A romániai politikai elemzők többsége, de a külföldiek is, akik a szemük sarkából erre a térségre pillantanak, a teljes felfordulást, zűrzavart, összevisszaságot, ami Romániát a nagykoalíció összeomlása után jellemzi, egyetlen kellemetlen hangtestű szóba sűrítik, és ezzel írják le: káosz. Van, aki részletezi: gazdasági, politikai és társadalmi káoszról beszél. Káoszról a köbön.
Bukarestben, mondják, egyre többen rémüldöznek egy valamikori időben, akár a közeljövőben esedékes földrengéstől. Mi a társadalmi rengéseket már megszoktuk, bennünket ezeknek a rázkódásoknak a vidéki utóhullámai sem hoznak ki a sodrunkból, mert számunkra szinte mindegy, hogy melyik politikai alakulat prefektusa bont zászlót a miénk ellen, melyik íratja át a feliratokat, melyik hirtelen képzett és doktori címekkel felöltöztetett tudós deríti ki, hogy mi, az ezer éve vagy az ennél is hosszabb ideje itt élő jövevények tulajdonképpen nem is azok vagyunk, aminek mondjuk magunkat, sőt, meglehet, hogy éppen tőlük származunk, a nyelvi, viselkedési, kulturális elkorcsosulások után lettünk olyanok, amilyenek vagyunk. A központból induló és a megyék szintjéig alászálló kaotikus állapotok is többnyire őket érintik. Mert képzeljük el, hogy országos szinten még be sem fejezték a nagykoalíciós arányosításokat a különféle nacsalnik-szerepek elosztását illetően, még meg sem melegedhetett az új politikai földesúr a bársonyszékben, még el sem tudták hitetni a mezei hadakkal, hogy ő a legilletékesebb, legfelkészültebb, legrátermettebb a párt rátermettjei közül, még be sem gyűjtethette a székely és egyéb zászlókat, be sem tilthatta a rovásírásos szövegeket, és máris szedheti a sátorfáját, mert a bukaresti rengés utóhullámai most csapódtak az alig elfoglalt szék lábához.
Beteg ez a világ. Annyira az, hogy ezek a minden mindegy pártok nagy csatározásaik közepette az ország katasztrofálisan romló gazdasági életére sem figyelhetnek. Úgy tűnik viszont, hogy vannak vidékek, ahol a székükbe még be sem melegedett új urak erősen belekapaszkodnak a szék karjába, vetik magukat, mint az egykori papolci pap, hogy őket nem érdeklik a fővárosi politikai bakalódások és szerepcserék, a hátsó sorok előreszaladása, az államtitkárhiányok és a miniszteri tisztségeket halmozók, ők maradnak. Pártállásra való tekintet nélkül.
Igazuk is van. A minden mindegy pártok többnyire mind egyformák. Néha az ülésrend változik csak.
Persze, jó lenne, ha mi, magyarok a székek ide-oda tologatásában módjával vennénk részt, és ha az országos káoszt önkörünkben nem termelnők újra.
