2.
A FIFA arról is döntött, hogy az olimpiák közötti páros esztendőkben rendezik meg a Világkupa vetélkedőit, s az elsőt már 1930-ban. Egy kérdésben nem döntött: hol legyen az első?
A rendezési jogért több ország versengett, a kétszeres olimpiai bajnok és az ország függetlenségének századik évfordulójára készülő Uruguay, aztán Hollandia, Spanyolország, Svédország, Olaszország, Magyarország? A dél-amerikaiak azzal igyekeztek nyomatékosabbá tenni rendezői igényüket, hogy bojkottálni fogják a Világkupát, ha nem rájuk esik a választás. Reszkess tehát, nagyvilág? De nem reszketett. S nem valami félelemből gondolták meg magukat a rendezésre jelentkezők, csak egyszerûen elálltak korábbi szándékuktól. Így aztán mire összeült a FIFA kongresszusa Barcelonában (1928. május 17.), már csak két ország maradt versenyben - Olaszország és Uruguay. Olaszország oldalán az európai szövetségekkel, Uruguay a maga nyomós érveivel. Európai fölény (a FIFA tagállamainak többsége európai) ide, olimpiai aranyak és nemzeti jubileum oda, a versenyfutást az döntötte el, hogy az uguruay-i képviselő a kellő időben bejelentette: Uruguay hajlandó a világbajnokságra 100 000 férőhelyes stadiont építeni. Következett a kongresszus döntése: az első világbajnokság színhelye Uruguay!
A nemzeti ünnepre készülő kis ország nagy lelkesedéssel fogott az előkészületekhez. Rekordidő alatt (nyolc hónap) megépítette a 120 000 férőhelyes El Estadio Centenario-stadiont, elküldte a meghívókat, mindent elkövetett - vállalta a ráfizetést, kötelezte magát, hogy az esetleges nyereségből a résztvevőknek is juttat, hogy minél népesebb mezőny jöjjön össze.
A rendkívüli igyekezet nem sok sikert eredményezett. Főleg az európaiak tüntettek távolmaradásukkal. Azokban az országokban, ahol a profizmus uralta a labdarúgást, ott a klubok, ahol az amatőrizmus, ott a munkaadók akadályozták meg a válogatottak két hónapos távollétét? A nevezési határidő utolsó napjáig egyetlen hivatalos levél (nevezés) sem érkezett Európából. 1930. június 21-én, amikor Villefranche-ből elindult az olasz Conte Verde óceánjáró, csak a francia, a román, a belga és a jugoszláv válogatottak tartózkodtak a fedélzetén.
A legnagyobb meglepetést Anglia távolmaradása keltette, és joggal döbbentek meg azon, hogy a futball őshazájának képviselői nem vesznek részt a világbajnokságon. Na, de hát nem ez az első távolmaradása a derék angoloknak, emlékezzünk csak vissza a FIFA első próbálkozására, akkor az angol labdarúgás negyvenéves múltjára hivatkoztak, s lebecsültek minden nemzeti tizenegyet, s így ,,őrködtek? szabadalmuk, a labdarúgás jövője fölött.
Az angolok példáját követték a sziget többi szövetségei, sőt, az uruguayiakkal ,,rokon? spanyolok, portugálok, az akkor már tekintélyes erőt képviselő közép-európaiak, az olaszok, az osztrákok, a csehszlovákok és a magyarok, akiknek legjobb klubcsapatuk, a Ferencváros egy évvel korábban éppen Montevideóban győzte le 3-2-re a kétszeres olimpiai bajnok Uruguay válogatottját.
Ilyen körülmények között az első világbajnokság nem lehetett a legjobbak erőpróbája, hiszen csak Dél-Amerika jelent meg teljes képviseletben.
A sok huzavona idegtépő perceit átélt rendezők méltó fogadtatásban részesítették a Conte Verde fedélzetén érkező európaiakat, s a Rimet Kupát - 30 cm magas serleg -, melyet a francia Abel Lafleur készített 1800 gramm 18 karátos arányból, s akkori értéke ötvenezer francia frank volt.
A tizenegy órás késéssel befutott hajót óriási tömeg fogadta virágesővel, pedig a parton a pampák híres és rettegett hideg szele süvített.
Összejött tehát a tizenhárom tagú mezőny, és már csak a csoportbeosztás volt hátra. Az akkoriban nem jelentett akkora eseményt, mint ma. Különösebb felhajtás nélkül, csendben zajlott le 1930. július 7-én. A tizenhárom csapatot négy csoportba osztották.
A-csoport: Argentína, Chile, Franciaország, Mexikó
B-csoport: Peru, Románia, Uruguay
C-csoport: Bolívia, Brazília, Jugoszlávia
D-csoport: Belgium, Egyesült Államok, Paraguay.
A másnap, július 8-án megjelenő újságok, a La Manana, az El Dario, az El Dia többoldalas esélylatolgató cikkei Argentína és Uruguay együtteseit emelték a mezőny fölé. S nem tévedtek. Na, de ne vágjunk a tények elébe.
Július 13-án megkezdődött a küzdelem. A világbajnokságok történetének első találkozója, a Franciaország-Mexikó (4-1) mérkőzés. Rá egy napra megszületett
Az első román világbajnoki győzelem
Július 14., Montevideo. Románia-Peru 3-1 (1-0). Játékvezető: A. Warken. Románia: L?pu?neanu-Steiner, Bürger-Eisenbeisser, Vogl, Rafinszki-Kovács Miklós, De?u, Wetzer Rudolf, Stanciu, Barbu II. Peru: Valdivieso-de las Casas, Soria, Galindo, Garcia, Lavalle, Elores, Villaneuva, Denegri, Neira, Souza. Góllövők: De?u, Stanciu, Kovács, illetve Souza.
A krónika helyett hadd idézzük a válogatott játékmesterének, Wetzer Rudolfnak naplójegyzetét:
,,Rettenetes nap! Éjfél felé jár az idő. Ma játszottuk első mérkőzésünket a Pocitos-stadionban? A találkozó első perceiben elmúlt az izgatottságunk. Néhány passz után hozzám került a labda, szöktettem De?ut, ő kicselezte egyik ellenfelét, és 30 méterről pompás lövést küldött a perui válogatott kapujába. Mikor Valdivieso a hálóban látta a labdát, a földre vetette magát, és öklével ütni kezdte a gyepet? A 11. percben Souza úgy ugrott rá Steinerre, mintha homoksáncba ugrana, és csapattársunknak eltörött a lába. Tíz perc múlva Alberto Denegri talpa kimozdította helyéről Stanciu térdkalácsát, kilencen maradtunk? A szünet nagyon szomorú volt számunkra, Steiner kórházban, az orvosok Stanciu térdét kezelték. Visszamentünk a pályára, jobban mondva, a harctérre. De eltökéltebbek voltunk, mint kezdetben. Elfelejtettük, hogy tízezer kilomóter választ el hazánktól. Peru újra támadott. A 60. percben az átkozott Souza egyenlített. 1-1. Ekkor történt a csoda: Stanciu faképnél hagyta az orvosokat, és besántikált a pályára, mintha valami láthatatlan mankóba kapaszkodna. Mikor megláttam, nem tudtam visszaparancsolni könnyeimet. Még most is elhomályosodik a szemem, amikor ezeket a sorokat írom. Stanciu kiment jobb szélre. Senki sem törődött vele? A lelátók ismét rázendítettek. Peru győzelmét akarták minden áron. Jose Lavalle mint a bika, úgy rontott Rafinszkira. Rafi azonban ellenszegül, és Lavalle a földre zuhan. A következő pillanatban azonban Galindo megbünteti Rafit, amiért ellenszegülni merészelt, és teljes erejéből belerúg. Az agresszort kiáltja a bíró. Még van tizenöt perc. Támadunk. De?unál a labda, átadja Rafinak, aki továbbítja nekem. Szabadnak érzem (akkor még éreztek a labdarúgók! - szerk. megjegyzése) Barbut, és szöktetem. Barbu cselez, és laposan beível. De ott nincs senki. Dehogy nincs! Ott van Stanciu! Stanciu! Mintha nem is lenne. A labda gurul. Halott labda. Stanciu szinte fél lábon szökdécselve utána veti magát. Valdivieso elszörnyülkedve készül a fantom lábára vetődni. De Stanciu beteg lábára támaszkodik, az egészségeset pedig lövésre lendíti. Valdivieso repül, és akkor a megrökönyödött stadion szeme láttára Stanciu maga elé helyezi a labdát, és három térdvédővel leszorított, térdkalács nélküli lábával lő. Nem hiszek a szemeimnek. Gól! Győzelem!??
S hogy biztosan az legyen, Kovács is lő egy gólt.
Egy héttel később, július 21-én Uruguay megpecsételte válogatottunk sorsát: Uruguay-Románia 4-0.
A C-csoport végső rangsora: 1. Uruguay 4 pont, 2. Románia 2 pont, 3. Peru 0 pont.
A négy csoportgyőztes - Argentína, Egyesült Államok, Jugoszlávia és Uruguay - az elődöntőben folytatta a küzdelmet.
Argentína-Egyesült Államok 6-1 (1-0). Vezette Langenus J. (belga). Argentína. Botasso-Della, Torre, Paternoster-J. Evaristo, Monti, Orlandini-Peucelle, Scopelli, Szabile, Ferreira, M. Evaristo. Egyesült Államok: Douglas-Wood, Moorhouse-Gallagher, Tracey, Auld-Brown, Gonsalvez, Patenaude, Florie, McGhee.
Góllövők: Monti, Stabile, Scopelli, Stabile, Peucelle, Brown, Wood (öngól).
Uruguay-Jugoszlávia 6-1 (3-1). Játékvezető: Rego (brazil). Uruguay: Ballesteros-Nasazzi, Mascheroni-Joe Andrade, Fernandez, Gestido-Dorado, Scarone, Anselmso, Cea, Iriarte. Jugoszlávia: Javocsics-Jukovics, Mihajlovics-Arzenievics, Sztefanovics, Gyokics-Trnanics, Marjanovics, Beck, Vujadinovics, Szekulics. Góllövők: Szekulics, Cea, Cea, Anselmo, Iriarte, Cea, Anselmo.
A döntő
Nagy küzdelemre készült a két szomszédos ország. Argentínábl 20 000 szurkoló jött át a La Plata folyó torkolatának innenső partjára buzdítani a csapatot. Uruguayban tízszeres, tizenötszörös áron cseréltek gazdát a jegyek. Mindkét táborban egyre több szó esett a két évvel azelőtti Uruguay-Argentína olimpiai döntőről. Akkor megismételt mérkőzésen győzött az uruguayi tizenegy. Most visszavágunk - mondták az argentinok. Most már az első mérkőzésen győzünk - így az uruguayiak. Látva az előkészületeket, Langenus játékvezető 10 000 dolláros életbiztosítást köttetett. Ami biztos, az biztos alapon.
Bábeli hangzavarban vonult ki a két csapat.
Uruguay-Argentína 4-2 (1-2). Vezette Langenus (belga). Uruguay: Ballesteros-Nasazzi, Mascheroni-Joe Andrade, Fernandez, Gestido-Dorado, Seavone, Castro, Cea, Iriarte. Argentína: Botasso-Della Torre, Paternoster-J. Evaristo, Monti, Suarez-Pencelle, Varallo, Stabile, Ferreira, M. Evaristo. Góllövők: Dorado, Pencelle, Stabile, Cea, Iriarte, Castro.
Uruguayi támadásokkal indult a mérkőzés. Támadás támadást követett, s a 13. percben a jobbszélső Dorado megszerezte a vezetést. Leírhatatlan az öröm az uruk táborában. De nem tart soká. Dorado vezető gólja az argentinoknak adott szárnyakat, s két perc múlva a jobbszélső Pencelle egyenlít. A lelátókon húszezer argentin tombolva zúgja: Argentína si! Uruguay no! Az argentin labdarúgók szinte lélegzeni sem hagyják az uruguayiakat. Hatalmas fölényük a 40. percben érik góllá. Ekkor Stabile, a világbajnokság első gólkirálya talál hálóba. A csapat szíve-lelke viszont a két Evaristo.
Szünet után a hazai közönség féktelen buzdításba kezd. Joe Andrade pedig átveszi a karmesteri pálcát, s vezényletével Cea már az 58. percben megszerzi az egyenlítő gólt. 2-2 után hosszú percekig változatos, jó iramú küzdelem zajlik a pályán, aztán a 67. percben Iriarte bombalövése utat talál a háló felé. 3-2. Ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. Castro fejes gólja (89. perc) már csak amolyan szépségtapasz.
Nasazzi vette át az aranyserleget, miközben közel százezer boldog uruguayi énekelte a nemzeti himnuszt. Odakint a városban felbúgtak a gyárak, a kikötőben veszteglő hajók szirénái, a gépkocsik dudái. A következő napot, július 31-ét a kormány a győzelem napjává nyilvánította, és elrendelte a munkaszünetet.
A vesztes argentinok megsértődve elvonultak, részt sem vettek az ünnepélyes díjátadáson. Szidták a játékvezetőt, szidták a győzteseket. Rióban az uruguayi nagykövetség előtt hatalmas tömeg tüntetett. Az Argentin Labdarúgó-szövetség pedig elhatározta, hogy megszakítja kapcsolatait az uruguayi labdarúgással?
Csatát nyert az első világbajnokság és diadalt ült a dél-amerikai labdarúgás.
1. Uruguay, 2. Argentína, 3-4. Jugoszlávia, Egyesült Államok.
Az utóbbi kettő tulajdonképpen holtversenyben végzett, de a döntőbíróság mérlegelte az eredményeket, s úgy döntött, hogy Jugoszlávia méltóbb a harmadik helyre.
A világbajnokság gólkirálya az argentin Stabile 8 góllal, mögötte a sorrend: Cea (uruguayi) 5 góllal és Subiabre (chilei) 4 góllal.
(folytatjuk)
Áros Károly