hogy mindenki mindenkit ismer? Talán más? ,,Itt születtünk? Lemegyek Kovásznára, nem nagy város, de szédülök, botorkálok a síkos járdákon, úgy megyek, mint a tyúk a tojáson. Egyáltalán nem érzem ott jól magam.?
- És itt milyen?...
- Itt jó - válaszolja szikáran.
Hesetel a keretfûrész
Nagyon lassú mentalitásváltás érződik a faluban, valami előremozdult - fejtegeti Kocsis Béla, Kommandó polgármestere. A fûrészgyár újraindításában oroszlánrészt vállalt, sokat intézkedett, utazott ez ügyben. Legalább 50-60 alkalommal kereste fel a Brafor brassói vezetőségét. Kijárta. ,,Én erre a dologra nagyon, de nagyon haraptam - indokolja -, mivel itt, Kommandón nincsen lengedező, hektáros búzatábla, az itteni embernek az erdő jelenti a megélhetést.? A közeljövőben a gyár jogi részét szeretnénk rendezni, esély mutatkozik arra, hogy a falu vagyona további több száz hektár erdővel bővüljön, így az évi kivágási kvóta az üzemterv alapján nagyon tekintélyes lesz. Van tehát, amit kezdeni - fogalmaz -, saját gépekre van szükségük, hogy ne kelljen mindenért bért fizetniük.
- Kellett ez az elégtétel, ez a siker, nagyon szükséges volt a gyár újraindítása, mert amikor elfogyott a tömegesen elbocsátottak bánatpénze, megismertük, mi az, hogy nehézség. Amikor ismét keményen dolgozott a gatter, a monotonság utáni kis heseteléssel - ahogy szoktuk itt, a faluban mondani, hogy a keretfûrész hesetel - is történt valami - hangsúlyozza Kocsis Béla. - Én ezt nagyon fel tudom értékelni, szép és jó, még a környéknek is csengő hangja van a gyártól, nem csak a téli, néma, siralmi csend van a faluban?
Van, aki feladta
Kommandó fiatal, albisi származású református lelkésze, Bod Péter jól ismeri az itteni embereket, látja, milyen lelki terhet jelent a tartós munkanélküliség, és rápillanthat azok örömére is, kik hosszú idő után végre állást találnak. ,,Szükségét érzik annak, hogy dolgozzanak - magyarázza -, hogy kétkezi munkával el tudják tartani családjukat, de sajnos, nagyon sokan maradnak arra, hogy erdőre menjenek, és ott próbáljanak dolgozni, napestig nélkülözve. Nehézség és nehéz körülmények veszik körül a kommandói embert, jellemzik egész életét, és úgy érzem, hogy ezek az emberek első perctől tudták, vállalták, szeretik ezt a helyet, itt akarnak megélni, itt akarnak maradni, megmaradni.? Vannak, akik akarnak és vannak, akik már feladták. Sokan úgy el vannak csüggedve, hogy nem is próbálnak kitörni ebből a megélhetési szintből, csak egyik napról a másikra élnek, némelyek pohárba fojtják bánatukat, teszi hozzá. Pedig jó példa is van: a nyáron egy 17 éves fiatalember egyetlen hónap alatt 25 millió lejre adott el medvegombát, más egy nap alatt közel kétmilliót keresett. Ha tehát szorgalmasan dolgoznak, akár az erdő kincseiből is meg lehet élni, csak előfordul, hogy nem oda teszik a pénzt, ahová kellene, olykor ahogy jön, úgy megy is. Végül Bod Péter azt mondja a falubéliek állástalanságáról, hogy ,,aki teljesen munka nélkül van, az, úgy érzem, megszokta ezt az állapotot, és nem keresi a munkát, mert ha keresné, akkor valamilyen formában azt meg is találná?.
Kattogásban
Kommandón lépésenként erősödik az élet. Apránként. A fûrészgyár jelképesen a túlélés csarnokává vált, ráadásul vannak, kik hisznek az ünnepnapok nagyszerûsé­gében, s remélik, munka mellé lesz család, lesz otthon. Lesz. De egyelőre még várni kell, várni. Ezerszám hordani a fûrészkorpás ládát, ki a fojtott pincéből napvilágra. Görnyedten, de egyenesedésre készen. Kint pedig fehér kucsmás szobrokként állnak a farakások, meleget adóan, egymás hegyén-hátán. (,,Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált.? - írta 1934-ben - véletlenszerûen éppen a kommandói fakitermelés fénykorában - József Attila.) Közben odabent rendületlenül hasad a fa, s a hatalmas, forgó vasszerkezetek között mint havazás, száll alá a fûrészkorpa. Ráhull a vágyakra. Reményekre. Összekovácsolódott sorsokra. Melyek mélyben evickélnek, de magasra néznek. És a bedeszkázott alagsorban csak kattog, pörög a vaskerék. Mókuskerék?...
Mózes László
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép