Erdélyt nemhiába hasonlítgatják folyton a valamikori egy birodalom másik végéhez, az árak legalább akkorák, mint Ausztriában, sőt: a szabad időnkben még többet adunk ki, kevesebbért. Vajon erre mondják, hogy szegények vagyunk, de jól élünk? Az élelmiszer már nagyjából ugyanannyi, az üzemanyag szintén - pedig a jövedelmünk nem ugyanannyi. Csak tudná az ember, hogy hova lesz az a sok pénz! Mert az útjainkon nem látszik meg az azonos benzinár. Nemhogy autópályáink, hanem még lényegesen kisebb befektetést igénylő gyorsforgalmi útjaink sincsenek. Sőt, olyanok se nagyon, amelyek igazán megérdemelnék a korszerû út megnevezést. Korszerû nálunk csak a gáz- és villanyszámla, amivel mindjárt ott tartunk, mintha nem is a háromszéki-medencében, hanem az Alpok legmagasabb régióiban, az örök hó és fagyhatár fölött élnénk. Na de van, amivel elébb is állunk: annyira, hogy már sokalljuk is. Például Hargitafürdőn április elején a szépszámú vendég ellenére sem indították be a sífelvonót, merthogy márciusban lejár az idény, és pont. Hó ugyan még volt, sőt, most is van, a tulajdonosok azonban más szempontokat érvényesítenek: eszerint januárban akkor is mûködik a lift, ha nincs hó? Valószínûleg ez a csavaros gondolkodásmód adja meg azt az egyéni zamatot, amiért érdemes lenne a pénzes külföldi turistáknak a Székelyföldre jönni. Az osztrákok különösen otthonosan érezhetnék magukat nálunk: ezen a télen például körülbelül azonos síbérletárak voltak a Kárpátokban, mint az osztrák Alpokban, kivéve talán Sugásfürdőt, ahol valóban olcsón lehetett sorba állni. Ezért az élményért érdemes uniós árszinten megfizetni a szállást - igaz ugyan, hogy nincs se gyerek-, se elő- vagy utószezon-kedvezmény, se olyan kényelem, se szórakozási lehetőség mellé, de miért is menne el az ember otthonról, ha nem a másféleségért? Addig is, amíg a szabadságoló nyugati a Fidzsi-szigetek helyett minket választ, hazai látogatókra rendezkedik be a hazai vendéglátás, felemás sikerrel: a tengerparton ugyan már egyetlen szálloda sem telik meg - mégis egyre újabbak épülnek -, a Prahova-völgyében viszont hónapokkal előbb foglalt minden, milliókba kerülő hely. És ezzel még nem biztos, hogy a kezelőszemélyzet mosolyát is megfizettük! Mosolyogni itt még akkor se nagyon próbálnak, amikor a romlott ételt akarják megetetni a gyanútlan utazóval, helyi specialitásként. Mint Korondon a hupikék kockaház előtt a baseballütőt: ezt jelenti a haladó hagyomány. Aszongya a pesti kisfiúnak a székely bácsi, hogy az égetett sétapálca valóságos jégcsákány: aztán csodálkozik, hogy fogyatkoznak a vevők. Ilyenkor a vezetőket szokás szidni, hogy nincs turisztikai stratégia: mert a pár éve e célból ültetett datolyapálmák rég kipusztultak, és a Drakula-parkból már légvár se maradt. Nem mintha az osztrákoknak lett volna Drakulájuk. Hupikék házuk sincs. De vendégeik zöme visszatér. Talán nem csak az árakban kellene hozzájuk igazodni.
Demeter J. Ildikó
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.