Labdarugó - vbSport: Montevideótól Berlinig

2006. március 13., hétfő, Archívum 2003–2007

Jó két és fél hónap - egészen pontosan nyolcvankilenc nap -, s aztán kezdődik az esztendő legnépszerûbb világbajnoksága, a XVIII. labdarúgó-világbajnokság. Nem nagy idő, arra viszont elegendő, hogy visszapillantsunk a világbajnokság történetére, ezen túl a labdarúgáséra, már csak azért is, hogy teljesebb képet kapjunk korunk legkedveltebb sportjátékáról.
Labdarúgás
Történelme a legendák korára tekint vissza. Az őshaza ,,jogáért? egyiptomiak, kínaiak, görögök, rómaiak, franciák, spanyolok? vitatkoznak. Tény viszont - állítják a kínaiak -, hogy az időszámításunk előtti 2500 körül Huang-Ti császár katonái erőnlétének szinten tartása céljából labdát rúgó játékot talált ki. E játék neve: Ts?uh-küh. A Ts?uh jelentése rúgni, a küh pedig labdát jelent. Természetesen, a játéknak megvoltak a maga írott szabályai.
A kínaiakkal egy időben az egyiptomi piramisok egyikének falára ezt vésték: ,,Irányítsd hajódat az égi mezőkre, és üsd labdádat Ápisz legelőjére!?
A maguk rendjén a görögök az episzkürosznak hódoltak, a katonai kiképzést szolgáló játékban 15-15 fős csapatok játékvezető irányításával küzdöttek spártai módon.
Hasonlít az episzküroszhoz a rómaiak harpastumja. Katonák játszották vonalakkal körülhatárolt területen egy jól meghatározott céllal: túljuttatni a labdát az ellenfél záróvonalán. A kitûnően edzett katonák (játékosok) az ellenfél kijátszása céljából bonyolult stratégiai mûveleteket hajtottak végre. Ez bizonyos hadrend (csapatfelállítás) kidolgozásához vezetett. A három támadó (center és két szárny) mögött lépcsőzetesen helyezkedett el az erősítés (a fedezet) és az utócsapat (hátvédek).
A római katonák nagy érdeme - legalábbis sporttörténeti szempontból -, hogy magukkal vitték a labdát a háborúba is, ahol a harc szüneteiben játszottak. Így kerültek a játék bûvöletébe Nyugat-Európa népei, akik aztán ápolták évszázadokon át. A legjobb ,,dajkának? kétségtelenül az angolok bizonyultak: nemcsak megőrizték, hanem tovább is fejlesztették.
Közben a franciák is igyekeztek a soule nevû játékukkal. Ebben a csapatok száma meghatározatlan, a játéktér viszont akár a kilométert is meghaladta.
Na de térjünk vissza az angolokhoz. A jól tájékozottak tudni vélik, hogy a szigeteken már a IX. században lejátszották az Anglia-Skócia nemzetközi mérkőzést valahol Kildear Castle közelében. Írott bizonyítékra persze nem hivatkozhatnak. Az utókorra maradt viszont az a dokumentum, amelyben London polgármestere, Nicholas Farndon betiltotta a játékot. Sőt, a derék angolok több más, a játék betiltását szorgalmazó rendeletet is felmutathatnak, de a lényeg az - és erre büszkék is -, hogy minél több tiltó rendelet jelent meg, annál több híve akadt a labdarúgásnak. 1617-ben aztán I. Jakab király feloldotta a tilalmat.
Amíg az angolok I. Jakab király engedélyére vártak, a földgolyó túlsó felén a japánok gondtalanul, felszabadultan ,,mini­fociztak?. A kémárinak nevezett játékot 14 m hosszú pályán 22 cm átmérőjû labdával játszották. Nemcsak a pálya mérete, a játékosok száma (8-8 játékos egy csapatban) is arra vall, hogy a kémári a ma egyre népszerûbbé váló kispályás labdarúgás őse.
De hogy a kitûzött célhoz érjünk, vissza kell térnünk Európába, hiszen már jeleztük, öreg kontinensünk a modern labdarúgás bölcsője. A szigeteken még mindig maratoni távon és tömegesen kergetik a labdát, a kontinens belsejében viszont már ,,labdarúgótornákat? rendeznek. Firenze piacterén minden esztendőben legalább egyszer a vidék kerületeinek különböző színû egyenruháit viselő csapatok a giuco del calcio tornán mérik össze tudásukat. A két egyenlő részre osztott piactéren a 27-27 játékost felvonultató csapatok célja az ellenfél két oszlopa között átjuttatni a labdát. Minden sikeres kísérletet helycsere követett. A góllövők kibontott, a kárvallottak összecsavart zászlókkal vonultak át a szemben lévő térfélre, és helyezkedtek el megfelelő hadrendben a játék folytatására. Elöl tizenöten alkották a támadósort, mögöttük öt játékos képezte a fedezéket, hogy semlegesítsék az ellenség támadását, a fedezék mögött helyezkedett el a hátvédsor (négy játékossal), a legvégén pedig a végső védők (hárman).
Egy ilyen giuco del calcio tornát nézett végig az országából elûzött és olasz földre menekült angol király, II. Károly, akinek rendkívül megtetszett az ünnepélyes szervezés. Miután visszatért hazájába, s újra elfoglalta trónját, népszerûsíteni kezdte a Firenzében látottakat. Itt már meghatározott méretû játéktéren (120x80 m), meghatározott létszámú csapatokkal és az előírásoknak megfelelő labdával (levegővel töltött bőrlabda) játszottak. A pálya két végében egy-egy méter távolságra beszúrt két cölöp közötti vonalat goalnak nevezték, és az számított találatnak, amikor a labda átjutott a gólvonalon. A találatokat a cölöpök (azaz kapuk) mögött álló, bárddal felfegyverzett egyén (azaz gólbíró) berovással jegyezte egy fába.
Van már szabályos pálya, szabályos labda, eredményt jelző gólbíró? Kialakulóban egyfajta szabály is? 1681-ben aztán sor kerül II. Károly elnökletével az első futballmeccsre is a királyi udvar és d?Albemarie herceg személyzete között. Sokak szerint ez a mérkőzés jelenti a korszerû labdarúgás kezdetét. Ezen vitatkozhatunk, de azon már aligha, hogy a sportág fejlődésében döntő szerepet játszott iskolai sporttá való előléptetése. Angliában már a XVIII. században szinte valamennyi iskolában kötelező tantárgy a labdarúgás.
A nagy szenvedéllyel ûzött játék - amely még mindig nem tett különbséget a labda kézzel és lábbal való megjátszása között - erősen eldurvul. A durva játéknak akadtak ellenzői is, de nem arra törekedtek, hogy tilalom alá vessék, mint egykor London polgármestere, hanem hogy szelídebbé tegyék. Első lépésük: megtiltották a mezőnyjátékosoknak a labda kézbevételét, s kidolgoztak egy új szabályt. Lényegében elválasztották a rögbit a futballtól.
Az új szabályon - a labdarúgásén - alapuló játék rövid idő alatt meghódította a nagy klubokat; 1863-ban megalakították az angol labdarúgó-szövetséget, a Football Associationt, amely 1871-ben kiírta az Angol Kupát (az első döntő: Wanderers-Royal Engineers 1-0), és 1872-ben megrendezte az első nemzetközi mérkőzést Anglia és Skócia csapatai között (az eredmény 0-0).
Az angolok példáját követve a szigeteken egymás után alakultak meg a nemzeti szövetségek: a skót 1873-ban, a walesi 1875-ben, az ír 1880-ban. A kontinens belsejében elsőként a dánok követték az angolok példáját (1889), Dél-Amerikában pedig az argentinok (1893). 1904. május 24-én Párizsban a Rue Saint Honore 229. szám alatt a francia, belga, dán, holland, svájci és svéd labdarúgó-szövetségek, valamint a Madrid FC képviselői megalapították a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (Fédération Inter­nationale de Football Association, röviden FIFA), megalkották az alapszabályzatot, amelyben egyértelmûen leszögezték: a világbajnokság megrendezése a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség kizárólagos joga. Az elsőt 1906-ra tervezték.
A gondolatot tett követte
A FIFA alapító tagországai közül hiányzott Anglia, a modern labdarúgás hazája, de amikor megtudta, hogy 1906 májusára kiírták a világbajnokságot, leült tárgyalni a FIFA-val.
Időközben tizenötre nőtt a FIFA tagállamainak száma. Az alapítók mellé csatlakozott Skócia, Wales, Anglia, Írórszág, Olaszország, Ausztria és Magyarország. A tizenötös mezőnyt a holland Hirschmann terve alapján négy csoportba osztották. Az első csoportba került Anglia, Wales, Skócia, Írország, a másodikba Spanyolország, Franciaország, Belgium, Hollandia, a harmadikba Svájc, Olaszország, Ausztria, Magyarország és a negyedikbe Németország, Dánia, Svédország. A terv szerint a négy csoportgyőztes körmérkőzéses alapon döntött volna a világbajnoki cím sorsa felől. A küzdelem lebonyolítására Svájc vállalkozott.
A nagyszerû terv megvalósítatlan maradt. A nevezési határidőre egyetlen levél sem érkezett, sőt, a meghosszabbított határidőben sem.
Hogy miért? Otthon, távol a FIFA-tárgyalóasztaltól másképpen vélekedtek a labdarúgás cerberusai, tudorai. Az ellenvélemények hangadói az angolok voltak. ,,Túl azon, hogy a brit labdarúgás már negyvenéves múltra tekint vissza - jelentették ki az angolok -, egyetlen más nemzet sincs még azon a szinten, hogy világbajnokságra nevezhesse válogatott csapatát. Ez halálos csapás lenne a fiatal sportág jövőjére!?
Ennek ellenére az 1908-as első londoni olimpiai játékok mûsorába felvették a labdarúgást! Az első olimpiai aranyérmet Nagy-Britannia nyerte Dánia és Hollandia előtt. Négy évvel később, a stockholmi olimpián is Nagy-Britannia csapata állt az olimpiai dobogó legmagasabb fokára, második Dánia, harmadik Hollandia. A sportág jövőjét fenyegető ,,halálos csapás? egyelőre késett. De sajnos késett a világbajnokság kiírása is.
Antwerpenben a csonka olimpia mûsorán szintén szerepelt a labdarúgás. Hiányoztak - mert nem hívták meg - a háborúban vesztes központi hatalmak és a fiatal Szovjet-Oroszország. Ez az olimpiai torna nemcsak mezőnyének csonkaságával tûnt ki az olimpiai rendezvények sorából, hanem meglepetéseivel, botrányaival is. Kezdjük a meglepetéssel: Norvégia-Anglia 3-1. Azután jöhet a botrány. A döntőt Belgium és Csehszlovákia játszotta, és 39 percet tartott. A csehszlovákok 2-0-s belga vezetésnél a ,,vagy a labda, vagy a baba? harcmodorra váltottak. A 39. percben a csehszlovák Steiner úgy lépett közbe, hogy a belga Copée-nek hordágyon kellett elhagynia a pályát. Lewis játékvezető Steinert a kispadra küldte. Erre ment az egész csehszlovák csapat? Természetesen, Belgiumot kiáltották ki olimpiai bajnoknak, Csehszlovákiát pedig kizárták. Az ezüstéremért egy újabb tornát szerveztek, s e torna első két helyezettje kapta az ezüst-, illetve a bronzérmet, azaz Spanyolország, illetve Hollandia.
Az 1920-as párizsi FIFA-kongresszuson hosszú hallgatás után újra napirendre került a világbajnokság. A tagországok száma ekkor már elérte a 25-öt. De nemcsak a létszám nőtt, hanem az ellentétek is megsokszorozódtak. Háborús hangulat uralkodott a FIFA keretében is, a háborúban győztes országok egyszerûen nem akartak játszani a vesztesekkel. A felfûtött légkör már-már robbant, amikor Jules Rimet előállt a World Cup újabb kiírásának gondolatával: ,,Pártfogoljuk egy olyan rendszerû világbajnokság kiírását, amely a szigetországban már tökéletesen bevált, és a brit labdarúgást az élvonalba emelte.?
Jules Rimet szavai hatottak. A kongresszus mintha sohasem politizált volna, egyhangúlag elfogadta a világbajnokság kiírásának újabb gondolatát. A rendezéssel viszont még várni kellett, elsősorban a pénzügyi nehézségek miatt.
Hogy az ötletből végre valóság lett, az a Nemzetközi Olimpiai Bizottság külön érdeme. Az 1924-es olimpián színre léptek a dél-amerikaiak. Jöttek, láttak, győztek. Olimpiai bajnok Uruguay, 2. Svájc, 3. Svédország. Az 1928-as olimpián még hangsúlyozottabbá vált a dél-amerikaiak fölénye. Uruguay megvédte bajnoki címét, 2. Argentina, 3. Olaszország. A profizmus ekkor már világméreteket öltött, ez pedig sehogyan sem egyezett az olimpiai szabályokkal. Az 1928-as olimpiai játékok után a NOB kijelentette: profi játékosok többé nem vehetnek részt az olimpián!
E kijelentés tettre késztette a FIFA-t. Sürgősen lépnie kellett. Az 1928-as amszterdami FIFA-kongresszuson a közép-európai államok szövetségeivel való előzetes tárgyalások és megállapodások értelmében a magyar Mamusich Mihály előterjesztette a tervet, mely szerint a jövőben az olimpiai torna maradjon a csak amatőr labdarúgók legfőbb focieseménye, viszont szervezni kell egy olyan nemzetközi tornát, amely nyitva áll minden profi, félprofi, amatőr labdarúgó előtt. A javaslat alapján a kongresszus határozott: kiírja a World Cupot (Világkupát).
Áros Károly
(folytatjuk)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép